Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-01-15 / 3. szám

Azonban e benső egységgel együtt jár a vallásosságnak és erkölcsiségnek relativ különbsége, a miért is Rade joggal mondja: »Religion ist etwas Selbstándiges gegenüberder Morál*. Ez alapon teljesen jogosult a hittannak és erkölcstannak egymástól való elkülönített tárgyalása. A vallásosságnak teréhez számítjuk nevezetesen az erkölcsiségtől való különbségben az Istenre vonatkozó érzeteket, képzeteket és ismereteket, a melyek csakis a közös önelhatározáshoz való viszonyukban egyúttal az erkölcsinek szempontja alá is eshetnek. Azért mondja Köstlin : »Die Heilsofíenbarung muss auch auf die Kraft des Menschen, daher auf Wille, Gesinnung und Tath nachwirken*. Ezek az érzetek, képzetek és ismeretek tág tért foglalhatnak el az egyén életében, a nélkül, hogy a valódi erkölcsi önelhatározással is bővelkednének. P. o. a középkori vallásosság épen nem bizonyult a morálra kedvezőnek, s az antik vallások Baál- vagy Astarte-kultusza nagyon is erkölcstelen volt. S nem foglalható az egész erkölcsiség a vallásosnak fogalma alá azért sem, mert képzelhető az erkölcsiségnek oly fejlődése, mely nagyon is nélkülözi a valódi vallásos erkölcsi jelleget s az Istenhez való szeretetviszony mellőzésével legfelebb a világi életre nézve ismeri el az erkölcsi normák némi kötelező jellegét és érvényét. A szellemi élet eme kettős, vallásos és erkölcsi nyilvánulása tényleg ideális konkurrenciában él egymással szemben. S a mely személyiségben vagy közösségben a vallásos és erkölcsi faktorok találkoznak vagy kölcsönösen áthatják egymást, ott normális fejlődéssel van dolgunk. Ezen alapul az egyéni és társas élet épsége és egészségessége. A miért is jogosan azt mondja Bittér: »Religiöse Sittlichkeit und sittliche Religiositát bildet in allén Gescháften des menschlichen Lebens die Grundlage der Gesundheit« (Christ. Philos. II. 878). A vallás és az elkölcsiség összefüggése a keresztyénség egyik alapgondolata. »Kein Gedanke, kein Glaubenssatz ist ins Christenthum — mondja Chapuis — der nicht mit der Morál zusammenhinge.« Vallás és erkölcsiség kölcsönösen egymásra vannak utalva. Csak egységükben találják meg igazságukat. Csak az a vallás igaz, mely életerős és fejlődésképes morált szül, és csak az az morál életerős, fejlődésképes, melynek az igaz vallásban van a forrása. Sejtette már azt az ókorban a stoikusok, Seneca és Ciceró bölcselete. Mert a vallás és elkölcsiség elválasztása s merev elkülönítése ellentmondásban van az ember lényegével, nevezetesen annak eredeti istentudatával és lelkiismeretével. E kettő, bár különbözik egymástól, mégis a legszorosabban összefügg egymással. Az istentudat közelebbről kifejezése a vallás, s a lelkiismeret kifejezése az erkölcsiség. A vallást és az erkölcsiséget egymástól elválasztani annyi, mint magának az embernek egységét széttépni. Miheiyest az Isten megszűnnék az erkölcsiségnek legmagasabb ítélőszéke lenni, akkor reánk nézve általában nem lenne semmiféle magasabb és általános ítélőszék. Már az ó-szövetség összefoglalja a tíz parancsolatban a-morált a vallással. S az Úr is összefoglalja a két nagy főparancsolatot az Isten és a felebarátok iránt való szeretetben, s ha valaki e két főparancsolatot követi, »az betöltötte az egész törvényt*. A mi tehát az ó-szövetségben csak megkezdődik, az a Jézus Krisztusban a maga egész teljességében áll előttünk. Ő az isteni kijelentés s az emberi erkölcsiség teljessége. Ő az istenfia s az emberfia eszményi teljességben,r

'egy személyben. 0 benne lett személyessé az istenszeretet s az emberszeretet. Az ő élete Istenben való élet volt az emberek szolgálatában, és Istenben való élete volt szent forrása a világban való életének. A vallás és erkölcsiség egységét a maga személyében tünteti föl. Ezt a gondolatot a hegyi beszédnek mindama szavaiban megtaláljuk, a melyekben a tökéletesség és a szeretet erkölcsi magatartása az Istenre van visszavezetve. A morál a valláson nyugszik, s az erkölcstan a hittanon. Istennel való közösségünk az előfeltétele az Istenhez való hasonlatosságunknak. Mindenütt megtaláljuk ezt a ker. vallásos-erkölcsi alapgondolatot az írásban, de sehol oly tökéletesen, mint Jézus személyisége leghívebb tükrében: a hegyi beszédben. E beszéd morál és vallás a maga egész teljességében. Morálját így fejezi ki: Hogyha a ti igazságtok feljebb nem bővöikedik az írástudók és a farizeusok igazságánál: semmiképen nem mehettek be a mennyeknek országába*; vagy: »nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be menyországba, hanem a ki cselekszi az én mennyei atyám akaratját*; vagy: >ha a te ajándékodat az oltárhoz akarod vinni, és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának vagyon valami panasza ellenéd, hagyd ott, az oltár előtt a te ajándékodat s békélj meg először atyádfiával« s végül: »Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei atyátok tökéletes*. — S vallását így fejezi ki: »Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa«; vagy: *boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek*, s végül: »Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei atyátok tökéletes«. Méltán mondja tehát a hegyi beszédről Luthardt, hogy az »ein völliges Ineinander von Religion und Morál*. S nem is megvalósíthatatlan passzivitás, mint sokan mondották, sőt inkább a valódi erényességre vezető aktivitás a hegyi beszéd vallása és morálja. Krisztus legnagyobbat tett ethikailag akkor, a midőn a keresztfán meghalt. A keresztyénség tehát a morált a vallásra alapítja, s a kettőnek legszorosabb összefüggését, úgyszólván elvi egységét vallja és hirdeti. És méltán, mert ha a morált a vallástól elválasztjuk, akkor megsemmisítjük azt a nyereséget, a melyet a keresztyénség hozott az emberi társadalomnak s a világnak. A keresztyénségnek még ellenségei is — a mit Rousseau és Kant is elismer — az evangéliumnak köszön'k a maguk morálját »Ez a morál, mely az evangéliumból vétetett, keresztyén volt, még mielőtt bölcseleti lett volna* — mondja Rousseau, és Kant is elismeri a keresztyénség moráljának elsőbbségét »A gyakorlati ész birálata« c. művében, a melynek morális alapgondolatai az evangéliumból vannak véve. Sőt mi több: minden politikai és társadalmi kérdés, lényegében és leg-