Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-03-19 / 12. szám

zies, a tiszta, önzetlen lelkesedós napja J Ha mint gyerekek ós ifjak nem értettük is, de éreztük, hogy ez nagy nap a nemzet életében, hogy ez hazánknak közel 1000 éves életében forduló­pontot képez; éreztük, hogy a hosszú, sötét közép­kor bilincsei e napon összetörettek, hogy új kor küszöbét léptük át, új nap jött fel nemzetünk, hazánk egére. Köszönet Önöknek ifjúság, köszönet itt a közelben, köszönet szerte a hazában, kik ifjú lelkesedéssel felevenítik évenként e nagy nap em­lékét; visszavarázsolják nekem és kartársaimnak lelkében azon dicső napok emlékét, páratlanul igaz lelkesedését; de köszönet azért is, hogy nemcsak a multat, de a jövőt is feltűntetik előt­tünk, legalább ködfátyolkópen, egy ily ünnepély alkalmával. Mert a mely nemzet ifjaiban megvan a nemes eszmék iránti törhetlen lelkesedós, az elmúlt idők nagy emberei s ezek érdemei iránt az igaz tisztelet ós kegyelet érzése, — annak a nemzetnek van jövője, van élete. Őrizzék is keblükben, még fehéredő hajjal, kopaszodó fejjel is az eszmék és eszmények iránti lelkesedést; őrizzék a szent emlékeket! Őriz­zék a haza, az egyház, a társadalom vezéremberei iránt a tisztelet ós kegyelet érzéseit. Sivár az élet nemesebb eszmék nélkül; szánandó, nyomo­rult kebel az, melyből kiapadt a lelkesedés for­rasa. Őrizzék lelkükben a kegyeletet e nap em­léke iránt; de egyszersmind aclják utódaiknak, nemzedókről-nemzedókre, a mint örökségben kap­ták Önök is elődeiktől. Mikor az 1849-dik évben beállt hosszú, évtizedes tél után tavaszodni kezdett; mikor e nap emlékét először akarta a főváros ifjú­sága feleleveníteni, ma 39 éve: a pesti theolo­giai intézet növedókei már akkor része voltak az ifjúságnak, s a kerepesi temető árkától a hol lövésekkel fogadták az ifjúságot, véres nyo­mok vezettek az egyik teologusi, lakószobához is, és a kik azóta az intézet növedékei voltak, — azok is, kik most itt már, mint vezetők állanak ez intézet élén, gondosan ápolták ez intézet falai között a hazafias szellemet; az önökéhez hasonló lelkes hangon énekeltek, szavaltak a szabadsóg e szép emlékünnepén. Szabadság ünnepén! De hát miről is jó a szabadság? Mit hozott, mit adott az a nemzet­nek ? Meg volt a közszabadság, az egyenlőség elvének valósítása nélkül majdnem ezer évig nemzetünk. Boldogabbá teszi-e élete második ezredévében a szabadság, egyenlőség, testvé­riség? Készen volnánk mindanynyian — nem kétlem — a felelettel. De készen volnék különösen én ós kartársaim, kik ízleltük, ha nem is épen saját édes anyánk kezéből, de gyermek-pajtásainktól kapva, a jobbágy kenyerét; kik még gyakorta hal­lottuk a hajdupálcának a paraszt háta felett su­hogását, kik ismertük hazánk közlekedési s köz­biztonsági nagy nyomorait; az ipar és kereskede­lem kezdetlegesnek is alig mondható viszonyait; nemzeti nyelvünk fejletlenségét; az. irodalom, a tudományos műveltség, a művészet elmaradott­ságát, teljes pangását; nemzeti életünknek ezer ós ezer más baját, hiányát. Mi tudnánk felelni; de ehhez nem percek, nem órák, de hónapok kellenének. Felelet helyett hadd repüljön egy hálasóhaj a jó Istenhez, hogy népünket is kihozta a közép­kori setétsóg, embertelenség Egyptomából, és hogy ha a szolgaság házából kiszabadulva vér­től veres tengeren kellett is nemzetünknek ke­resztül gázolni, de mégis kijutott a szabadság pusztájába. Hadd repüljön részemről még külön is hálasóhaj Istenhez, hogy élő tanuja lehettem azon nagy átalakulás kezdőpontjának. Mert higy­jék meg, — irigykedve tekintek sokszor azokra a végzendő vagy épen végzett theologusokra; sze­retnék sokszor egyikkel, másikkal cserélni ; de ha 1848-ra gondolok, mindigodatérek vissza, hogy: jó volt korábban születni; hogy borúljon le há­lával Isten előtt az, ki, ha csak gyerek-ifjúságú fővel is, tanuja lehetett azon korszaknak, tanuja, részese annak a nemes, önzetlen, ógies tiszta lelkesedésnek. De hát van másik lapja is az éremnek. Kezd hullani a sárga levél. Az ón bölcsőm oly község papi lakásában ringott, melyben régi eredetű, magyar nemes családok, u. n. közbirtokosok laktak. Ugyanily községek voltak közelében is, egy-két órányira, ós azután voltak a megyében szerte nagy szám­mal ily nemes községek, a melyeknek lakosaival alkalmam nyilt már kis gyermek koromban meg­ismerkedni. Majcl kora serdülő koromban meg­ismerkedtem saját vármegyémen kivül más két­három vármegyével; mint ifjú megismerkedtem hírből, elbeszélésből, regényekből az ország többi vármegyéivel, azokban a kisebb-nagyobb birtok­kal, több-kevesebb századra visszanyúló család­fákkal biró nemesekkel, a régi jó táblabirákkal, az ország ós alkotmány ezeréves bajnokaival, az 1848-iki nagy átalakulásnál is hatalmas közre­működőkkel, fontos tényezőkkel. Magyar, jó magyar volt ez mind! s egyéb­ként is mennyi becsületesség, mennyi jóravaló­ság lakozott azokban a nemesi kúriákban! Es ha most, félszázad eltelte után keresem őket, vagy ivadókaikat, keresem kisebb-nagyobb nemesi birtokaikat?... Fűit! Megfogyva és meg­törve! Az ősi fészkek feldúlva, vagy egészen

Next

/
Thumbnails
Contents