Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-01-15 / 3. szám

TÁRCA. Vallás és erkölcsiség.* Korunkat méltán morális korszaknak nevezik. Kétségtelen, hogy korunk szellemi életének nagyobb vonzalma van a morálhoz, mint a valláshoz. Természetes, hogy itt nem a szövevényes metafizikai spekuláción, hanem a való élet megismerésén alapuló morálról van szó. Arról van ugyanis szó, hogy olyan világnézetet találjunk, mely nagy erkölcsi tapasztalatok által megerősítve alapját képezze egy nemes és egészséges emberéletnek. Hogy döntő jelentősége van ma a morálnak, az már annak lényege által is igazolva van. A morál minden körülmények között mint legfőbb tekintély, mint ellentmondást és ellenkezést nem tűrő kategorikus imperativus lép föl, s ha manapság a vallásnak az emberiségben való központi érvényéről beszélünk, úgy arról csakis a morálhoz való viszonyában lehet szó. Az élet ideális javainak morális és vallásos jelentőségük van egyaránt. A morális fogalmak általános érvényre emelkedtek, s a morálra való hivatkozással korunk közvéleményében is találkozunk. S jelenkori prot. theologiánknak is erős ethikai jellege van. így Ritschl rendszerének sarkalatos alapfogalma az »isten országáról«, mint az erkölcsi javak és cselekvőségek összfogalmáról túlnyomóan ethikai jellegű, úgy hogy nem ok nélkül »moráttheológiának« nevezik a legújabb göttingai iskolát. S mégis a mai theologia egyoldalú históriai-kritikai munkássága mellett elhanyagolja az ethikai problémákat. Hol találunk manapság a theologusok részén olyan könyvet, mely az ethikailag érdekelt müveiteknek azt nyújtaná, a mit a filozófusok részén p. o. Paulsen ethilmja nyújt? A históriai Krisztus személyének hitre és gyülekezetre vonatkozó jelentősége mellett és azzal kapcsolatban nem érünk rá korunk gyakorlati vallásos-erkölcsi szükségleteit megfigyelni és kellőleg értékesíteni. Arra van szükségünk, hogy ethikai * Irodalmából 1. Köstlin: >Religion und Sittlichkeit.* Tbeol. Stud. und Ivritiken, 1870. 1 ; Pfieiderer: Morál und Religion nach íhrem gegenseitigem Verháltniss*, 1872; — A keresztyén erkölcstan irodalmából: Rothe I. 390 s köv. 1. Martensen I. 20. s köv. 1. Wuttke I. 252. 1. s köv. Öttingen : II. 90. s köv. 1. Krarup: 6—10 § ; Luthardt — Csiky: Apologetikai előadások a keresztyén morál köréből, 14sköv. 1. Rade : »Die Religion im modernen Greistesleben* c.művének »Religion und Morál* c. szakasza. Ugyanaz : »Religion und Morál*, 1898. Borée: » Religion, und Sittlichkeit< és Hering : »Sittlichkeit und Religion® Beyschlag : »Deutsch Ev. Blatter* 1898. VIII. és X, füzet. — A kath. irodalomból: Gutberlet: »Etbik und Religion* 1892. — A magyar irodalomból: Tóth F. > Keresztyén erkölcstudomány* 5. §. Kiegészítésül Bancsú és Ssőts tbeol. elkölcstani füzeteit. A bölcseleti erkölcstanok sajnos a kérdést nem érintik. — Az itt említett műveket többet nem idézem, csak a tárgyalás folyamán fogok rájok utalni. Sajnálom, bogy az újabb prot. theol. irodalom e nagyfontosságú kérdést eddigelé még nagyobb figyelmére nem méltatta. Örvendenék rajta, ba ez értekezés a kérdés iránt az illetékesek körében az érdeklődést felkelthetné. Valóban megérdemli. tudományos állásponton helyesen figyeljük meg és írjuk le mai egész erkölcsi életünket és cselekvőségünket, hogy tárgyalásunk körébe bevonjuk az egyes ethikai problémákat, a mi csakis vallásos-ethikai alapon, a vallás és a morál egymáshoz való szerves viszonya és életegybefüggése alapján lesz lehetséges. E tekintetben a mi hagyományos ethikai irodalmunk sokat mulasztott. A mi theologiai ethikáink Schleiermacher óta sem elégítik ki a keresztyén ember mai modern élethivatását. Mint Rade mondj 81 lelkipásztoroknak, tanároknak és a népnek ethikája az, mely a mai modern társadalom életfeladatait nem ismeri. Különösen a hivatás dogmájának átalakítására van ma szükség, mely a régi ethikában nagyon szűk körre van szorítva. A vallásnak és erkölcsnek egymáshoz való viszonyáról csakis a ker. theismus álláspontján, vagyis az Isten és az ember személyes viszonya alapján lehet szó. Nevezetesen a személyes vallásos hit, mint »lebendig, gescháftig, thátig, mácbtig Ding* (Luther), mint az akaratnak az Isten iránti szabad önodaadása az az erkölcsi élethatalom, mely egységben foglalja magában az erkölcsinek és a vallásosnak terét. A miért is helyesen mondja Köstlin, hogy »a hit az az alapirány, a melyben minden valódi erkölcsiség gyökerezik«, s a hit az, mely az Istentől való függési viszonyunkat a legmélyebb szabadsági és lelkiismereti viszonynak, tehát ethikainak tünteti föl, úgy hogy e hitből, mint közös forrásból fejlődik ki negatív önállóságban az erkölcsinek tere, szemben a vallásossal. Az embernek szabad, személyes cselekvősége csak akkor valóban erkölcsi jellegű, ha az az Istenhez való viszonyunkban gyökerezik. A vallás tehát az erkölcsi önelhatározásra, s ez Önelhatározás a vallásos viszonyra utal. Mint Köstlin szépen mondja : »Sittlichkeit und Religion sind unlösbar mit einander geeint, indem beide, wie ihr Wesen es fordert, als Sache des innersten Mittelpunktes der Persönlichkeit, als Sache des inneren Menschen, des Herzens, der Gesinnung und des Willens zu betrachten sind*. Épen a hit, mint a személyes önelhatározást magában foglaló ethikai cselekvőség az a pont, »wo Bittliches und Religiöses als mit einander eines zu setzen ist*. Ez oldalról a vallás az akarat dolga s a hit a szeretet. Közelebbről az erkölcsi elvek, az erkölcsi élet és öntudat a maga egyetemes érvényű normáival az isteni akaratra, mint kijelentett törvényre vezetnek vissza, s maga a személyes akaratelhatározás is a maga összes képességeivel és feltételeivel, s általában erkölcsi akaratunk és cselekvésünk egész tere a világban Istentől adatott nékünk. Az erkölcsiséggel tehát lényegileg véve már a vallásosság is meg van adva. De viszont azt is mondhatjuk, hogy a szorosabb értelemben vett személyes vallásosság is ethikai jellegű, a mennyiben a vallásos hitnek életelemét képező függőségi viszonyunk s e viszonyban a kegyelemadományok hivő elfogadása szabadszemélyes önodaadásunk műve, tehát önelhatározásunkon alapuló ethikai cselekvény.