Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-07-09 / 28. szám

lépett fel. S az ó-kornak a mai keresztyén társadalommal összehasonlítása arra a meggyőződésre juttat el, hogy a keresztyénség lételének XIX. évszázada alatt a női élet mezején is csodákat művelt. De feladata még nincs bevégezve; e téren még ma is kell tévelygésekkel küzdenie, előítéleteket kiirtania. Az az eszmény, mely a keresztyén elvből következik, még nincs elérve; s korunk, hivatása, hogy az ideált megvalósulásához közelebb hozza. De hát mi az az eszmény, mely a keresztyén elv folyománya a nő jogaira és hivatására nézve? Mivé lehet, mivé kell lennie a keresztyénség szellemében ? Ez a kérdés is fontos arra. hogy vizsgálódásunk tárgyává tegyük. A nő társadalmi, családi, vallásos és egyéni életét egymásután fogjuk tárgyalni. Milyen legyen a nő társadalmi élete a keresztyénség szellemében ? Azt hiszem, e kérdésre jobban megfelelhetünk Jézus szavaival: Mit Isten egybekötött, az ember el ne válaszsza. — Jézus a természetnek és természetességnek, egyszerűségnek és igazságnak volt barátja. Azt akarta ő, hogy minden a maga természete szerint és mindenki abban a körben, a melyhez tartozik, hasznosan és lehetőleg boldogan éljen. S ha ez így van, akkor keresztyén szempontból csak betegségnek Ítélhetjük korunknak azt a szellem-irányzatát, mely a férfi és nő lelki sajátságai, képességei között minden különbséget figyelmen kívül látszik hagyni és a nőnek a társadalmi életben mindazokból részt kiván juttani, a mik a férfit illetik. — Vagy nem mindenfelől hallunk-e hangokat hogy minden pályát és foglalkozási ágat meg kell a nők számára nyitni ? Cselekvőleg léphessenek fel államban és egyházban ; a polgárok bizalma népképviselőkké választhassa őket; egyetemeken professzori kathedrát nyerhessenek és mint a tudománynak és művészetnek, iparnak és kereskedelemnek képviselői érvényesülhessenek. —Dobjanak félre minden aggodalmaskodást; régi formák és szokások által.ne zavartassák magukat. Legyenek szabadok, — egészen egyenlők a férfiakkal. — Szomorúan nézne ki a társadalom, ha az ilyen nézetek általánosan elterjednének. A természetellenesség venné kezébe a kormánypálcát ; a szabadság szabadsággá válnék ; a nő megszűnne nő lenni. És a miképen kárhoztatják a nőtlen életet, ép úgy visszataszítónak fognók találni a férfi-nők túlbőségét, kik mindazt, mi kedves és vonzó bennük, levetkőznék ; kiknek merevsége, szegletessége ellenszenvvel töltené el keblünket és a kik, midőn minden nőies fölé emelkednének, megtagadnák nemüket, elvesztenék legékesebb koronájukat. De ezzel azt mondjuk-e, hogy a nő vesszen el a társadalmi életre nézve; éljen magányban s folytonosan kolostorszerü életet ? Minő szép tehetségek, minő gazdag erők szunnyadnak egy női szívben! Eltemettessenek-e, a nélkül, hogy a társadalmi életnek használtak légyen? Távol legyen tőlünk; — az ilyen felfogást maga a keresztyénség szelleme itéli el, az a szellem, a mely azt kivánja, hogy összes tehetségeinkkel szolgáljunk másoknak. Ellenkezőleg nem az igazi keresztyéni elvből folyó-e, ha a nő, kinek nincs meghatározott köre, a hol dolgozhasson: alkalmat keres, hogy maga-magát fentartsa és hasznossá tegye, a mint csak tudja? Nem fényoldala-e századunknak, hogy mindent megtesz azoknak a válaszfalaknak a ledöntésére, a melyek eddig megakadályozták a nőt abban, hogy kezeit akadálytalanul kinyújthassa és szellemének szárnyaival szabadon felrepülhessen? —Hány alkalmat lelhet a nő, hogy másoknak áldására váljék? Hány hivatást választhat, a mely épen életútjába esik és a melynek gyakran jobban meg tud felelni mint a férfi ?! — Miért szégyelné egy nő, ki Istentől világos értelemmel van megáldva, kortársait oktatni és így befolyást gyakorolni a következő nemzedékre? Miért találna nehézséget abban, hogy a szenvedő, beteg 'emberiséget gyógyítsa, épen ő, ki e végre Istentől oly kiválólag megáldatott önfeláldozó szeretettel, könyörüleltel és türelemmel ? Miért volna nevetséges, ha egy nő, ha arra magában hivatottságot érez, az orvosi pályára lép és így akarja kamatoztatni a reábízott talentumokat? Bizony sokan, kik most haszontalanul töltik el napjaikat, ily módon megmenekülnének attól a szomorú érzéstől, hogy ők tulajdonképen csak a társadalom ballasztját képezik. Sokkal jobban tennék az ilyenek, ha valami hasznos munkakört keresnének maguknak, mintsem hogy ifjúságukat mit sem érő illúziók között vesztegessék el, mintsem hogy légvárakat építgessenek, a mik soha meg nem valósulhatnak, és azon szomorkodjanak, hogy nem tölthetik be rendeltetésüket, mert — természetesen — az évek multával férjhezmenetelük esélye mindig kedvezőtlenebbé válik. Hollandból fordította : Csűrös József, (Vége köv.) n.-almási ev. ref. lelkész. BELFÖLD. A ref. énekeskönyv megújítása. E lapok 25-ik számában közölt felhívásomra a fentebbi címen tett némi megjegyzéseket Szentkúti Károly úr. Ő ugyanis azt mondja, hogy az irodalmi foltozás nem lehet lelkesítő az irókra, miután Programmunk szerint az énelcügyi bizottság nem kiván egyebet, csupán a meghagyandóul itélt 102 darab dicséretnek nyelv- és verstani kiigazítását. Ez az állítás elnézésen alapul, mert Programmunk 14-ik lapján nemcsak az új dicséretek szüksége, hanem még az is megjelöltetik, hogy mily természetű új darabok irása volna kívánatos. De én is a 25. számban közölt felhívásom 2. pontja alatt világosan megírtam, hogy új darabokat várok. Az énekszerzőknek, a kik a foltozási munkát restellik, bőven van tehát módjuk új darabok írására és ba ezek a régieket felül fogják múlni, bizonyára inkább ezek fognak fölvétetni az új énekeskönyvbe, mint az esetleg gyöngébb régi darabok. A munkálkodás akadálváúl tünteti fel Sz. K. úr annak bizonytalanságát is, mondván, hogy felhívásomban csak 68 darabot jelöltem meg, holott Programm 102 dicsére-