Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-04-30 / 18. szám

azután Pál több napig elvesztette látó képességét. Ha időm volna, alapos kifogást tehetnék ezen okoskodás filológiai oldala ellen is; de a helyett orvosi szempontból hozok fel nyomós bizonyítékokat az epilepszia-felvétel ellen. Az epilepszia szembeötlő szimptomái főként a hirtelen, pillanatszerüleg bekövetkező öntudatlanság és az egész test görcsös rángatózásai. E betegség félelmes és szokatlan volta kezdettől fogva irtózattal töltötte el a szemlélőt s azt a gondolatot támasztotta, hogy annak természetfeletti, isteni, vagy ördögi oka van; — s mint ilyen, egészen illenék is az apostol betegségének rajzához. Mai ismereteink szerint a görcs-roham vagy csupán előhírnöke és jele valamely más bajnak, az organikus agvbántalomnak, a mely nemsokára csakugyan jelentkezik is, — vagy pedig csupán csak részleges nyilvánulata valamely hosszantartó, a legtöbb esetben gyógyíthatatlan betegségnek, a mely egyéb más, főként pedig lelki zavarokat, pl. agylágyulást, pszikhikai elsatnyulást stb. hoz letre. Épen ez utóbbi eset az, a mely a szegény betegeknél be szokott következni, úgy hogy ma a pszikhiaterek, csaknem kivétel nélkül abban a véleményben vannak, hogy az epilepszia, ha nem minden esetben is, de az évtizedekig tartó, súlyosabb formáiban csaknem kivétel nélkül lelki átalakulásokat hoz létre. Azt azonban épen nem jehet állítani, hogy minden epileptikus lelki betegségben szenvedne. Bizonysága ennek az, hogy eltekintve a hires epileptikusoktól, mint a milyenek voltak Caesar, Mohammed, Napoleon stb., — vannak olyanok, a kik epileptikus bajban szenvednek, vagy szenvedtek, s mégis megőrizték szellemi képességeiket; legfölebb is csak anynyit lehet mondani a beható vizsgálódás után, hogy nem emlékeznek a rohamaik alatt történt dolgokra. A hires, ilyen bajban szenvedett emberekre nézve azonban a bizonyítékok általában gyenge lábon állanak, s Mohammedre vonatkozólag fel is adták már ezt a véleményt. Rajtuk kivül a fentebb említett egyének a bajnak csak könnyebb, úgynevezett abortiv alakjaiban .szenvedtek. Az ilyeneknél az esetek alig felismerhetők, külsőleg alig nyilvánulnak; a megtámadottnak alig okoznak fájdalmat s ritkán vezetnek komolyabb következményekre. A tipikusan kifejlődött epileptikus formáknál azonban csak igen ritkán marad meg érintetlenül a lélek és korább vagy később, ha az epilepszia nem orvosoltatik, az értelem mellett romlást szenved a lélek és a jellem is. Azonkívül igen ritka, hogy az epileptikus hosszú életű legyen. Általában véve az epilepszia gyógyíthatatlan; bár némelyek úgy vélik, hogy a könnyebb formák az ifjúkorban gyógyíthatók. Ha összevetjük az epilepszia így vázolt természetét azzal, a mit Pál apostol betegsége felől tudunk, — lehetetlen őt epileptikusnak minősítenünk. Nála nem lehet sző az epilepsziának valamely könnyebb és csak ritkán előjövő formájáról, hanem a súlyosabb, évtizedeken át tartó és gyakori, a környezet által látható és megfigyelhető rohamokban nyilvánuló betegséget kellene feltételeznünk, miután a Krisztus-vízió ifjűságában történt s a több évtized múlva keletkezett levelekben is sűrűn panaszkodik baja miatt. Ily hosszantartó és nehéz betegségnek azonban mindenesetre lelki bajokat, pl. agylágyulást, vagy a szellemi erők elgyengülését kellett volna létrehoznia ; eltekintve attól, hogy ily baj mellett oly hosszú életet, mint a minőt élt nem is élhetett volna. Bizonyára egy ily hosszantartó és súlyos epileptikus baj annyira meggyengítette volna idősebb korában az apostol szellemi erőit, hogy leveleit nem lett volna képes