Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-05-14 / 20. szám

helyéből, s akkor mindjárt jó lett volna a beszéd. Így azonban épen textusából nincs benne semmi. A II. sz. beszéd címe: »Az élet tele.« Textusa a LXX1V. zsoltár 16—17. verse. Az igaz, hogy a nevezett zsoltár 17. versében előfordul ez a szó is tél, de csak úgy, mint az Isten királyi hatalmának bizonyítéka egyéb természeti tüneményekkel egy sorban. Erről a textusról lehetett volna az Isten mindenhatóságáról irni, de a télről még szerző sem tudott. Olyan beszédet legalább nem, melyben a felvett textus isteni erejéből lenne valami. A mit a III. sz. beszédben tesz szerző, az még figyelmetlenségnek is sok. Textusa Jer. 6, 16. »Lássátok meg és tudakozzátok a régi ösvényekről, melyik legyen az igaz és azon járjatok, hogy a ti lelketeknek legyen nyugodalma.« Az író beszédjében szintén nyugodalmat keres s beszédje II. részében azt bizonyítja be, hogy : ^liégi ösvényünket újjal cseréljük fel /« Jeremiás mást mond. Már most kinek higyjünk, kit kövessünk, ki a nagyobb? Ugy-e hogy Jeremiás? A VI. sz. beszéd textusa a Római levél VI. 4. versének egyik mellékmondata. Az idézett hely azonban anynyira összefügg logikailag, sőt grammatikailag a 3—5. verssel, hogy abból semmiképen ki nem szakítható. Mert az új életben járást maga az apostol abból magyarázza, hogy »a kik megkeresztelkedünk Jézus Krisztusba, az ő halálába keresztelkedünk meg* (3. v.), életünk bizonysága pedig, hogy »ha az ő halálának hasonlatossága által ő bele oltatva egygyé lettünk, bizonyára az ő feltámadásának hasonlatossága szerint vele egygyé leszünk«. S ez az új élet. Ha ezt szerző felveszi, milyen könnyű dolga lett volna. Így pedig micsoda tapogatódzás az egész beszéd! VII. sz. beszédje textusát sem értette meg, mert ő Jakab V. 7.-ből azt bizonyítja be, hogy »a józan földmíveles az igaz keresztyén élet egyik legjobb nevelő iskolája. « Hát ez a gyakorlati életben sem igen áll meg, de Jakab sem azt mondja. Jakab az idézett helyen az istenországa várásában türelmetlenkedő keresztyéneket inti türelemre, békességre (I. Jak. 5, 7—10.), a mint azt egyszeri olvasásra is észreveheti akárki. Ha maliciozus akarnék lenni, azt mondhatnám, hogy a szerző beszédjének morálja az volna: legyünk földmívesek, ha keresztyének akarunk lenni. Jakab pedig azt mondja: legyetek tűrők, míg ez istenországa elérkezik. A XIV. sz. beszéd konfirmációi beszéd Textusa Mózes IV. 9.-ből Kain hires mondása : »őrizője vagyok-e én az én atyáinfiának.« Az őriző szó csábította szerzőt beszédje megírására. De ebben a textusban a Kain cinizmusa, a bűnnek a maga palástolgaíásában való szemérmetlensége van, nem pedig buzdítás arra nézve, hogy őrizzük a mi atyánkfiait, a mit az író kihoz belőle. Bizarrnak elég bizarr, de igehirdetésnek nem igehirdetés az. A betű megöl, lélek az, mely megelevenít. XV. sz. beszédjének alapigéje a Héber levél 4. és 15—16. verse. A főtétel »Járuljunk bizalommal a kegyelem székéhez« egészen helyesen van megalkotva belőle. Nem is lehet más. De azt már csakugyan szeretném megkérdezni szerzőtől, hogy miért vonatkozik a 16. versbeli »irgalom« a múltra, a »kegyelem« pedig a jövőre? Holott ott nyilvánvalóan az van megírva, hogy az irgalom és kegyelem »az alkalmatos időben való segítségre* kell nekünk. Szerző azonban, úgy látom, nagyon szereti a mult. jelen és jövős felosztását az altételeknek, mert ezen túl még két beszédjében: a XI. és XVII.