Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-02-19 / 8. szám

engedhető, sőt szükséges külsőségek; de jaj a a falvakba, a zsidók zsinagógáiba, azaz : vimi predikálásunknak, jaj az egyháznak, ha csak gyük ki Istennek igéjét a templomból az életbe ezekben látjuk az igehirdetést. A prédikálás csak is. Vigyük el műveltekhez ós együgyüekhez; viaz Isten igéjének hirdetése által válik igehirde- gyük el még azokhoz is, a kik előtt az botrány téssé, s csak akkor érhet el igazi hatást a lelkek és bolondság. Vigyük be a családokba, az iskomegindításában, ujjászülósóben s az istenországa Iákba, az egyesületekbe; keressük meg a mócloterjesztésóben, ha ennek az országnak boldogító kat és alkalmakat, a melyekkel s a mikor beevangéliomát foglalja magában, tisztán, hamisí- olthatjuk annak erőit e világ életébe. Egyházi, tatlanul. Foglalja azért magában a prédikálás társadalmi, politikai életünk eltespedt; annak a váltságnak ós kibékülésnek mennyei evangé- ereiben a megfeketedett s meglassult vért egyeliömát; szóljon szívből szívhez, mert csak így elül csak az evangélium friss erői képesek megérheti el célját. Az olyan prédikálás, a mely tisztítani : meg ne restüljünk tehát az ige hirdenem a Krisztus tiszta evangóliomával akar hatni, tósében, mert a hit hallásból vagyon, a hallás csak olyan, mint a szeretet nélkül való beszéd^ pedig az Istennek igéje által 1 a mely, szóljon bár a legragyogóbb nyelven, szól- Az egyház szent feladata az igehirdetés; jon bár az angyalok nyelvén, még sem egyéb, de távolról se gondoljuk, hogy ez az egyetlen mint zengő érc és pengő cimbalom, a melynek végzendő munkája. Az evangéliomban Istennek hangjai füleinket gyönyörködtethetik ugyan egy s Krisztusnak hozzánk való örök szerelme hangicleig, de lelkünkbe nem hatnak s csak a leve- zik felénk, s ha azt befogadjuk, azzal együtt e gőben hangzanak el. végetlen szeretet és kegyelem is a miénk leszen. Krisztus hirdette az istenországának evan- De elég-e e javakban magunkat boldogoknak géliumát, és pedig szerte járva a városokban, éreznünk, s szabad-e azokat önzőén szivünkbe a falvakban, a zsidók zsinagógáiban; s az ige- zárnunk? Nem; a Krisztus azt mondá tanítváhirdetés e példája megtanít bennünket arra is, nyainak : »Új parancsolatot adok nektek, hogy hogy azt szük helyekre, meghatározott alkal- egymást szeressétek; a mint ón szerettelek timakra korlátoznunk nem lehet. Kétségtelen, hogy teket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeraz igehirdetésnek nélkülözhetetlen és méltóságos nek meg mindenek, hogy az én tanítványaim helye a templom ; de az is igaz, hogy sokan vagytok, ha egymást szeretenditek« (Ján. XIII : vannak olyanok, a kiknek szivéhez nem férkőz- 34, 35). S ezt a szeretetet Ő nemcsak paranhetünk hozzá pusztán csak a templomi igehir- csolta, de gyakorolta is, ^gyógyítván mindenféle detós által. Fájdalom, sokan vannak, a kik el- betegséget és mindenféle erőtlenséget a község kerülik a templomot, vagy olyanok, a kiket a közöttcc. hivatalnak s a megélhetésnek kötelességei meg- Ez a parancsolat s annak a Krisztus által gátolnak abban, hogy az istentisztelet megsza- történt gyakorlása szent kötelességóvó teszi az bott idején hallgathassák az igét. Gyülekezeteink- Ő egyházának is a könyörülő szeretet gyakornek vannak tagjai, a kikre nézve a templomi lását. Nem elég azért az egyháznak pusztán hírigehirdetés magas, érthetetlen. Ilyenek a ser- detni Istennek és a Krisztusnak örök szerelmét, dülő ós serdületlen gyermekek. ITa már most hanem kell, hogy azt az életben gyakorolja is az igehirdetést csak a templomra s csak a s ezzel is bizonyságot tegyen a felől, hogy köz-istentisztelet idejére korlátozzuk: bármilyen a Krisztus teste és az Ő teljessége. S mennyi igaz legyen is az igehirdetés, hatástalan maracl alkalom kínálkozik a könyörülő krisztusi szeaz a templomkerülőkre, az istentiszteleten meg- retet gyakorlására e fölcli életben! »Szegónyek jelenni nem tudókra s gyermekeinkre, kiknek mindenkor lesznek ti közöttetek« — mondá az lelke, elméje annak magasságát és mélységét Idvezítő (Máté XXVI: 11). Vannak is bőven. A felfogni nem képes. Ám maradjon azért a tem- testi és lelki nyomorúság szivet szaggató példái plom az igehirdetésnek méltóságos központja; ele állanak körül bennünket, s vájjon lehetséges ne elégedjünk meg csak azzal, hogy egyedül itt volna-e, hogy a Krisztus anyaszentegyháza le prédikáljunk. Hallgassuk meg Jézusnak tanítvá- ne hajoljon, hogy fel ne emelje az elesetteket, nyaihoz intézett szavait : »A mit néktek a sö- hogy le ne törölje a sírók könyeit, kenyeret ne tó.tségben mondok, hirdessétek azt a világossá- adjon az éhezőnek, vizet a szomjuhozónak, ruhát gon; ós a mit fülbe súgva hallotok, prédikálja- a mezítelennek? Lehetséges volna-e, hogy elfetok a háztetőkről«, (Máté X: 27); legyen útmu- íedkezzék a betegágyon sínlődőkről, a börtönök tatónk a Timót.heusnak adott utasítás; »Predi- ben bünhödőkről s hogy ne vinne vigasztalást, káljad az igét; rajta légy mind alkalmatos, mind megnyugtatást a megkeseredett szívűekhez? Óh, alkalmatlan időben« (II. Tim. IV: 2), s menjünk ha az egyház elfeledkezhetnék mindezekről, nem szerte mi is, mint isteni Mesterünk, a városokba, volna többé az Ő anyaszentegyháza. Akkor