Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-12-18 / 51. szám

T TÁRCA. A megelevenítő lélek. (Elmondatott f. évi dec. 8-án Budapesten, a Kálvin-téri templomban, a »Ref. ifjúsági egyesület* közgyűlését megelőzött istentiszteleten.) Ján. 6, 63. »Lélek az. a mely megelevenít; a test nem használ semmit.* K. H. Óhajtandó volna, hogy a felolvasott igéket szivébe vésse mindenki, s azok szerint forgolódjék abban a munkakörben, melyben az isteni gondviselés helyezte. De mintha meg sem volna írva, oly távol áll korunk felfogása és irányzata a keresztyénség azon alapgondolatától, melyre a felolvasott igék utalnak. Ugylátszik, hogy a mindennapi élet zajában megtompult a társadalom érzéke azon nemesebb javak iránt, a melyek nem földiek, de a melyek egyedül képesek felemelni az embert a föld porából abba a magasabb régióba, hol a levegő oly tiszta es eltető. Senkisem tagadhatja, hogy mai napság az utilitárizmus korát éljük. Ma már az emberek csak annak tulajdonítanak értéket, a mi érvényben van, csak azt tartják nagynak, a mi uralkodik, csak azt jónak, a mi hasznot hajt, és társadalmi életünk minél jobban fejlődik, annál inkább ki van téve a veszélynek, hogy elszakad lélekben és szívben a Krisztus evangéliumától, a mely minden embernek üdvösségül adatolt. Azzal a hatalommal, melylyel az ember a természet erői felett uralkodik, azzal a könnyűséggel, melylyel a föld javait kizsákmányolja: nő egyszersmind a veszély is, hogy azt mondja az aranynak: te vagy az én egyedüli boldogságom, hogy a vagyont és élvezetet tekintse a legfőbb jónak, az élet egyedüli céljának. A világias érzület, az élvezetvágy, az önzés most durvább, majd finomabb alakban oly ingerlő hatást gyakorol mindenfelé, hogy még az erősebb lelkek is alig képesek ellentállani annak, A szivek elpuhulnak, a lélek elveszti érzékét a dolgok nemesebb, ideálisabb felfogása iránt; a tudományok és művészetek a durva önzés vagy elfajult élvezetvágy szolgálatába szegődnek; sőt azt látjuk. hogy még a vallást is a legtöbb ember csak olyan eszköznek tekinti, a mely esetleg a siron túl is biztosítja számára a gyönyöröket. De talán azt mondjátok, hogy én nagyon sötét szemüvegen keresztül szemlélem állapotainkat, mert erkölcsi és társadalmi életünk még sincs oly senyvedő félben. mint a hogy én feltüntetém. Igaz, hogy mindig voltak gondos kertészek, a kik a tisztítás nagy nehézségű munkájával foglalkoztak. Elismerem, hogy az árnyék mellett mégis észlelhetni némi fényt, mely az elcsüggedést.ől megóvhat, s a jövőben bízni és remélni megtanít. Igen, látom derengeni annak az evangéliumi tűznek világosságát, mely a hivő Máriák számát mindinkább szaporítja és lelkesült Timotheusokat állít a csatasorba, hogy a nyomort enyhítsék, a szenvedést elviselhetőbbé tegyék, s a szorongó szivekbe az evangélium vigasztaló balzsamát csepegtessék. íme itt van a ref. ifjúsági egyesület, a mely ez alkalommal, épen ma délután közgyűlését tartja; ez is a Krisztus evangéliumát írta zászlójára, ez is apostoli munkára vállalkozott, hogy kiragadja az ifjúságot az önzésből, a bűnös élvezetek árjából és szent tűzzé éleszsze keblében az isteni szellem szikráját, hogy megtanulja az ő erkölcsi életfeladatát betölteni, s minden földi dolog felett az örökkévalót keresni. Nem tagadom, hogy mindezek örvendetes jelenségek, s biztatásul szolgálhatnak a jövőre nézve. De lelkem elborul, ha látom másfelől a kisértetek légióit, és megszámlálhatlan tömeget azoknak, a kik egy szép reményekre jogosított kezdet után áldozatául estek a