Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-03-19 / 12. szám

mentő orvosszereket. Olvassa el bárki a Sárospataki Lapokban Azari, a Debreczeni Protestáns Lapban Marosmenti és Balogh Ferenc, a Dunántuli Prot. Lapban Csizmadia Lajos utóbbi vezércikkeit s az Erdélyi Prot. Közlöny újévi cikksorozatát ós a kolozsvári jezsuita misszióhoz fűzött megjegyzéseit, s lehetetlen, hogy ne lássa azt az örvendetes fordulatot, a mely egyházi közgondolkozásunkban, bajaink forrásának s az orvosszerek felismerésének tekintetében bekövetkezett. Mindeme cikkek azt mutatják, hogy még azok a körök is, a melyek régebben részint ellenszenvvel, részint közönyösséggel viseltettek az egyházépítés azon munkája iránt, a mit Lapunk már hosszú évek óta sürgetett: most már belátják, hogy a veszedelem imminenssé vált s hogy a bajok elszomorító tüneteivel szemben komoly munkába kell fognunk az egyházi élet minden vonalán. Látszik, bogy a szemek felnyíltak, látnak, s az a kedvezőtlen kép, a mely a komolyan szemlélődő előtt feltárul, munkára serkenti a lelkeket. Igaz ugyan, hogy azok közül, a kik gondolkoznak, nem mindenki vonta még le a végső következtetést, s vannak, a kik a belső erőtlenséget külső, palliativ szerekkel akarják orvosolni; de viszont egyiknél-másiknál már örömmel láthatjuk a végső okig menő vizsgálódást, s mindegyiknél az őszinteséget s a jóakaratot egyházunk belső és külső építésére. A mi még most nincs meg teljesen, meg fogja hozni az idő s a komoly elmélődés; s hiszszük, hogy már nincs messze az idő, a mikor mindannyian megegyezünk abban, hogy egyházunk regenerálása egyedül csak a Krisztus evangéliumával s annak egyházi életünk minden erébe bevitele alapján lehetséges. Hiszszük, hogy belátjuk mind egyenegyen, hogy egyházunkat külsőleg csak az előbb bensöleg megvalósítandó evangéliomi regneráció mellett erősíthetjük meg, mert csak a benső, igazi evangéliomi élet tehet bennünket külsőleg erősekké és győzhetetlenekké. Ez a belátás és meggyőződés kezd már örvendetesen kialakulni egyházunk gondolkozó fiai lelkében, s hiszszük, hogy törhetetlen hitté is fog szilárdulni rövid időn. De nem elég a meggyőződés. Hogy bajaink megszűnjenek s egyházunk újra felvirágozzék, ahoz hű és kitartó munkálkodás is szükséges. Azért a mikor örömmel üdvözöljük a közgondolkozásban beállott fordulatot,— a legőszintébb s egyedül egyházunk javát és boldogságát óhajtó szívvel kérjük laptársainkat s kérünk mindeneket, hogy a gondolkozásnál, a bajok konstatálásánál ne álljanak meg, hanem ha felismertük kedvezőtlen egyházi helyzetünk valódi forrását ós egyetlen igaz orvos szerét: fogjunk is kezet egymással s álljunk munkába, hogy cselekedjünk. A cselekvés s az annak nyomában támadandó kedvező eredmény lehet az, a mely elveink igazsága és helyessége felől meggyőzheti a közömböseket, vagy a még most ingadozókat is s állíthat mindnyájunkat az egyházmegtartás és az egyházépítés szent munkájába. Adja az Isten, hogy így legyen s hogy a nagypénteki szenvedés után elkövetkezzék anyaszentegyházunkra a Krisztussal való húsvéti boldog feltámadás ! Hamar István. Szabadság a nemzet és az egyház életében. (Felolastatott a budapesti ref. theologiai akadémia március 15-iki ünnepén.) A tavaszi zöld levél és virág közé had hulljék egy őszi sárga levél is! Az ifjak lelkes ós lelkesítő éneke, költeményei között hadcl hallassák egy őszülő férfi hangja is ! Óhajtása volt az önképző körnek is, hogy vegyek részt tényleg is a tavasznak, a haza tavaszának s a nemzet tavaszának, az ifjúságnak e szép ünnepén; de önnön lelkem is sugalta. Jogom van ez ünnephez. Jogom, több, mint a jelenlevők bármelyikének. Az ón jogom már félszázados. A mai napon ötvenedikszer ünneplem az 51 óv előtt történt nagy esemény emlékét. Megünnepeltem mind az ötvenszer; egykor csak magamban, legfeljebb két-három jóbarát bizalmas társaságában; közel négy évtized óta megünnepelem nyilvánosan, résztvéve hol ez intézet, hol más intézet március 15-iki ünnepélyein. Az egyenlőség elvének is ünnepnapja ez, miért ne adhatnék e napon, ez ünnepélyen egy kis csűrt-csavart értelmezést is az egyenlőség szónak? Egyenlők vagyunk mindnyájan : ifjak ós öregek, egyenlően örvendezhetünk, lelkesülhetünk e nagy napon. De úgy is igaz! megifjodunk e napon még mi is, kik már félszázad óta ünnepeljük e napot. Mintha csak tegnap történt volna! Egyes szentimentálisabb lelkek talán évtizedek múlva is elevenen emlékeznek vissza életük egyik-másik fordulópontjára. A magunk fajta ember talán az első vizsgálattótelre, vagy az utolsó, a papi vizsgálattótelre, vagy konfirmáltatása idejére élénken emlékszik vissza; vagy a nagymama emlékében talán élénken visszavarázslódik unokája esküvőjón az az óra, a melyben saját fejére tűzte fel a menyasszonyi mirtust ós fátyolt. Meglehet! De oly élénken aligha elevenülfel egy nap emléke is, mint a március 15-ke, azoknak, kik ezt átélték. Valóban nagy nap volt ez ! Az igazán szii-