Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-12-25 / 52. szám

vásit, Harsányi Istvánnal együtt addig kardlapoztatta Kellió, míg a kard el nem tört rajtok. Majd 1675. március 18-án elvitetvén Leopoldvárból s kihurcoltatván a hazából, Nápolyban a »Szent Klára* nevű gályára eladatott 50 darab aranyon, holtigtartó rabszolgaságra. De itt csak hamar elbetegesedett. ügy, hogy kórházba kellett vinni, hol mintegy három hétig feküdt s folytonosan könyörgésben volt foglalatos. Itt az áldozó pap, kinek a gályarabok római katholikus vallásra térítése volt tiszte, szünet nélkül kisértgette; de azért ő el nem tántorodott soha csak egy percre is. Hü maradt Urához, a Krisztushoz. Meghalt 1675. július 2-án. Eltemettetett-e, vagy pedig temetetlen teste a tengerbe dobatott? nem tudható; annyi azonban bizonyos, hogy a foglyok rendes temetkezési helyén nem temettetett el. A Szilvási szenvedéseiért és vértanúi haláláért is meg kell még lakolnia valakinek, mert Isten a bűnt büntetetlenül nem hagyja. Ki fog miatta bűnhődni? azt az ítélet napján megtudjuk. Abban a szomorú emlékű időben, mely gyász évtized neve alatt ismeretes hazánk és egyházunk történetében, az iskola valóban az egyház veteményes kertje volt, és a tanítók azt tartották legfőbb kötelességöknek, hogy a gyermekeket az Úr Jézus Krisztushoz vezéreljék, ki azt mondotta a tanítványoknak : »Engedjétek, hogy jöjjenek én hozzám a kis gyermekek és meg ne tiltsátok őket; mert ilyeneké az Istennek országa«. (Márk: 10, 14.) A tanító is azt az ügyet szolgálta, a mit a prédikátor : a Jézus Krisztus ügyét! Szép példák e tekintetben abból az üldözés rettenetes idejéből a Lányi György korponai iskolarektor példája, ki lelkéből örült és dicsőségének tartotta a szenvedést, mikor négy előkelő református lelkipásztorral bilincseltetett össze, és velők együtt vettetett a tömlöcbe; továbbá lélekemelő és megható a Kocsi Csergő Bálint, pápai rektor példája, ki mikor a zsoldos katonák gyalog hajtották a gályákra ítélt rab prédikátorokat, mint szokták vásárra hajtani a barmokat és korbácscsal, puska tussal verték a szívtelen kisérők az agg, elerőtlenült, vagy a hosszas gyaloglásban elfáradt lelkipásztorokat : Kocsi Csergő Bálint szándékosan hátra maradt, hogy a tisztes agg lelkipásztoroknak szánt ütéseket ő fogja fel testével. Közöljük a tanítóvértanukról mutatványul a következő életrajzot : 467. Paulovics Mihály túrócszentmártoni ágostai hitvallású iskolarektor, Túróc vármegyéből. Ez hűséges és állhatatos vértanuja a Krisztusnak. Méltó, hogy hithűségét követendő például vegyék a korunkbeli iskolarektorok! Megjelenvén 1674. március 5-én Pozsonyban a vértörvényszék előtt, mivel semmiféle térítvénynek alá nem írt, halálra és minden javainak elvesztésére ítéltetett és foglyul vitetett Leopoldvárba, hol 10 napon át kínoztatott igen sanyarú és súlyos fogságban. Itt, midőn a római katholikus pap által körülhordozott szentség előtt nem akart letérdepelni, a Kellió Miklós jezsuita segédje, Sánta Bene János, leopoldvári iskolamester kegyetlenül megkinozta, ügy hogy egyik karja el is tört. Ekkor a Bécsben időző kapitany titkára, midőn hallotta Paulovicsnak e kegyetlenkedés elleni tiltakozását,így szólt az iskolamesterhez: »Ki adta neked e felhatalmazást, te sánta eb, hogy így vég nélkül öntöd ki dühödet az ártatlanok ellen ? Nem látod-e ezeket a nyomorultakat, hogy e nélkül is eléggé össze vannak roncsolva?!* A titkárnak így felelt az iskolamester: »Hát miért nem tisztelik az Istent?* Erre azt mondta neki Paulovics: » Tiszteld te a te Istenedet, mi pedig tiszteljük a mienket!« Majd 1675. március 18-án elhurcoltatván Leopoldvárból, elvitetett Nápolyba, hová sok éhség, szomjúság, hőség s egyéb szenvedések által elcsigázva, megérkezett május 7-én, s másnap eladatott a gályákra, holtigtartó rabságra 50 darab aranyon; itt öt hónapi súlyos kényszermunka végzése s kibeszélhetetlen sanyargat tatás után az ő Megváltójához mind végig hű lelkét kilehelte 1675. október 4-én, s holtteste a tengerbe dobatott, mint Otrokocsi írja, azon a helyen, melyet említ Pál apostol áz Apostolok cselekedeteiről írott könyv 28-dik részének 12-dik versében. De miután a víz a partra kivetette, a török foglyok köveket kötöttek lábaira s ismét a tengerbe vetették. Lányi György előadása szerint pedig az ebek ették meg testét. Paulovics is azok közé tartozik, a kikről a huszonnégy Vének egyike ezt mondá János apostolnak: »Ezek azok, a kik jöttek a nagy szomorúságból és megmosták és megfehérítették ruháikat a Báránynak vérében*. (Jelen. 7, 14.) Paulovics tudományosan képzett férfiú volt. 1666-ban két értekezést tartott Wittenbergben s a következő munkákat írta: 1. »Heptas controversiarum physicarum.* — 2. »De majestate omnipraesentiae Christo communicata.* 3. »De vocatione ministrorum,* a mely munkája 1668-ban jelent meg, Quetonius Sámuel, libetbányai első lelkipásztornak ajánlva. — 4. 1669-ben Wittenbergben jelent meg : »De persona Jesu Christi theantropu« című értekezése. 5. 1670-ben ugyancsak Wittenbergben jelent meg: »De justificatione* című munkája. Rácz Károly, szapáritalvai ref. lelkész. BELFÖLD. Egyházi mozgalmak a főváros környékén. Hogy mily vonzerőt gyakorol Budapest az ország minden vidékére, legjobban bizonyítja azt lakosainak hirtelen történt felszaporodása. A főváros csakugyan Magyarország szive. Innen indul ki és ide vezet vissza mindenféle mozgalom. Ha valakinek nem jól megy sora saját falujában vagy városában, — összeszedve, vagy eladva megmaradt kis holmiját, indul a fővárosba, hogy itt szerezzen magának állást, biztos megélhetést. De a főváros sem képes mindenek befogadására. így történt aztán, hogy Budapest környékén az utóbbi 25—30 év alatt egy egész sereg telep, illetőleg község keletkezett. Budapest természetes fejlődése a Duna balparti részére van utalva, s itt aztán félkör alakban övezik azon községek, melyeknek lakói a főváros életéből merítik erejüket. Ilyenek Újpest, Bákosfalva, Kossuthfalva, Kispest és Erzsébetfalva, az újabban keletkezett telepeket nem is említve.