-ben alkalmazza, bár egyikben sem nagy szerencsével. Milyen természetes felosztása van pedig a felvett résznek, ha a Biblia lelkét s nem a magunkét nézzük. Nem lett volna ugyan a beszéd úrvacsorai, a mint hogy a textus sem az, de igaz evangéliumi beszéd lett volna. Szerző előszeretettel vesz fel csonka textusokat, erre eklatáns példa a XVI. beszéd. János 6, 68. Péter hires felkiáltása: »Uram, kihez mennénk* stb. Ebből szerzőnél főtétel: »Kihez menjünk?* Altételek: a) »Ha a világ bántalma sért.* b) »Ha az önvád fegyvere sujt.« c) »Ha a halál készül legyőzni.« A János 6. 64—68-ban se önvádról, se világ bántalmáról, se halálról nincs szó. Nemcsak hogy szó nincs, de gondolat se. Ott az van, hogy Jézus tanítványai közül sokan hátra állnak. Jézus azután kérdi a tizenkettőt: »Nemde ti is el akartok-e menni ?« mint azok t. i., a kik nem hisznek (l. 64. vers). Ekkor kiált fel Péter: »Kihez mennénk Uram, örök életnek beszéde vagyon te nálad.* E textusban az a főgondolat, hogy Péter és társai Jézusban találták meg a boldogságot. az örök életet, a mit sehol, senkinél nem találtak, kihez mennének tehát máshoz? Nem bántja ott Pétert semmi, csak az Ő örök életének vágyása, a mi a Krisztus beszédében talál kielégülést. Ezt kellett volna kifejteni. Hogy mennek a Krisztustól ma is, egyre mennek. Hát mi megvünk-e ? Nem ! Mert ott, és csak is ott," Ö nála van az örök élet. Oh ! milyen hatalmas beszéd lett volna, így azonban bármily ügyes is, emberi okoskodás gyenge épülete. A XVII. beszéd textusa I. Kor. 15, 57. A halálból való feltámadásról szól nyilván, szerző maga is mondja. A halálon vett győzelem diadalkiáltása, hálaéneke ez. Minek volt azt másra használni s a mult, jelen és jövő sámfájára ráhúzni? Én megengedem szerzőnek, hogy a reformáció emlékünnepe nagyon is csábíthatta a közel fekvő analógiára, de öntudatos írónak még sem lett volna szabad azt felhasználnia. Nem mindegy ám az a léleknek, hogy a Szentíráson indul-e meg vagy máson. Miért őszi a XVIII. sz. beszéd? A Lukács XVI. első részében elbeszélt hamis sáfár története bizony komoly meggondolásra hívja az embert saját sáfárkodása felől. Az írót azonban az ősz hangolta erre, a mint a bevezetésben mondja; ezért őszi a beszéd. Ha az ige hirdetője vagyok, akkor az igének önmagamon tapasztalt hatását hirdetem, s ha netalán a természet akkori hangulata is talál az írás gondolatához, mint szemléltetést, mint költői megindítás eszközét használom, de főgondolattá tenni az utóbbit s ráakasztani egy bibliai locusra, talán még sem engedhető meg egy igehirdetőnek. Egyebekben sem használta ki a hamis sáfár történetét. Mert a számadást bűneink teszik félőssé. A hamis sáfárnak nem a sáfárság volt a baja, hanem a hamisság. Az különben egyike a legnehezebb újtestamentum! helyeknek. Szerző még csak meg se kísérli megértetni. Pedig ha hívei közül valaki otthon kikeresi a »Jeckét*, abban sok olyan dolgot találhat, a mi kemény dió. XIX. beszédjének textusa Máté III. 8.: »Teremjetek megtéréshez való gyümölcsoket.« De beszédjéből ugyan nem tudja meg senki, hogy mik a megtérés gyümölcsei, hát akkor hogy teremjenek olyan gyümölcsöt? A XXI. és XXII. beszédek textusa egyáltalán nem karácsonyi, valamint a XXIII-diké sem ó-évi. A XXI. beszéd textusa II. Kor. 8. 9. Ezt a 9. verset a 7. és 8. nélkül nem lehet megérteni, nem szabad felvenni. Bennök pedig nem a karácsonyról van szó, hanem az apostol adakozásra buzdítja a híveket. De a kilencedik magában sem azt teszi azért, a minek szerző magyarázza. Mert az Úr nem azért szegény, mert istállóban született ácsmester gyermekének; hanem az az ő szegénysége, hogy Isten lévén, emberré lett. Kifosztotta értünk magát Istenségéből. Ugyan hogy lehet ilyen fenséges dolgot úgy ellaposítani ?