sátán álnokságinak. Én e veszedelmes bajjal szemben csak egy gyógyszert ismerek, és ez az a lélek, a mely betölté az apostolokat az első pünkösd reggelén; mely dicsfénynyel köríté a vitézkedő anyaszentegyház harcosainak fejét az üldözések szomorú korában; mely diadalra segíté a reformátorokat ; szemben elleneiknek millióival. Egyedül ez elevenítheti meg élettelen vallásosságunkat, tespedő társadalmunkat ; az a lélek, mely az istenfélelemnek lelke. Oh, ha ez a lélek, a vallásos buzgóságnak, az evangéliumi hitnek lelke élne mibennünk; ha ez vezetne az élet szövevényes útain, mennyire más képe volna erkölcsi és társadalmi életünknek ! Nem annak a félelemnek lelkét értem, mely a pogány világ emberét kétségbe ejtette s arra készteté, hogy a haragvó istennek bosszúálló karját állatok és emberek feláldozásával igyekezzék elhárítani; nem azt a lelket, a mely Mózes hű követőjét bűnei tudatában kiűzte a pusztába, hogy éhséggel és testének sanyargatásával engesztelje ki a haragvó Jehovát. Nem. hanem annak a fiúi szeretetnek lelkét értem, a melyet vettünk a Jézus Krisztus által; annak a ker. alázatosságnak, annak a hivő bizodalomnak lelkét, mely azt súgja a bfínei felett bánkódó embernek, hogy az Isten nekünk szerető atyánk, a ki úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta érette. Ez az istenbe vetett és Krisztus evangelioma által megszentelt hit, az istenfélelemnek ez a lelke sasszárnyakat kölcsönöz az emberi léleknek, mely ellenállhatatlanul ragadja a magasba, az ideális világ légkörébe, hol az ember kétségei megszűnnek, az élet minden rejtélyei és ellenmondásai megoldást nyernek, s a hivő lélek boldognak érzi magát a Jézus Krisztusban. Ebben áll az Istenben elrejtett élet. Ez a valódi keresztyén ember képe, a mint Idvezítőnk életében és tanításaiban feltüntette azt. Ha tudni akarod, hogy él-e benned az istenfélelemnek ez a lelke: vizsgáld meg magadban vonásról-vonásra azt az ideált, a melyet az evangélium Krisztusban felmutat. Hasonlítsd össze azzal életedet, gondolkodás módodat; vizsgáld meg szivedet, hogy az vájjon a nemes érzések forrása-e? És ha úgy találod, hogy még sok hiány és fogyatkozás van benned: óh akkor hivő lélekkel borulj le a minden jók adója előtt, és ő megeleveníti csüggedő lelkedet, megnyugtatja szorongó szivedet és kibékít az élet megpróbáltatásai között. De hát igaz-e ez? Vájjon a mindennapi élet megpróbáltatásai és csalódásai, a sok bűn és nyomor nem azt hirdetik-e inkább, hogy nincs Isten; mert ha volna, jobban gondoskodnék a világról és az emberek sorsáról ? ! Bizony a világ kemény próbára teszi hitünket. A szülői ház békés falai között, a szerető édes anya körében alkotja meg az ember a maga ideálját, a mely szerint életét intéznie kell; s az édes anya vallásos szivének melegsége mellett a világ, mely a gyermek előtt egy kellemes játszótérnek tűnt fel, most egyszerre a nagy Istennek templomává lesz, melyben azt hiszi az ifjú, hogy a békességnek és e szeretetnek törvényei uralkodnak. Mily fényesen, biztatóan ragyog a lelkesült ifjú előtt az élet csillaga! Mily nehezen várja a tetteknek, az áldozatoknak óráját, hogy mint istenországának tagja, tehetségeit, erőit a társadalom javára kifejtse. Nemes elhatározással, magasztos gondolatokkal eltelve, kilép az élet piacára, és a küzdelem megkezdődik. De ime! a mint a nap magasabbra emelkedik, eltűnik az égről az eddig oly biztatóan és barátságosan fénylő csillag; épen mint a keleti bölcsek elől, midőn eljutottak Jeruzsálem zajos utcáira. Bekövetkezik a kiábt