Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-12-25 / 52. szám

géliumok, a kanonikusoktól eltérőleg, Jézus születéséről elmondanak ; a többi mozzanatok: a pásztorok imádása, a napkeleti bölcsek tisztességtevése stb., oly értelemben van bennök elmondva, a hogy azt a kanonikus evangéliumokban is megtaláljuk. Kilátszik ebből, hogy — a mint általában — úgy itt is ez evangéliumok különösen annak az elbeszélésére törekszenek, a mi a kanonikus evangéliumokban nincs meg, s azt azután kiszínezik, a legcsodásabb mezbe öltöztetik, hogy annál inkább kitűnjék földöntúli származása annak, a kiről szólanak. Itt-ott persze némi ellentétek is vannak közöttük; így pl. egyik részük csak egy zsidó asszonyról, illetve bábáról tud, a másik meg már kettőről: Zelemiről és Saloméről, s az előbbinek tanubizonyságtételeit méginkább fokozzák ez utóbbinak csodálatos meggyógyulásával s az angyal szavaival, a melyek Krisztusra, mint a világ megváltójára mutatnak. A kétféle elbeszélést fentebb a rövidség okáért összevontuk. — Ugyancsak ilyen eltérés bennük az, hogy a míg egy részük (História de nat. Mariae) a sötét barlangnak megvilágosodását Mária belépéséhez köti, addig más részük szerint (t. i. a Protevangelium Jacobi min. és Ev. infantiae Serv. Arab.) a barlangnak e megvilágosodása s kápráztató fényben való ragyogása csak Krisztus szülelésével áll be. Nem nehéz felismerni, hogy e tekintetben az újtestámentomi »lux mundi« fogalom által befolyásoltattak. Az apokryph evangéliumok mondavilága a Lukács-féle «katalygmát«, a mely a magyarban »istállóval« van visszaadva, egyhangúlag barlangnak (spelunca subteiranea) fokozzák le, a mi céljuknak jobban is megfelel. Különben Jézus születési helyét »barlanginak mondják az egyházi atyák is, le egész a második század végéig. A Jézus születésekor beállott csodák elbeszélésében, a melyekből — a mint láttuk — a természet is kiveszi a maga részét, különösen a Protevangélium bővölködik. Ezekkel azonban a csodák sora nincs még kimerítve; az emberi fantázia e tekintetben igen termékeny volt, s lassanként egész mondafüzért vont Jézus köré. S érdekes, hogy e csodák szintereként gyakran Róma is, a pogányság középpontja szerepel. Ismeretes ugyanis,hogy Jézus születésekor— a mint e mondák egyike meséli —a római béketemplom összeomlott, a melyről az volt megjósolva, hogy csak addig fog fennállani, a míg egy szűz fiat szüi. Egy másik monda szerint a Tiberis partján — ott, a hol ma a »Mária coeli« nevű templom áll — egy forrás vize Krisztus születésekor olajjá változott. Nem nehéz felismerni, hogy ez Krisztus felkenetésének s a keresztyénség kegyelem gazdagságának symboluma, előjele akar lenni. Mikor Augusztust egy alkalommal a nép isteníti s ő a Sybillától azt kérdezi, jön-e valaha a földre olyan ember, a ki őt felülmúlja: az égen világos nappal a nap elsötétül, korongja körül egy gyűrű lesz látható, a melyben Máriának a képe látszik, a gyermek Jézussal ölében; s ez a szózat hallatszik az égből: »haec est ara coeli.« És így tovább . . . Csodásnál csodásabb történetek előzték meg s kisérték Krisztus születését s egész pályafutását, a mondák szerint. Van valami megható e mindent kiszínező törekvésben; s bizony irigylésre méltó is sok van abban a korban. A monda, a mese csak úgy terem s az ember mintegy ábrándos lelkével a föld felett lebeg. Mi manapság sokkal józanabbak vagyunk, de talán sivárabbak is. A fent röviden összefoglalt mondák keletkezési idejét ma nem lehet többé meghatározni. Egyes szálaik az ősi múltba mutatnak vissza, de legtöbbjük bizonyára a kolostorok ábrándos csendjében keletkezett. S jólehet azokat ma már senki komolyan nem veszi; mint egy rég letűnt kornak emlékei mégis figyelemre méltók, annál is inkább, mert a Megváltón csüngő szeretet naiv megnyilatkozásai. Paulik János, főv. ev. vallástanár. KÖNYVISMERTETÉS. A Pozsonyi Vértörvényszék áldozatai 1674-ben. * Ha igaz, hogy a magyar református egyház államjogi alapjait a bécsi, nikolsburgi és linczi békekötések alkotják: akkor az is igaz, hogy a 200 év előtti vértanuk és hitvallók nélkül ma nem volna Magyarországon református egyház; mert az 1674. évi nagy vallásüldözés kezdetén ezt a nyilatkozatot tette Szécsényi György, kalocsai érsek: »most oly hurkot készítettünk a magyarhoni protestánsok ellen, melyet ha sikerül nyakokba vetni: soha többé az evangéliumi vallás Magyarországon lábára nem áll!« A nagy üldözés részletes történetét adja elő az a könyv, melyből mutatványul következőket közöljük: 595. Szilván István, császári református lelkipásztor. Ez a Jézus Krisztus hű szolgája, dicsőséges vértanú. Született 1619-ben. 25 éven át több református egyházban, úgymint: Baclán, Bicskén, Kocson, végre Császáriban lelkipásztorkodott; valódi lelki atya, tudományos férfiú, kegyes, jámbor és felette szerény. Midőn megidéztetett a vértörvényszék elé 1674. március 5-dik napjára, ott megjelent s miután a térítvények egyikének sem írt alá: április 4-én fej- és jószágvesztésre ítéltetett. Pozsonyból elvitetett Leopold-várra, hol bilincs tétetvén reá és fogságra vettetvén, kegyetlen kínzásokat szenvedett. így például Loyola Ignác ünnepén, Kellió Miklós jezsuita megfogatván drabantjaival Szilvásit, miután nem akart bemenni a római katholikus templomba: erővel behuzata, rugdosta, és öklözte, és ügy megkínoztatta, hogy a templom kövezetén elterülve feküdt a szertartás végeztéig, és onnan társai vitték vissza a tömlöcbe, össze levén roncsoltatva, annyira, hogy e napnak súlyos szenvedéseit, a gályákon történt haláláig folyvást emlegette. Más alkalommal Szil* Mutatvány a szerzőnek jövő évi január havában megjelenendő művének 2-ik füzetéből. Az érdekes müvet e helyen is melegen ajánljuk olvasóink pártfogásába. Kapható a szerzőnél. • Sserk.