Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-08-06 / 32. szám

környezetünk bűnei alól szabadulni. Hát annak a boldogtalan feketének micsoda harcot kell megharcolnia, hogy vére és gyermeksége látomásaitól, durva idegeinek ingerétől, népének minden hagyományától szabadulni tudjon, hogy Krisztus papja legyen. A keresztyénség azonban már eddig is megmutatta az erkölcsi nemesítés terén hogy isteni erő. Meg fogja mutatni bizony nyal a maga teljes fenségében magát e szerencsétlen emberek között, úgy mint megmutatta közöttünk. Az eddig ecsetelt nemzeti öntudathiányból még egy nagy akadálya nőtt ki a benszülöttek papi hivatalának. A néger a hosszú rabszolgaság és megaláztatás ideje alatt lassanként elvesztette minden bizalmát a saját fajtájához s megszokta a fehéreket magasabb rendű lényeknek tekinteni. Majdnem a lehetetlenséggel határos már most odaemelni őt, hogy el tudja képzelni önnön társát, mint a fehérekkel teljesen egyenjogú és egyenlő képességű vezetőt. Némely szigeten észlelhető ugyan javulás e tekintetben, de az általános felfogás még is csak az, hogy a néger mint vezető, kormányzó nem követelhet, nem igényelhet magának sem annyi tudást, sem annyi tiszteletet, mint a fehérek, kiknél alábbvaló. Épen ezért sok bajuk van a benszülött lelkészeknek pl. a pénzgyűjtésnél. Keservesen panaszkodik egy közülök: »öh, ha én Európába mehetnék, hogy azután földieim is elismernék rólam hivatalbavaló voltomat. Mert nekik csak az a derék ember, a ki Európából való.< Látni való e pár mondatból is, hogy az a nép nem képes saját fiait tisztségekben látni, nem is vágyódik őket oda emelni, annyira kiveszett belőle minden önbecsülés. Természetes dolog, hogy a benszülött lelkészek nem minden tekintetben állhatnak meg európai társaik mellett. A minek oka nevelésük nem rendszeres volta. Bár a miveltségnek nem ritkán szinte meglepő fokán állanak. Mint egyházi szónokok mondhatni kiválóak, úgy hogy Európában is megállnák helyüket. A mi a hitélet terén való tapasztalataikat, az evangéliumba való elmerülésöket illeti, egyik-másikát szinte irigyelni lehetne. Csak a rendet tudják nehezen megszokni. A rendet egyházi anyakönyveik vezetésében és a pénzkezelésnél. Ez az utóbbi épen egyike a főokoknak a miért még jó ideig nem lehet önállókká tenni őket a vezetésben. Nincs érzékük a rend iránt. Nem kicsinylendő nehézség és akadály még ez elmondottakon kivül a fizetés kérdése. A benszülött lelkész, ha munkába állíttatik, rögtön annyi fizetést igényel, mint fehér társa. Nagyon bajos azután vele megértetni, hogy ő annyira nem tud rászolgálni. Mivel pedig a pénzkérdésnek rendesen érzékeny természete szokott lenni, ebből nagyon sok elkedvetlenedés született már. íme ezek magukban a pogány népekben fekvő akadályai az önálló missziói egyházak felállításának benszülött lelkészek vezetése mellett. De vannak bennünk keresztyénekben rejlő akadályok is. Egy az, hogy nem vagyunk elég áldozatkészek pénzben és lelki erőben (ezt német ember mondja) más az, hogy nem tanulmányoztuk eléggé e kérdést, nem vettük tekintetbe a faji különbségeket. Talán még a legnagyobb akadály, hogy a sok missziótársulat működése nem eredményez egységes egyházat, nem teremt közös egyházkormányzati intézményeket. Mindaddig, míg azt a szakadozottságot, mely a különféle denominációk által folytatott munka következteben előállott a missziói egyházak között, valami szerencsés egybekötés meg nem szünteti, addig nem igen lehet szó független missziói egyházakról. Az összekötő kapocs pedig megvagyon. A názárethi Jézus az. Ha őt követendjük, ha az ő szerelmével övezendjük körül munkánkat, ha az Ő Lelkével kötözzük egybe törekvéseinket úgy ez a kérdés már nem tartozik a megoldandó problémák közé. Mert már megoldatott abban az angyali énekben ott a betlehemi mezőkön : Dicsőség a magasságban Istennek, Békesség a földön embereknek És jóakarat mindenféle népnek És nemzetiségnek. Misszionárius. KÜLFÖLD. A bordeaux-i zsinat. A francia református egyházak háromévenként tartanak zsinatot, melyeken az egyháznak kormányzatára, beléletére vonatkozó törvényeket alkotják, A .zsinatot azon egyházak képviselői alkotják, a mely egyházak az 1872-diki dogmákat elfogadták, mikor is az egyház két főirányra oszolt szét, úgymint az »evangéliumi (parti evangélique) és a liberális (parti l.béral) irányra. A zsinatok keletkezése a reformáció idejébe nyuHk vissza. Az elsőt 1559-ben tartották Páris egyik fogadójában, szorgos elővigyázati intézkedések védelme alatt, nehogy a vérszomjas inquizitorok kezeibe essenek. A második Poitiers-ben 156 l-ben tanácskozott. S így tartották őket a királyok hallgatólagos beleegyezésével 1660-ig, mikor egy Edictum által eltiltattak. Mivel azonban az egyházi életre szinte nélkülözhetetlenek valának, megtartották őket titokban a Languedoc, Dauphiné elhagyott völgyeiben, sokszor véres üldözések közepette. 1763-tól 1848-ig szüneteltek a zsinatok. Válságos idők valának ezek, melyekben a végveszedelem folyton ott kísértett a református egyház feje felett. 1848-tól 1872-ig az államhatalom hívta össze a zsinatot hivatalból. Mivel az 1872. zsinaton az evangéliumi és a liberális párt nem tudott megegyezni, az állam levette róluk kezét és megszüntette gondoskodását. Ettől kezdve a múltnak eszméihez és hitéhez hű evangéliumi párt maga szervezte zsinatait. A sorrendben hetedik zsinatát most tartotta ez egyház folyó év június második hetében. Ennek a munkájáról álljanak itt az alábbi sorok. A zsinat elnökéül Doumerque, a mountaubani theolo-64*