Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)
1899-09-17 / 38. szám
oktatót; hanem azért osztályozzák őket a vallásból is. A szatmári presbitérium próbálta orvosolni e sérelmet, de hasztalan; most a kerület útján a konventre terjesztetik az ügy. Egyháztársadalmi téren igyekeztek mozogni egyházaink, a mennyiben téli felolvasásokat tartottak, egyházi énekkarokat szerveztek, olvasó-egyleteket alakítottak több helyen s a népies vallásos iratokat terjesztették számos egyházban. A belhivatalnokok és hivek közötti béke csak Simában zavartatott meg. A vallás-erkölcsi élet megnyugtató. A tanítók az állami pénztárból 10,781 forintot kapnak már. Adósság terheli az egyházakat 81,004 frt 92 kr. A pénzbeli adományok összege : 5648 frt 86 kr. Építkezésre 15,775 frt 7 krt adott ki az egyházmegye. Összes kötelezett évi terhe egyházainknak — a belhivatalnoki fizetéseken kivül — 12,268 frt 65 kr. Új dolog, de nem rosz, hogy a gondnokok és presbiterek nevei számbavétettek s ki lesznek nyomatva a jegyzőkönyvben. E szerint van egyházmegyénkben 7 főgondnok, 68 gondnok és 679 presbiter. Lélekszám: 50.540. Szülöttek száma : 1931, ebből törvénytelen 178. Halottak száma: 1680. Új házasok száma: 389; ebből vegyes: 35, egyházi'ag meg nem áldatott egy pár. Konfirmáltak száma: 982. Áttért hozzánk: 15, kitért tőlünk : 13. Tabajdi Lajos, Dómján Fal és Gergely Károly lelkészek halálát bánatosan siratja el az esperesi jelentés; emiékök kegyelettel örökíttetett meg. Egyházkerületi rendes képviselővé Mártha József, pótképviselővé F. Varga Lajos egyházmegyei tanácsbiró és főjegyző választatott; tanügyi bizottsági taggá pedig Kovács Lajos lelkész és Kincs József tanító. A tanügyi bizottság előző napi ülésén egész terjedelmében tárgyalván F. Varga Lajos tanügyi előadónak a mult iskolai évről szóló részletes jelentését : ennek alapján több üdvös javaslatot tett magáévá a közgyűlés, hogy a — sajnos! — némileg alább szállott tanügyi állapot emelkedése eléressék. így a köri látogatók szigorúbb utánnézesre utasíttattak; egyes iskolaszékek a pontosabb iskoláztatás keresztülvitelére sarkaltatnak. Iskolai dolgokra kiadott egyházmegyénk: 61,428 frt 55 krt. Esik belőle egy lélekre 1 frt 25 kr. Kitűnően tanított 25, héttel kevesebb mint előző évben; jelesül: 21, elegendő eredtnénvnyel: 13, nem elegendően: 10 tanító. Utóbbiak száma héttel több, mint az előző évben. F. Varga Lajost az ismétlő iskolai vallástani kézikönyvek számadása terhe alól felmentette; tiszteletdíjul részére a kiadási költségeken felül bejött s bejövendő összeget adományozta. (Kapható e könyv továbbra is szerzőnél Majtison; ára 20 kr.) A számvevőszék építtető bizottsági jelentése után az államsegély hova fordításának kérdése fölött tanácskozva, elhatározta a közgyűlés, hogy a lelkészi gyámintézet adjon előbb véleményt. A vármegyei irattárból elveszett anyakönyvi másodpéldányokat (1860-tól kezdve) másoltassa le vármegye annyiért a mennyiért, annnak a kinek a terhére, de ne terhelje ezzel lelkészi karunkat. Urai missziói lelkészül ideiglenesen Gönczi Sándor tyukodi lelkész választatott meg. Özv. Tabajdi Lajosné csonka év kiterjesztése iránti kérelmét teljesíté a közgyűlés. A kölesei iskola államosítását nem engedi