megírni. Pedig egyáltalán nem lehet kimutatni életének utolsó éveire vonatkozólag sem a legcsekélyebb szellemi gyengülést, vagy jellembeli fogyatékosságot; sőt ellenkezőleg, az látszik, hogy mindvégig megőrizte teljes lelki épségét. Hasonlóképen lehetetlen lett volna, hogy az apostol, egy teljesen kifejlődött epileptikus bajjal olyan szárazföldi és tengeri utazásokat tehetett volna, mint a milyeneket tényleg tett. A mit a Krisztus-vízió felől Pál útján tudunk, az is a leghatározottabban ellene bizonyít az epilepsziának; mert ily roham alatt az öntudat teljesen elvész és az illető egyátalán nem képes visszaemlékezni a vele történtekre. Máskülönben meg az is teljesen érthetetlen, hogy egy epileptikus roham az egész lelki világnak olyan átalakulását és megváltozását hozhassa létre, mint a milyen Pál életében ama vizió után bekövetkezett. Hasonlóképen szerencsétlennek tartom azt az okoskodást, a mely azt a tudósítást, hogy a Krisztus-vizíó után Pál több napig elvesztette a látóképességét, — az epileptikus baj bizonyítékaként igyekszik feltüntetni. Az igaz, hogy a tipikus epilepszia eseteiben, a mikor az öntudat megszűnik, felfüggesztődik a látóképesség is. Az is igaz. hogy bizonyos változások, a minők a pupillák megmerevedése és kitágulása, előfordulnak a szemen, s a baj megszűnése után is maradnak rendetlenségek, a vérkeringés megzavarodása következtében ;— de hogy egy beteg, rohama után több napig elveszítette volna látóképességét, olyan esetet még nem észlelt senki sem. Egyáltalán nem fogadható el szerintem az az állítás, hogy abból a körülményből, hogy Pál a galátákhoz és a Filemonhoz írt levél kivételével nem sajátkezüleg írta leveleit, hanem csak nevét írta, talán rövid megjegyzések kíséretében azok végére, — valami szembajra lehetne következtetni. Ez a szokás a régi korban, úgy látszik, általános volt, s a galata levél ama kifejezését, hogy Pál azt >öreg« betűkkel írta (6: 10), nem lehetne bizonyítékul hozni fel valamely szembaj mellett. Ha azonban ennek okát mégis valami szembajban akarjuk keresni, akkor is legfelebb csak az öregséggel együttjáró rövidlátóságra gondolhatunk. A rövidlátás^ igen sokszor már a negyvenedik életév körül nagyon észrevehető; abban az időben pedig még nem volt lehetséges a segítés pápaszem által, mert azt csak még jóval későbben találták fel. Ezzel meg volna fejtve az a látszólagos ellenmondás is, a mely abban a tudósításban van, hogy Pálnak igen éles szemei voltak; mert az öregségi rövidlátás épen az éles és jó szemeknél szokott korán fellépni, a nélkül azonban, hogy az a látóképességet valóban megrontaná. A látóképesség meggyengülése azonban semmiképen sem hozható fel bizonyítékul az epilepszia mellett; mert ha az epilepsziánál a szemek meggyengülnek is, az csupán az állandó és súlyos szellemi, főként pedig agy-bajnak a jele és mellékes az epilepszia egyéb jelenségei között. A fentebb elmondottak alapján, orvosi szempontból ellene kell mondanom annak a véleménynek, mely szerint Pál epileptikus bajban szenvedett, és' a leghatározottabban vissza kell utasítanom azt az állítási, hogy a Krisztusvizíó tulajdonképen csak egy epileptikus roham lett volna. (Folyt, köv.) H. I. KÖNYVISMERTETÉS. Szent János evangéliumának magyarázata. Irta Dods Márkus D. D., ev. ref. theol. tanár Edinburgban. Angolból átdolgozta Lukácsy Imre, ev. ref. vallástanár. Első kötet, ára 4 korona. Budapest. Hornyánszky Viktor könyvnyomdájából. Ajánlva Hegedűs Sándornak. Szeretünk hivatkozni arra, hogy magyar protestáns egyházi beszédirodalmunk oly gazdag, hogy külföldi hitrokonaink enemű termékeivel bátran kiállja a versenyt.