Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-08-27 / 35. szám

fel előttünk a külföld virágzó egyházai; ne resteljünk azért tőlük tanulni, s ne mondjuk azt, hogy azok csak németnek ós angolnak valók. Az iszákosság németet, angolt és magyart egyaránt tönkre tesz, s az ettől a veszedelemtől való megszabadulás, a mint nagygyá ós virágzóvá tette amazokat, úgy minket sem tenne szerencsétlenebbekké. Egyházam férfiai! hivatalosak és nem hivatalosak, kik szeretitek egyházatokat ós hazátokat: halljátok meg erőtelen, de szívből fakadó szavaimat s ne nézzétek tétlenül, hogy miként pusztít e nemzetben az iszákosság rettenetes szenvedélye. Sürgessétek, követeljétek a bűnrevezetós alkalmainak megszüntetését s belsőleg: egyházaitokban vegyétek kezetekbe a lélekmegtartásnak Isten által megszentelt eszközeit I Orállókká tett titeket az Úr a ti népetek között ; vigyázzatok azért, hogy a reátok bízottak között senki a ti intéstek nélkül el ne veszszen ! Halljátok meg és vegyétek lelketekre az Úrnak Ezekiel próféta szája által mondott emez intését: »Az őrálló pedig, ha látja a fegyvert jőni ós a trombitát nem fújja ós a nép magára gondot nem visel, ós eljő a fegyver és elveszt közülök valamely lelket: az az ember az ő maga álnokságáért ragadtatott el, de az ö vérét annak az örállónak kezéből kívánom meg la Szentmar to ni. A »Pálinka« eimű cikkhez. Több éve már, hogy én, mint a »Kék kereszt* mértékletességi egyletek elnöke, harcba állottam az alkohol, a népnek eme gyilkosa ellen, és így talán szabad lesz nekem is tapasztalataimból egyet-mást elmondanom. A »Pálinka* c. cikk egyik része magát az államot vádolja azzal, hogy az iszákosságot formálisan előmozdítja, csak azért, hogy a szeszes italok fogyasztását emelje és bevételeit fokozza, mely bevételeket azután ismét kiadja fegyházakra, javító intézetekre és fogházakra, s ezzel aztán tönkre teszi a nép jóllétét; s a cikknek eme része valóban teljesen igaz. Sajnálattal keli azonban kimondanom, hogy nagyiványi Fekete Gyula dr. bizony aligha téved, mikor azt mondja, hogy ez a mérgezés nálunk nem érdekli sem a papot, sem a tanítót. Igaz, hogy a papnak és tanítónak nem az a dolga, hogy törvényeket adjon, hanem az, hogy a népnek minden rétegét vallásossá és erkölcsössé nevelje és a bűn ellen, akármely formában jelentkezzék is az, az evangélium erejével harcoljon. Nem szólva arról, hogy egyházak képviselői a törvényhozó testület tagjai legyenek, vagy ne legyenek, annyi bizonyos, hogy papok és tanítók hivataluknál fogva arra hivatvák, hogy a közvéleményt vezessék és irányítsák és ily módon befolyásolják a törvényhozó testületet. Természetes azonban, hogy a lelkésznek nem szabad a világot véka alá rejteni, és a néhézségektől visszaijedni, mikor lelkek megmentéséről van szó. Mikor négy évvel ezelőtt a »Kék kereszt* egyletek Magyarországon megalakultak, abban a reményben voltunk, hogy a magyarországi, mindkét felekezetű, evangéliumi egyházak lelkészei rokonszenvvel, sőt pozitív támogatással fordulnak egyletünk felé, a mely »az iszákosság és korcsmai élet áldozatainak Isten és az ő igéje segítségével való megmentését« tette feladatává. Csakhogy keservesen kellett csalódnunk, mert igen kevesen voltak, a kik örömmel üdvözölték munkánkat, míg a legtöbben mint >külföldi* intézményt perhorreszkálták és a kék »kereszt< nemzetközi elnevezésen botránkoztak meg. Mások pedig az egyletekben szektát, tehát az egyházra nézve veszedelmes dolgot láttak, sőt az egyik lap szerint valamelyik egyházi hatóság olyan nyilatkozatot tett, hogy a »Kék kereszt« jóravaló ürügyek alatt gonosz célokat szolgál. A lelkészek legnagyobb része azonban absolute nincs tájékozva egyleteink szervezetéről és munkásságáról, ámbár magyar, német és tót nyelven tájékoztató iratokat is adtunk már ki (a »Kék kereszt* müve: 'Beszélgetés a kék keresztről*). Legközelebb ismét adunk ki egy kis füzetet, a mely a lelkész uraknak lesz szánva s a mely ismerteti egyletünk alapelveit, megfelel az egyletünk ellen tett számos vádra és azt hiszszük, hogy ezzel szolgálatot teszünk a jó ügynek s egyúttal abban a biztos reményben vagyunk, hogy a ki egyleteink evangéliumi alapra fektetett munkásságát és szervezetét megismerte, az bizonyára munkatársunkká lesz a borzasztó bűn és romlás elleni küzdelemben, szem előtt tartván Jakab apóstól szavait: »A ki tudna jót cselekedni és nem cselekszi, az olyan ember bűnös*. Biberauer Tivadar. TÁRCA. A hit világából. (Folytatás.) III. De hát kiben vagy miben higyjen az ember, kérdi méltán az olvasó. Hinni kell mindenekelőtt a jóban, annak a világban való fennállásában és győzelmi erejében a bűnnel és a rosszal szemben, mint a melynek hatalma mindenkor csak korlátolt és legyőzendőnek, sőt elvileg legvőzöttnek tekintendő. A hit valódi kezdete a jónak erejében és hatalmában való hit, mely azonban ép a mai világban legtöbb embernél hiányzik. A kiben nincsen meg a hitnek kezdete, annál legfeljebb dogmatikai formula az, a mely mellett az életre való igaz jelentőség nélkül továbbra is szolgálni lehet a világ szellemének. A jóban való hivők manapság a mai egyháziasok nagy tömege, a kiknek egyesülniök kellene a gonoszak