egyházmegyénk s erélyes hangon tiltakozik az ellen, hogy az államhatóság az iskolafentartó testületek háta mögött alkuszik iskoláinkra, s mikor a községi képviseletet már megdolgozta, felsőbb egyházi hatóságaink arra ébrednek, hogy ismét elveszett egy-egy iskolánk. Mi még élni akarunk és pedig kálvinistákul, ezért fölöttébb nagy szükségünk van iskoláinkra. Több kérvény letárgyalása után a közgyűlés d. u. 6 órakor végződött. Délben közebéd volt, de ott nagyon nyomott hangulat uralkodott a gondnok lemondása folytán. Talán ismét derülni fog még egyházmegyénk fölött; ború után derül az ég. Adja Isten minélhamarabb. Szept. 8-án a bíróság tárgyalt nehánv vitás kérdés felett, előbb végrehajtván esperesünk egy feddő ítéletet, egy ifjú segédlelkész atyafin. Bizony csak nem kopunk ki a pörösködésekből. Azt mondják : vérünkben van. Sajnos! Szatmáry Gáspár Templomavatási ünnepély. Felső-zempléni egyházmegyénkbe kebelezett hardicsai gyülekezetünk népe messze ismeretes szorgalmáról, érteimességéről, vallásosságáról, erkölcsösségéről és épen azért róluk igazán elmondható: »meglátogatja az Úr, a kiket szeret«. A derék bardicsai gyülekezet valóban sokszor érezte már az Úr sujtoló vesszejét. Majdnem rövid negyedszázad alatt három ízben égett porrá templomuk; 1872-ben, 1895-ben és a mult év nyarán. Azt hinné az ember, hogy ennyi látogatás alatt, a különben is terhek alatt nyögő nép elveszti bizalmát az isteni gondviselés iránt; de nem, mert itt is bebizonyosodott, hogy »sub pondere crescrit palma«. S mint a tűz kiválasztja a nemes ércet, e szenvedések tüzeben tűnt ki a hardicsai nép nemes vallásos buzgósága. Templomukat nemcsak minden csapás után rendbehozták, hanem még mindig szebbé, díszesebbé is tették. A tavalyi tűzvész különösen nagy próba volt a gyülekezetre, mert a templomnak csak négy fala maradt meg. Leégett a mellette lévő paplak, melléképületeivel; leégett a falunak legnagyobb része. És íme nemcsak a falu lett díszesebb, de templomuk is szebb, mint volt valaha. S nemcsak a szemre nézve tették tetszetősebbé, a mennyiben a kor kívánalma szerint belől szépen ki is festtették, hanem a zsúfolt helyre épített templomot egy újabb csapás ellen olykép is biztosították, hogy az egész tetőzetet bádoggal fedették be. Az egész költség mintegy 3800 frt ha került, melynek egyrészét önmagukra vetették ki. Némi csekély fedezetet különféle segélyekből nyertek s a mi így ki nem kerülhetett, arra adósságot vettek fel. Az így restaurált templomot avattuk fel szeptember 3-án. A gyülekezet nem kivánt ugyan nagyszabású ünnepet rendezni, de az ünnepély így is igen szép lefolyású volt; mert résztvettünk benne néhányan lelkészek, pár tanító, a közeli vidék intelligens közönsége igen szép számmal, a szomszéd községek kálvinista népe pedig óriási tömegben ... Sokszor töprengünk, panaszkodunk az üres templomok felett, sokszor el is csüggedünk népünk vallástalanságán. De a mikor aztán egy ilyen templomavatásból hazajövünk, valami oly édes érzés hatja át keblünket, hogy azt alig tudjuk kimondani. Az ott nyert impressziók napokig dobogtatják szíveinket. A nagy tömegben felvonuló kálvinista nép, melyet nem külsőség, csillogó tárgyak, zászlós processziók vonzanak, de a melynek arcán 76