Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-02-06 / 6. szám

mese oldalán ezt mondja a nő: »hűsóges segítő társa leszek« — s ez eskühöz híven a király­nék a királyok gondjait osztják meg, az egy­szerű földműves neje az ő férjének van sege­delmére. Erre az esküre alapítom kérésemet, hogy a papné is legyen segítő társa a papnak azon a sokszor szép virágos, néhol elhanyagolt tövises mezőn, a mit egyházi életnek nevezünk; mert, ha valakinek támogatóra, hűséges segítő társra van szüksége, a protestáns lelkész első sorban az a valaki. A férfiak már kezdenek mozogni: az elcsüg­gedt igazság ébredez; a lélek fegyverei ólesíttet­nek; a bűnök, a melyek kacagva jártak szerte­szét s csábos külsővel, édes beszéddel mételyez­ték meg a könnyű lelkeket, a kívánatos, az ébredő egyházi fenyíték szavára, ütésére ijedten fognak elnémulni. Debrecenben társadalmi mozgalom inclul meg a förtelmes káromkodás ellen; a napi­lapok közül is — a melyek pedig nem dicse­kedhetnek mindig és minden dolgaikban erkölcsi célokkal — a napilapok közül is némelyek erős, igaz szavakkal fejezik ki megbotránkozásukat a felett, hogy némely színházak, a hazafiság ós a nemes mulatság helyett a céda erkölcsök helyeivé váltak. Ébred a társadalom; de szükség is van erre, mert az igazság ősi ellensége is ébren van, a pokolnak kapui nyiladoznak: undok szájjal kél ki belőle a magát szocializmusnak nevező ren­detlenség, henye irigység, here munkátlanság (mert ezek is szocialistáknak nevezik magukat) s az emberrel született természetes jog magasz­tos igéjét hordva mosdatlan száján, e jog adóját, Istent megtagadja, veríték nélkül óhajt élni, vagy a más verítékén; a vatikanizmus önmagához híven fojtogatja a józanságot, hogy ellenőrzés nélkül, szabadon és gát nélkül bocsássa az evan­gélium élő vizei helyett a római poshadt vizek árját a világra. . . . »Forr a világ, forr mint a tenger®. . . Nem szenved-e kárt az igazság? helyt tud-e állani az értelem s lesz-e ereje odújába űzni a setétségnek ikerszülöttjeit, a babonás gyűlölködő vakhitet s a pusztító hitetlenséget? Mi lesz a vég? Iialál-e, mint a félelmes lelkűek nyöször­gik, vagy megtisztulás, a mint az Istenben bízók mondják? Ki Istenben bízik, meg nem csalat­kőzik. E földön békesség lesz, ha az emberek­hez az emberekben is jóakarat támad. E békes­ség áldásainak terjesztésére — a mint csak nemrég is hallottuk a nagy Jókaitól — egy lat szeretet hathatósabb, mint egy mázsa igazság. Ezért a békességért küzdjön mindenki a neki adott fegyverekkel: a bűnt irtsa, a tévelygőt igazítsa, a homályt oszlassa a férfiú az igazság­gal; az erényeket ápolja, a jóságot tegye ked­vessé, a közönyt melengesse a nő a szeretettel. S az e munkában szorgalmasoknak, vagy részt venni óhajtóknak mintaképe a pap ós a papné legyenek, a kik erre hivatásuknál fogva kötele­sek is. Az alacsonyan álló a magasban keresi a pélclát, a ki buzdítsa, serkentse, s a ki sokszor minden felhívó szó nélkül is magával ragadja követőit. Hány papnét ismerünk, a ki a gyüle­kezetek jó pélclaadója a szorgalmatos munkál­kodásban, a becsületes egyszerűségben, a józan takarékosságban; a kiről elmondhatni a példa­beszédek dicsérő szavait: »sok asszonyok mun­kálkodtak serénységgel; te pedig meghaladod mindazokat!« S ha e szorgalomhoz, egyszerű­séghez, takarékossághoz még a résztvevő, kö­nyörületre és munkára is kész szeretet járul: az Istent áldhatják az ilyen papnőért, jó példaadó­jukért a hívek. Nem az a kívánság, hogy a férfi küzdel­meiben, harcaiban, mint egykor Dobó Katica, fegyverrel vegyen részt a nő; nem az a kíván­ság, hogy a papné a bűnök irtásának, a tévely­gés igazításának küzdelemhez, harchoz hasonló munkájában az egyházi gyűléseken, avagy a szó­székből legyen segítője a papnak: kerti munkát kérünk, plántálást ós öntözést abban a kertben, a melyet az Úrénak nevezünk. Az igazságnak nagy élőfáját ápolják, fattyúhajtásaitól óva nye­segessék, a kártevőktől őrizzék a férfiak; a sze­retetnek szép virágait a nők ültetgessék. Jeruzsálem újraépítésének történetéből azt olvassuk, hogy »építének a papok, kiki az ő házának ellenóben«. A pap építse fel az ő házát, önmagában ós övéiben az Úrnak templomát. S ha a gyülekezet látja, hogy a szeretet igéje, a melyet a lelkipásztor hirdet, csakugyan hathatós, mert munkára indítja azt, a ki hozzá legköze­lebb áll, a ki őt legjobban megértheti, hitvesét: akkor mivel szemeivel látja, szivével is megérzi s készséggel ismeri el, hogy ez az ige hatalom. S ha talál olyan hajlékot a szegény, a hova segedelemért bátran fordulhat; a fájdalmas lelkű, a hol a szeretet sugárzó melegére, a vigasztalás édes szavára fájdalma enyhül: akkor a tépelődő is tudni fogja, hogy hova menjen igazságért; — s ha ez a hajlók a parochia, akkor nemcsak a népdal szerint, nemcsak a külső forma ós csín miatt, de a belső tartalom és élet szerint is »a faluban a legszebb ház a papé« lesz. De hogyan gyűjtsük össze magunk körül a segedelemre szorulókat s hogy enyhítsünk a má­sok fájdalmán, mikor a mi ajkunkról is a nyo­morúságnak, a szegénységnek fájdalmas panasza hangzik ? Nem egy községnek, hanem egy egész vidéknek volt őrangyala Lónyay Jánosné, egyház­kerületünk egykori főgondnokának, gr. Lónyay

Next

/
Thumbnails
Contents