Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-01-01 / 1. szám

ellen felkölteni. A tanácskozásokba be volt vonva az a református skót misszionárius is, a ki a hold-utcai református imateremben tartotta az angol prédikációkat, és a ki úgy az edinburgi, mint a londoni egyetemek hangadó tanáraival összeköttetésben állt. E férfi Angliának és Hollandiának — különösen az előbbinek — a protestáns ügy iránt mindenkor meleg érdeklődésére és nagyhatalmi állására hivatkozva könnyen felkelthetőnek állítá e kérdést és e két ország, külösen pedig Anglia, irányadó köreinek az elnyomott magyar protestantizmus ügye iránti rokonszenvét, kivált ha ezt velük valami kapcsolatba lehetne hozni. Török Pál éles elméje rögtön kitalálta e kapcsolatot, a mennyiben jól tudta, hogy az I. Rákóczy György által kötött linci békét, mely a magyar és erdélyi protestánsok vallásszabadságát és önkormányzatát a leghathatósabban biztosítja, a fejedelem éles előrelátása az 1648-iki westfáli békében (mely Európa államainak rendezését foglalja magában) megerősíttette, és így a magyar protestánsok vallásszabadságát az európai protestáns államok — Anglia, Hollandia, Svéd és Poroszország — garanciája alá helyezte. A hold-utcai skót misszionárius-papot megbízták, hogy Angliába és Hollandiába a protestáns körökhöz, a westfáli békekötésben foglalt ezen garanciára hivatkozva írjon és őket a Thun-féle pátens által a protestáns vallásszabadság ellen elkövetett merényletre figyelmeztesse. Nemsokára ügy Angliából, mint Hollandiából válaszok érkeztek, melyekben az illető protestáns irányadó férfiak, az ügy iránt a legmelegebben érdeklődvén, óhajtásukat fejezték ki, hogy bővebb tájékoztatásuk céljából valamely tekintélyes protestáns férfiú utaznék ki hozzájuk. Ezen utazásra — Török Páltól és a skót lelkésztől mindennemű tárgyi és személyi tájékoztatással ellátva — a buzgó protestáns férfiú, a későbbi pénzügyminiszter és miniszterelnök, Lónyay Menyhért vállalkozott, mint a ki néhány évet ügy is az emigrációban töltvén, úgy Francia-, mint Angolországban ismeretséggel bírt, most pedig, mint az országos gazdasági egyesület elnöke (alelnök), tenyészrnarhák vásárlásának címe alatt minden gyanúok fölkeltése nélkül utazhatott Angliába és Hollandiába. Hasonló missziót vállalt Poroszországra nézve egyik lutheránus főúr — ha jól emlékszem, valamelyik báró Prónay, — ki a berlini protestáns és udvari körök tájékoztatására vala hivatva. Lónyay Menyhért Hollandiát ütjában ejtvén s e buzgó protestáns ország egyházi és egyetemi köreiben a legmelegebb fogadtatásban részesülvén, átment Londonba és ott az oxfordi, cambridgei és edinburgi anglikán érsekekkel személyesen és tüzetesen megbeszélte az ügyet és kimutatta nekik, hogy a westfáli béke minő beavatkozási módot nyújt, sőt ilyen kötelezettséget hárít Angliára s a garantiát vállalt többi protestáns államokra a a magyar protestántizmus ügyeire nézve. Ez egyházfejedelmek voltak aztán, a kik Lónyayt és misszióját az angol kormányférfiakkal is összeköttetésbe hozták. Ezek (különben Ausztriának akkor szoros politikai érdektársai) ez ügyek állásáról a helyszínen még jobban meggyőződendők, egy angol diplomatát, Dunlop nevűt küldöttek ki Budapestre, oly ürügy alatt, hogy itt a kereskedelmi viszonyokat tanulmányozza, vájjon nem volna-e szükséges Budapesten angol konzulátust fölállítani. Ezt a Dunlopot, a kinek Pestre jövetelét Lónyaynak hazajövetele közvetlenül megelőzte, az egész magyar arisztokrácia kiváló kitüntetéssel fogadta; nevezetesen gróf Károlyi György esíélyt adott tiszteletére és bevezette őt a nemzeti kaszinóba, hol Dunlop mindennapos vendég lévén, vallási és politikai bő értesüléseket nyert. A protestáns ügyekben Dunlop különösen Török Páltól közvetlenül vette információit ; Török ugyanis jól tudott angolul, felesége is a lánchídépítő olaszokkal ide bejött egyik angol mérnök leánya volt. Itt voltak továbbá az említett skót misszionárius, Lónyay, gróf Ráday, a kik szintén segítettek az angol államférfiút kellőleg informálni. Valami három hét múlva utazott vissza Dunlop Angliába. Elmenetele után csakhamar megkezdődött a pesti angol konzulátus fölállítását eredményező diplomáciai tárgyalás. De ez csak mellékes volt. A fődolog az, hogy az angol kormány a magyar protestánsoknak a Thun-féle pátens által okozott fölháborodásáról értesülve, csakhamar egy pár barátságos hangú, de Ausztriát a magyar protestánsok vallásszabadságának fenyegétésétől komolyan intő diplomáciai jegyzéket intézett Bécsbe, a melyen hivatkozik azon garanciára , melyet Anglia a magyar protestántizmus irányában a a westfáli békében vállalt és mely neki jogot ad e tekintetben a beavatkozásra. Hasonló tartalmú diplomáciai jegyzékek érkeztek néhány nap múlva Bécsbe Hágából és Berlinből is; hogy Svédországból is érkezett-e jegyzék nem biztos. Ferencz József e diplomáciai jegyzékektől — különösen a vele szövetséges Angliáétól — meglepetve és megdöbbenve, azonnal hivatta Thunt, és a jegyzékeket közölvén vele, kérdést intézett hozzá a pátensügy iránt. Thun a legnagyobb mértékben meg volt lepetve; elkérte a jegyzékeket, hogy azokat tanulmányoztassa, azután pedig kénytelen volt bevallani, hogy ő, mikor a pátenst megfogalmazta, távolról sem gondolt vissza a 200 év előtti linci és westfáli békére és a protestáns államoknak ez utóbbiban vállalt garanciájára. A jogcímet, a melyen ezen államok most felszólalnak, el nem tagadhatta. És mivel Poroszországnak, de külünösen Angliának barátságára Ferencz Józsefnek azon időben feltétlenül szüksége vala, ezzel Thun bukása és a pátens visszavétele meg volt pecsételve. Mind a kettő csakhamar be is következett ; ő felsége sietett a felszólaló államokat megnyugtatni, a Thun féle pátenst semmisnek nyilvánítá, a protestánsokat előbbi jogaikba visszahelyezte s a főbbjeik ellen megkezdett pereket megszüntette. Ilv sikert ért el a magyar jprotestántizmus történelmében Lónyay Menyhért missziója.