Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-07-09 / 28. szám

ran kölcsönös megegyezésen alapuló adásvevési szerződés, minek tartama, érvénye néha csak egy évre terjedt ki. És a vőlegény ugyanazt a hatalmat gyakorolta felette, mit korábban az apa. Volt egy sajátos kifejezése erre a rómaiaknak; a nő — a mint mondották — házastársa kezei közé jutott és az azt tehette vele, a mi neki tetszett. Maga mellett tarthatta, ha úgy tetszett neki, és akkor sorsa, bármily szép s néha nevetséges címekkel illettetett is, nem sokkal több volt, mint folytonos gyámság alatt létei és megölő szolgálatkészség. Átadhatta másnak is; sőt halála esetén odahagyományozhatta valamelyik barátjának is, ki aztán őt, mint többé vagy kevésbé kellemes hagyatékot vette birtokába. Római nő sohasem léphetett fel mint örökös és ha férjhez ment, akkor a férje korlátlan ura és mestere volt minden vagyonának és minden reá szállandó örökségnek. De a legszánandóbb sorsa bizonyára az özvegynek volt. Nem volt ember, ki gondoskodott volna róla, vagy dolgainak utána járt volna; engedték, hogy nyomorúságban éljen s még azon, felül súlyos bírságot kelle fizetnie, ha egy bizonyos idő alatt férjhez nem ment. Szomorú a női élet az ó-korban ! De ne csodálkozzunk rajta. Hol az egyén felolvad az államban; hol az embernek csak annyiban van jelentősége, a mennyiben állampolgár, vagy katona : ott szó sem lehet az egyéni jogok tiszteletéről, — ott az erős uralkodik korlátlan hatalommal, — ott az önzés trónol — ott az állam csak azt kérdi: mit nyerek veled ? — ha semmit: nincs értéked előttem. És most vessünk egy pillantást Izraelre, — arra a népre, a mely nem a műveltség és művészetek, nem az államjog és bölcsészet, de a vallás és kegyesség népe; vájjon itt nem enyhébb, emelkedettebb felfogást várhatunk-e? A látszat azt mutatja; de közelebbről megvizsgálva a dolgot, — csalódni fogunk. — Hogy a paradicsomról szóló elbeszélésben az asszony tétetik az egész emberi nemzetség romlásának okává, — már ez mindjárt mutatja, hogy a nő nem valami nagy tekintélynek örvendett Izraelben. 0 volt az, a ki először evett a tiltott gyümölcsből ez volt halálos Ítélete s ezzel teljes mértékben igazoltatott az a nyomasztó uralom, a mit rajta a férfi gyakorolt. És valóban a nő inkább szolgálója, mint élettársa volt férjének. Megvehette, mint valami rabszolganőt, és túladhatott rajta, ha ráunt. Mikor Dávid menekült Saul udvarából, Michálja azonnal máshoz adatott férjhez, és később, mikor már király, ismét visszaköveteli. — valószínűleg nagy boszuságára akkori urának. Egyszóval az alól, mit az akkori egész ó-világban észlelhetünk. Izrael sem képez kivételt. Az asszonyt sokkal kisebbre becsülték, mint a férfit, és a szerint is bántak vele. Alsóbbrangú lény; elkülönítve él lakosztályában; a templomban is az utolsó helyet foglalja el. »A ki Isten előtt kedves — mondja a prédikátor — megszabadul attól; ezer ember között egy igazat találtam, ezer asszony között egyet sem«. — Ki ne ismerné a derék háziasszony rajzát a Példabeszédek könyvéből ? Az a rajz kitűnően festi az ó-kor egoizmusát általában és Izraelét különösen? Úgy van abban a nő lerajzolva, — a mint igen helyesen jegyezték meg, hogy csupán férjeért létezik, annak jóléteért, annak békéjeért, annak tekintélyeért az emberek között. Gyöngy, de a férfi koronájában a gyöngy; férjét ismerik a kapukban, mikor ül a város véneivel. Talán ez a legnagyobb dicséret, a mit csak egy nő megérhet; de bizonyára legdicséretreméltóbb: ha mindig foglalatos, ha gyarapítja a ház vagyonát, ha mindenből hosznot tud húzni, minden körülményben felfedezi az előnyt, ha aranynyal, kincsekkel felérő. Bizonyára ez nem annak a férfinak a beszéde, a kinek keblét ifjúságának szerelme bizonyos pietással tölti el, mert jobbnak, tisztábbnak tekinti mint önönmagát; az önző keleti ember tűnik itt fél a ki feleségét annyira becsüli, a mennyi hasznot húzhat belőle; — a született kereskedő, a gazdag bérlő, kinek ajkain folyton ott lebeg a kimondatlan kérdés: mit nyerhetek általad? A keresztyénség ebben a társadalmi állapotban találta a nőt. Elvettetett helyzetében félelmetlenül szállott síkra érte a világ reformátora. »Mi atyánk!* — így tanítja imádkozni a férfit és a nőt egyaránt. Alázatosság az erények erénye s a ki legkisebb az emberek szemében az legnagyobb Isten előtt. Szelídség és nem durva erőszak uralkodik a világon. Mindenki maga-magáért tartozik számolni Isten előtt. Lám mindezek eleddig hallatlan kijelentések voltak; új elvek, melyeknek a társadalmi és családi életet alapjukban kellett reformálniok. Csoda-e, ha különösen a nők vonzódtak a názárethi prófétához; nők kenték fel drága nárdussal — nők szolgáltak neki javaikkal és követték lábanyomait egészen a vérző keresztig? Mintha előérzetük lett volna, hogy benne védelmezőjüket, oltalmazójukat, megváltójukat fogják feltalálni. És hogy valóban az volt, érezte azt legkiválóbb apostola is, a mikor e szavakat írta le: Krisztusban nincs sem férfi, sem nő. Befolyása alatt formálódták a Máriák, érezték a Márthák, hogy csak egy dolog szükséges nékiek is; a szegények könyei hirdetik Tabitha dicséretét és Lvdia szavait az evangélisták és Priscilláét buzgó családanyák. De a nők egyszersmind az apostolok hű barátnői és segítő-társai ; a Lyddák és Chloék képezik hires keresztyén gyülekezetek középpontját és a Loi's-ok és Kunicé-k olyan asszonyokká és anyákká váltak, milyeneket az ó-korban hasztalan kerestünk. Nem is csoda, mert a jelszó, a melynek égisze alatt alapíttatott a keresztyénség e földön ez volt: minden ember egyenlő, mindnyájan egy atyának gyermekei vagyunk. Mi más egy ilyen jelszó, mint felhívás folytonos harcra a gyengébbnek az erősebb, a nőnek a férfi, az embernek az ember által való lenyomása ellen ? És ebből áradt ki mind az az áldásos változás, a mely a nő sorsáról való felfogásban lassanként előállott és ennek a következése volt a nő társadalmi állásának minden olyan változtatása és javítása, a mely kívánatos vala s mit korunkban hova-tovább. mindinkább szükségesnek ismernek el. Nagy volt a befolyás, »a mit a keresztyénség a nő sorsára, életére, becsülésére gyakorolt. Mint szabadítója