Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-08-27 / 35. szám

Mindennap szomorú példáit látjuk az iszákosságnak s az ebből fakadó testi ós lelki nyomorúságba jutásnak. Lapjainkban mindennap olvashatjuk a részegségből támadt kihágások, vérengzések, gyilkosságok elrettentő krónikáját, s mégis emelkedett-e erőteljes tiltakozás hangja az ezeket teremtő korcsma-szabadság, vagy inkább szabadosság ellen akár az egyházak, akár a napisajtó köréből ? Papjaink itt-ott megkisórlették ugyan a védekezést, de az egyház, mint egyetemes valláserkölcsi testület gyűléseiben, konferenciáin még mindig hallgat; napisajtónk pedig, ismert léha és vallástalan szelleméből kifolyólag, a rendőri krónikát csak érdekesen feldolgozható anyagnak tekinti. De ennek az állapotnak véget kell vetni minél előbb. íme az erkölcsi elveket csak ez a világ fiai szerint valló napisajtó már megnyitotta hasábjait a rószegeskedós rettentő következményeit fejtegető cikkek előtt; illő volna tehát, hogy az egyház, mint legelső sorban hivatott, ne maradna hátra, hanem teljes erkölcsi súlyának latbavetósével emelné fel tiltakozó szavát a ragály továbbterjesztése ellen. Nem vesztenének sem az egyházmegyei, sem a kerületi, sem a konventi ülések komolyságukból és értékükből semmit sem, ha az iszákosság elleni védekezés kérdését is felvennék programmjukba s erélyesen figyelmeztetnék az államot s a törvényhozást a mai szatócspolitikai gazdálkodás végzetes következményeire. Követelniök kellene bátran, az egész országot átható hangon a mai korcsmáitatási rendszer megváltoztatását s a rószegeskeclés alkalmainak lehető csökkentését Követelniök kellene a korcsmanyitás jogának korlátozását, — a már meglevő, de szükségtelen korcsmák ós butikok megszüntetését, — a fűszeresek pálinkamérósének teljes eltörlését s a kiszolgáltatható italok mennyiségének megállapítását. Legfőképen pedig követelniök kellene mindenféle rendű és rangú italmérésnek szombaton este tíz órától kezdve egész hétfőn reggelig való teljes felfüggesztését; mert a tapasztalat azt mutatja, hogy ez az időköz az, a mikor a korcsmák bőven aratnak arról, a mit a meggondolatlan politikai gazdálkodás vetett sa mikor a munkás ós falusi néposztály pénzét s testi és lelki épségét áldozza fel Bachus oltárán. Sajátságos dolog az, hogy míg a vasárnapi munkaszünet kedvéért jóravaló s veszedelmet nem okozó kereskedések és iparágak szünetelnek, addig a testi és lelki nyomort terjesztő korcsmák és butikok tárva-nyitva vannak s mesterségesen kotyvasztott italokkal, bűzhödt levegőjükkel elvonják a testben s lélekben megfáradt ós pihenésre szoruló embereket nemcsak az Istenházától, hanem a tisztességes és egészséges szórakozásoktól is. Ilyen formája a vasárnapi munkaszünetnek nem hiszem, hogy volna máshol, mint minálunk. Az ilyen munkaszünet nem áldása, hanem átka a társadalomnak. Emeljék fel azért egyházaink szavukat és sürgessék erőteljesen, gyűléseiken, konferenciáikon s képviselő-tagjaik által a törvényhozásban is az iszákosság alkalmainak megszüntetését. A legelső ós a legfontosabb kellók a tiszta, egészséges környezet; ezt kell tehát sürgetni s megteremtésére mind hivatalosan, mind egyháztársadalmilag mindent elkövetni. Ha az egyházak tiltakozni és sürgetni fognak : lehetetlen, hogy szavuk súlyosan ne essék a latba, a mikor állam és törvényhozás az italmérés nagyfontosságú kérdését mérlegelik. De ez a tiltakozás és sürgetés csak a környezet megtisztítására vonatkozik, a ragálynak pedig még máshol is vannak gócpontjai: magukban az egyénekben. Nem elég tehát, ha az egyházak csak a környezetet igyekeznek megtisztítani: meg kell tisztítani magát a népet, magukat az egyéneket is, ha a célt teljesen el akarjuk érni. A nép és az egyének megtisztítása és megvédése már az egyházi belmisszió körébe tartozik, s épen azért szinte félünk már a kérdés emez oldalát megbolygatni. De legyen bármiként; hangozzék fel bár ellenünk újra a szenteskedós és a külföldieskeclós vádja : mégis sürgetjük, hogy hivatalos egyházunk és nem hivatalos egyháztársadalmunk indítsa meg a védekezés munkáját ebben az irányban is. A csábító elhallgattatása után szent kötelessége az egyházaknak az elcsábítottakat és a csábításnak kitetteket felvilágosítani és megerősíteni. Ebben a munkában kétségtelen, hogy igen sokat tehet a templomi szószék s kell, hogy tegyen is ; de tekintetbe véve azt, hogy azok, a kiknek a korcsma a templomuk, az Úrnak hajlékát csak ritkán, vagy épen nem szokták látogatni : a szószék maga nem segíthet a bajon. Itt az orvosság csak a templomon is kivül terjedő igazi cura pastoralis lehet, a melylyel az egyház nemcsak az el nem tévedt juhokat igyekszik megtartani, hanem, mint ama jó pásztor, utána megy az eltóvelyedetteknek is, hogy azokat is megtarthassa. Ne habozzon azért sem a hivatalos egyház, sem a nem hivatalos egyháztársadalom és ne habozzanak a lelkészek és tanítók, egyesült erővel, kötelességüknek tiszta ós sürgető öntudatával munkába állani s megteremteni a beimisszió ama szerveit, a melyeken át kivezethetik a társadalom, a nép s az egyesek életéből az iszákosság fertőző ragályát. A belmisszió eme szerveit a népszerű előadásokban, mértékletességi ós ifjúsági egyesületekben bőven mutatják