Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-01-15 / 3. szám

béna koldus ül ma is, várva az elmenők könyörületét s eljutva az el nem kerülhető halálba. A nap tüzes csókja mindent életre kelt körülöltök, a soha nem pihenő lágy szellő, mely a mindenség elevenségéről mond örök dalt, csak nekik a halál altató melódiája. Bizony a föld legáldottabb, legszebb részein lakozó pogányok, mozdulni nem tudó, megzsugorodott tagú, lassú, de biztosan pusztuló koldúsok. A mellettök el-elhaladó gazdagok : Mohammed, Buddha, Con-fu-tse, Zoroaszter, a Dalai Láma dobnak egy-egy fillért a koldus kalapjába, a mi azonban csak a továbbtengésre elég, de a meggyógyulásra, az életre kevés, nagyon kevés. Nézzétek csak Afrika népeit, miként élnek. Hogy lesi egyik nép a másikat, egyik testvér a mást, hogy elfogja s eladja saját vérét -- pálinkáért. Azon meg elveszítse egész eszét, életét. Milyen mozdulatlan, milyen korhadó népek az ékes kapu alatt szenvedő koldúsok. Vagy nézzünk át a szomszédba, atyafilátogatóba, a közönségesen is »beteg ember«-nek nevezett mohammedán nép legközelebbi képviselőjéhez, a törökhöz. Micsoda áldott ország; milyen szerencsétlen nemzet. Az asszony ott csak árúcikk, de nem hitves, nem anya, s ez a hazugság elernyeszté az egykor erős nép izmait, s most csonkán, bénán fekszik »a fényes kapu« alatt s összeszorított fogakkal várja a halált. Hát az Éden kert helyén lakó nép boldog-e? A hol legkékebb az ég, legbujább a földnek termő ereje? Az egyik épen most tiportatja agyon unott életét a szent elefántok lábai alatt, a másik a szent Ganges habjaiba temeti keservét, baját; s a partról irigykedve nézi testvére a boldogot, ki már elérte a nirvanaht, a teljes megsemmisülést, legfőbb célját, legnagyobb boldoságát Elő- ós Hátsó-India minden lakójának, szegény, beteg, koldúsának. Csak úgy röptében mutatok még néhány képet. Látjátok ott a földnek legrégibb világi műveltséggel bíró népét, kinek fejedelme a »Nap fia«, földje a boldogság országa. Gyermekeit úgy hányja el, ha terhére vannak, mint nálunk a felesleges állatkölyköket, s hogy elfelejtse nyavalyás voltát, szíja egyre, szíja az opiumot, melytől édes az álom, bomlik a józan ész. Azok a fénytelen szemű, bizonytalan járású, reszkető alakok, az a közmondásossá vált mozdulni nem akarás — inkább nem tudás — a koldús kijnainak nagy nyomorúságáról beszélnek. Ausztrália, Amerika s a szigetvilág istenáldotta ékes kapuja alatt is csak ilyen rettentő kórokban sinlő pogány embereket láttok. Egyik helyen attól lesz erős az ember, bölcs, meg okos is, ha sokat gyilkol le testvérei közül; másutt csak akkor, ha meg is eszi őket. Amott véres emberi szivet tart az égre a beteg ember, de gyógyulást csak nem lel benne; fogy, sorvad, mozdulni nem tud, száma vész lassan-lassan a fényes égalj szegény koldúsának. De még se. Bizonyára hallottátok már, hogy itt ós amott gyógyul a beteg. Ott van Japán, ki ezelőtt 30 évvel még béna volt, beteg,, mint testvérei. Ma már olyan hatalmakkal szemben, mint az Egyesült-Államok és Németország, tekintetbe jő. Tagjait erő járta át, fektéből fölkelt s most örül az életnek és dicséri az Istent. Honnan ez? »Mivelhogy tudakoztok e jótétemény felől : tudtotokra légyen ... és Izráel egész népének, hogy a javulás a názárethi Jézus Krisztusnak neve által történt, a ki megfeszíttetett, de Isten feltámasztotta®. (Japánban előbb volt, és több keresztyén egylet van, mint nálunk.) íme itt és ott feltűnik ez a kettő, a szelíd képű, meg a tűztekintetű, és hallatszik az ige: »Ezüstöm, aranyom nincs nekem, de a mim van, azt acíok: a názárethi Jézus nevében mondom kelj fel ós járj«. A keresztyén missziót, a pogányok megtérítését, a szegény koldusok gyógyítását 280 társaság vagy misszionáló egyes egyház míveli. 400 nyelven, illetőleg nyelvjáráson hallatszik már: »Kelj fel és járj!« Nyolcezernél több hittérítő, ötezernél több férfi s háromezernél több nő hirdeti a názárethi Krisztusnak megelevenítő nevét. Micsoda hatalom lehet az, mi annyi gyenge asszonyt a kimondhatatlan veszélynek, sokszor a biztos halálnak elébe visz. Majd meghalljátok. Az ékes kapunak 11.400 helyén hangzik az evangélium, mely idvességre való erő. A hittérítőket 47.000 benszülött tanító segíti nehéz munkájokban. A megkeresztelt pogányok száma fölözi a három milliót. De hát mi ez ahhoz az ezer millióhoz képest, a ki még ott hever holtelevenen a föld porában ? Egy kissé későn fogott hozzá a keresztyén egyház a térítés, a gyógyítás munkájához. De hát a nemes gyümölcs sokáig érik. A XYI és XVII. században már próbálkoztak ugyan az evangéliumi egyházak a pogány misszióval; de igazi lendületet csak a francia forradalom után nyert a dolog. Hát mi magyarok tettünk-e valamit már ezen a téren Krisztusért? Bizony édes keveset. Jóformán semmit. A mult évben a »Iiis Tükör® olvasói felvették egy pogány gyermeknek a dolgát, s azt neveltetik Indiában, hogy a magyar nemzet hittérítője legyen.