Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-06-04 / 23. szám

gondjai közt. Hisz jönni kell és jönni fog egy jobb kor, a melyben az evangélium világossága és szabadsága be fogja tölteni népünket, országunkat és az egész világot. Famler G. A., ev. lelkész. Forrongás a római katholikus országokban. II. Olaszország, hogy ez országgal kezdjük, soha nem volt híjával azoknak, a kik a pápai zsarnokság és lelki rabság ellen, és az evangéliumi tiszta keresztyénség érdekében felszólaltak. Az a mozgalom, mely a csendes alpesi völgyek hiterős lakóitól indult ki, tudvalevőleg idősebb, mint a németországi reformáció. De csak a mi századunkban, midőn az állam szabad vallásgyakorlatot engedélyezett, s egész Olaszország egy királysággá alakult s Róma annak fővárosává lett, léphetett ki ez az evangélikus mozgalom a völgyek csendes szűk köréből, s terjedhetett az el az egész országban. Ezenkívül még épen ama politikai egység következtében egyenesen Olaszország közepén egy második evangélikus egyház alakult, a mely a Yaldensektől egész önnállóan és függetlenül a félsziget legkülönbözőbb részein nagy eredménynyel működik az evangélikus propaganda érdekében. Es e művelt körökben a római egyháztól való függés a legtöbbször csak külsőleges a megszokás és a viszonyok kényszere által ajánlott. Persze az emberek nagy része az egyházról és a vallásról általában semmit nem akar tudni, s magukat liberi persatoriknak (szabadgondolkozóknak) nevezik. Eletükben és törekvéseikben, mint a régi rómaiak, majd mindig az állam érdekét és a hazafiságot tartják szem előtt. De ép e hazafiság az ő fejlődésében a legmerevebb ellentétben állott és áll még mindig a pápasággal, sőt látszólag nincs nagyobb ellensége az olasz államnak a római kúriánál, s a Quirinálnak a Vatikánnál. De hogy az olaszok a hazafiaságában van életerő, azt mutatja az az erő és tevékenység, az a lelkesedés és önfeláldozás mely az egységre való törekvések és annak megvalósítása alkalmával nyilvánult. Ez elismerésünket és bámulatunkat érdemli meg. Csak most, midőn ez egység létesült, és annak áldásait élvezi a nép, csak most jönnek lassanként annak a tudomására, hogy mily erőbe kerül annak a fentartása, a kiépítése és nagyobb tökéletességre vitele. Lehet mondani, hogy annak elérésére a hazafias felbuzdulás nem elegendő, ha az még oly mélyreható és a szívekben hatalmasan lángoló patriotizmus is, hanem ahhoz erkölcsi komolyság is szükséges, mely a mindennapi élet küzdelmei közt is megmutatja erejét a napi feladatok és kötelességek hű teljesítésében, a mint azt az életpálya és a hivatás hozza magával. S mivel ily erkölcsi komolyságnak, mely kiállja a tűzpróbát, csak a vallásban, még pedig a tiszta keresztyén vallásban van az életgyökere, a mint ezt a protestantizmus feltünteti, úgy meg vagyunk arról győződve, hogy az intéző körök Olaszországban is rá fognak jönni, hogy Olaszországnak is mindenekelőtt egy olyan vallásos újjászületésre van szüksége, mint a minőn Németország és a többi germán népek a reformáció korától fogva máig átmentek, ha azt akarják, hogy a népélet egészséges legyen, és a gyümölcsöket, melyeket az egységre való törekvésnél a hazafias felbuzdulás által nyertek, újra el ne veszítsék. Talán még több nehéz próbára és büntetésre lesz szükség, hogy e beismerés elterjedjen s mindenütt biztos talajt találjon. De hogy ez eljön, arra nézve kezességet nyújt nekünk úgy hiszem az az egészséges mag, a mely a római romlottság és tévútra vezetés dacára megvan e népben, mint azt annak a történelme bizonyítja a mint ezt magamnak is többszöri hosszabb és rövidebb ottlétemkor elég alkalmam nyilt megfigyelni. Erre mutatnak már több szimptomák, melyek azt tanúsítják, hogy az erre való törekvés a komoly, művelt ós vallásos értelemmel biró személyiségeknél nem hiányzik. Én e fejezetet egyszer már régebben egy értekezésben tárgyaltam, a mely e folyóiratban jelent meg nyomtatásban,* s e mellé bizonyságul a szűk hazáján kívül is jól ismert s most hazatért egykori kultuszminiszternek Bonghinak a pápához intézett nyilt levelét is közölhetem főbb vonásaiban. 0 e levélben oly helyes ismeretét nyújtja annak, hogy miért beteg a katholikus egyház, ós a mi a komolyan gondolkodó embereknek fájdalmat okoz, ós másrészről oly helyesen érzi és fogja fel azt, a mi minket evangélikusokat Rómától elválaszt és a mi evangélikus egyházunkat oly kedvessé és drágává teszi, hogy ez ismertetés után ama levél szerzőjének az álláspontját teljesen a magunkénak tekinthetjük. S biztosan föltehetjük, hogy Olaszországban még sokan vannak, a kik hasonlóan gondolkoznak mint ő.** Talán még csak az a férfi hiányzik, ki * Lásd D. ev. Blátter XVIII. évfolyam 811. lap. ** A nápolyi követ és a psychiatria tanára a mult évi dec. 6-án tartott kamarai ülésben, a képviselők nagy figyelme közt, midőn a papok kártékony befolyásáról volt szó. kik békés missziójukat feledve, a közélet békéjének a megrontói lettek, az ifjúság vallásos neveléséről a következő arany szavakat mondja : » .... A hiányos erkölcsiség rósz következményei mindenütt érvényesülnek, az iskolában, a politikában, a hivatalban, a kereskedelemben és az életben ... Meg vagyok győződve, hogy annak egyedüli gyógyszere as egészséges, értelmes és vallásos nevelésben áll, és e nevelés semmi más forrásból nem. meríthető csak a bibliából . ... S ki tiltja el a biblia olvasását ?