Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-02-19 / 8. szám

méltóvá lenne arra, hogy az ítéletkor ez a kár­hoztatás hangozzék felé: »Átkozottak, menjetek el tőlem az örök tűzre, mely készíttetett az ör­dögnek és az ő angyalainak. Mert éheztem és nem adtatok ennem; szomjúhoztam és nem ad­tatok innom. Utonjáró voltam és nem fogadtatok be ; mezítelen voltam és meg nem ruháztatok ; beteg voltam és tömlöcben voltam és meg nem látogattatok« (Máté XXV: 41—43). Az egyháznak tehát, ha Krisztus igaz anya­szentegyháza akar lenni, gyakorolnia kell a kö­nyörklő szeretet isteni munkáját. Ez a könyö­rülő szeretet az, a mely képes megihletni még a legelvetemedettebb lelket is, a mely égi me­legével felolvaszthatja a megkeményedett szívek jégkérgót s felnyithatja az üdvösség evangólioma számára azokat a füleket is, a melyek az ige­hirdetéssel szemben siketek valának. De ne gondoljuk, hogy e munkában csak a hivatalos egyháznak s az egyház hivatalos szolgáinak, a papoknak keli híven forgolódniok. Még ha elismerjük is, hogy az igehirdetés csak a papok dolga, de azt, hogy a könyörülő szere­tet gyakorlása szintén csak a papok dolga volna: a leghatározottabban tagadnunk kell. Ebben a munkában szerepe lehet, sőt kell, hogy legyen minden keresztyénnek, akár pap legyen, akár nem. Ne mondja senki, hogy neki nincs módja és alkalma másokon könyörülni. Nincs oly ke­resztyén, ki magánál szegényebbet, nyomorultab­bat nem találhat, s ki nálunk nyomorultabb, a krisztusi szeretet azt parancsolja, hogy a saját feleslegünket legalább is oszszuk meg vele. ITa ezt teszszük mind egyen-egyen, s ha ezt cse­lekszi az egyház, akkor töltjük be a Krisztus törvényét, akkor leszünk az Ő igaz tanítványai s akkor lesz az egyház az Ő igaz anyaszent­egyháza. De még ezzel sincs kimerítve az egyház munkája. Azt olvassuk, hogy az Úr »a mikor pe­dig látta volna a sokaságot, könyörületességre indult rajtok, hogy elfáradtak ós elszéledtek, mint a pásztor nélkül való juhok. Akkor mondá az Ó tanítványainak, az aratni való bizony sok, de az arató kevés. Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy bocsássa ki az aratókat az ő aratá­sára®. Jézus e szánakozásában s ez intésében meg van szabva az 0 anyaszentegyházának harmadik fel­adata: a megtartó szeretetnek, a lelki gondozásnak gyakorlása. A talentomok példázatában az a sáfár nyer dicséretet, a melyik a reá bízottat gyümölcsöz­tette, az pedig, a melyik elásta, így kárhoztattatik: »Vegyótek el tőle a talentomot s adjátok annak, a kinek tíz talentoma vagyon. Mert mindenki­nek, a kinek vagyon adatik ós megszaporíttatik; a kinek pedig nincs, a mije vagyon is, elvétetik tőle« (Máté XXV: 28, 29). »Boldog szolga az, kit az ő Ura talál az ő tiszte szerint csele­kedni, a mikor megjövend. Bizony mondom nék­tek, hogy minden vagyona felett gondviselővé teszi aztcc — mondja máshelyt az Úr (Máté XXIV: 46, 47), s mindezekből világos, hogy az 0 egyházának szent feladata nemcsak a reá bízottak megtartása, hanem azok szaporítása is. Nem elég tehát csak az ige kétélű fegyverével harcolni, — nem elég még a könyörülő szeretet gyakorlása sem; de kell, hogy az egyház a hű­séges lelki gondozással megtartsa, sőt szaporítsa hívei számát. E megtartó szeretetnek körül kell ölelnie a gyermekeket, az ifjakat, a felnőtteket egyaránt. Ott kell állania az ingadozók mellett, hogy őket az eleséstől megóvja; a háborúságban és kísér­tésekben forgók mellett, hogy őket megvigasztalja és megerősítse. Ott kell lennie a templomon kivül is az életben mindenütt, hogy védő, oltal­mazó karjait kiterjeszsze mindenek fölé s vonzó erejével ujabb és ujabb tagokat vezéreljen el Istennek boldog országába. S ez a megtartó munka ismét nem csupán a hivatalos egyháznak s nem csupán a papoknak a feladata. Részt kell abban vennie mindenkinek, mert az aratni való bizony sok, de az arató kevés. Kérnünk kell azért az aratásnak Urát, hogy az egyháznak minden egyes tagjában egy-egy aratót adjon, hogy semmi el ne veszszen, hanem hogy mi is mind egyen egyen, mint pedig az ő anyaszentegyháza azt mondhassuk az Ítéletben Ő előtte, a mit Ő mondott mennyei ócles Atyja előtt megdicsőittetóse pillanatában: »A kiket nékem adtál, ím megőriztem, és egy is azok közül el nem veszett!« (Ján. XVII: 12 ) Ha így töltendi be a látható anyaszentegy­ház szent feladatát s így munkálkodunk ebben mindannyian, akkor leszen az egyház a Krisztus igaz anyaszentegyháza, s akkor nem vehetnek rajta diadalmat még a pokol kapui sem. Hamar István. A katonai lelkészség kérdéséhez. Lapunk idei 2. és 5-ik számában Garzó Gyula és Gergely Antal tollából komoly megfon­tolásra méltó vezércikkek voltak olvashatók a tábori lelkészségről s tábori papságunk bajairól, vallásfelekezeti szempontból. Az ügy kiváló érdekességénél és sürgőssé­génél fogva helyén láttam a tárgyhoz részemről is hozzászólni, oly hiedelemben, hogy az aláb­biak nem fognak fölösleges szószaporításnak te­kintetni.

Next

/
Thumbnails
Contents