Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-12-11 / 50. szám

és áhítatos szívvel adventezünk, melylyel a bibliai Simeon és Anna várták az Urat, akkor az életeredés (biogenesis) törvénye szerint bizonyos, hogy hozzánk is eljő, bennünk is megszületik s aztán minket is ujjászül és megszentel a lelkek amaz Ura és Királya, a názárethi Jézus Krisztus. Közeledjünk hát a Krisztushoz, hogy ő is közelebb jöjjön mihozzánk és szerezzen nekünk fölcli boldogságot és örök üdvösséget! Szőts Farkas. Allén bibornok (Alanus Britannieus) és kora (1532—1594). — Az angol egyházpolitika történetéből. — (Folytatás és vége.) Hogy ezt a szervezetet mily teljesen meg lehetett valósítani egy egyszerű egyénnek s a leggonoszabb árulónak az ellenőrzése mellett, a ki csak valaha a hóhér kezei alól kimenekült: az nyilvánvaló a Parsons szerzetes esetében. Erre a hírhedt cselszövőre szállt át Allén halála alkalmával a katholikus párt gyakorlati vezetése. 0 több angol szemináriumot alapított a spanyol király különböző birtokain, jelesül Valladolidban, St. Lucarban, Sevillában és Lissabonban. A Guise herceg segítségével egy kollégiumot is alapított St. Omerben. Mint fölszentelt barát és Fülöpnek nagy mértékben » fizetőmestere* — nagyon jól tudta, hogyan kell érvényesíteni a pénzeserszény hatalmát a menekült papság és köznép fölött. A római angol-kollegium főnöke lett. Dr. Wortliingthon, a ki 1589-ben a Douai-kollegium elnöke volt, rávétetett, hogy titkos fogadalmat tegyen az iránta való engedelmességre vonatkozólag. Végre rábírta a pápát, hogy egy rendkívüli főpapi állást szervezzen, egy püspök helyett, a ki a missziót kormányozza Angliában, titkos utasításokkal arra nézve, hogy minden fontos kérdésben a jezsuiták főnökével tanácskozzék. Az a fölteves, hogy az idegen szemináriumok »az árulási-cselszövények melegágyai* voltak, bizonyára nem puszta ürügy volt az angol kormány részéről s nem is a protestáns előítélet és félelem észszerűtlen következménye. Határozott meggyőződése volt ez tapasztalt és megbízható katholikus államférfiaknak, a kik, egyáltalán nem vévén részt a zavaros állapotokban, képesek voltak a helyzetet részrehajlás nélkül megítélni. /)' Ossat bibornok, Franciaország követe a római udvarnál, a szemináriumok intézményeit habozás nélkül az állami, politikai motívumoknak tulajdonítja. Czéljuk az volt, — írja IV. Henriknek 1601-ben, — hogy a misszionáriusok lelkébe a spanyol politikai meggyőződést csepegtessék, s hogy, ha szükséges, inkább ezért szenvedjenek vértanúi halált, sem mint a katholikus hitért.* Knox szerzetes fitymálólag beszél erről a fontos véleményről, arra támaszkodva, hogy a bibornok a részlet-* D'Ossat: Lettres (Nov. 28.) Paris, 1827 ; 676. 1. kérdésekben némi tévedésekbe esik a szóban forgó kollégiumok leírásakor, és hogy ő inkább úgy írt, mint diplomata s nem mint egyházi férfiú. A mellett d'Ossat bibornok nemcsak ritka éleselméjű, de vallásos kedélyű ember volt s egyáltalában nem viseltetett kedvezőtlen indulattal a Jézus-társaság iránt. A kiváló és részrehajlatlan De Thou, egy történész, a kinek politikai összeköttetései és magas állása szokatlan alkalmakat nyújtottak arra nézve, hogy az igazságra jusson korának eseményeit illetőleg, hasonló véleményt nyilvánít a dologról. Ha az Allén működéséről s annak irányzatáról ilyen nézetet alkottak oly emberek, mint D'Ossat és De Thou, nem lephet meg bennünket az, hogy angol államférfiak, látván országuk békességét a pápa kegyelme alatt, a ki hajlandó volt mindennemű, úgy egyházi, mint világi hatalmát, pénzét, katonaságát és misszionáriusait némely külföldi támadónak, sőt királyságán belől is egyes katholikus lázadónak a szolgálatába helyezni, — a mennyire hatáskörük engedte, — erős támadást intéztek a baj eredeti forrása ellen, irtó háborút viselvén a klerikális sereggel szemben. A büntető igazságszolgáltatás, a maga elrettentési elméiétévei, a papok üldöztetése, a tortúrák, a vérpad kegyetlenségei, nem is szólván az ezek által előidézett türelmetlenség és igazságtalanság szelleméről, mely több, mint két évszázadon át fenntartotta magát: ezek voitak természetes, de sajnálatraméltó következményei az V. Pius által oly hamarosan élére állított összeütközésnek. A trónról való letételre irányuló bulla végső eredményei azonban ez országban oly végzetesek voltak a katholicizmus ügyére, hogy néhány emberöltővel később VIII. Orbán pápának módjában állott őszintén így kiáltani fel: »vérkönyekkel siratjuk azt.!« Tisztelet illeti meg az olyan, noha léprecsalt embereket, kik vérüket ontották azért, a mi felől úgy voltak meggyőződve, hogy azt tenni kötelességük; nem lehet tagadnunk nagy fensőbbségét azoknak, a kik a katholikus martyrologiában szerepeltek. Azt mindazonáltal el kell ismernünk, hogy nem az Ő vallásos meggyőződésüknek, mint ilyennek eredménye volt s nem is hitüknek valamelyik cikkelye hozta magával azt, hogy ők elveszítették életökef. Sőt John Throckmorton azt hangoztatja, hogy Campion és társai nem a hitért szenvedtek, hanem a leigázó hatalomért. Simpson a mellett foglal állást, hogy ők inkább a lelkiismereti szabadság érdekében haltak meg. Arra unszolták őket, — így szól — hogy a leigázó hatalmat nyomorult csalásnak nyilvánítsák, s ők inkább meghaltak, mintsem hogy ilyet tettek volna. * * A kissé talán terjengőssé is vált közleményeket jelen soraimmal befejezem. Csak egyetlenegy kicsinyke fénysugarat volt célom bocsátani ezekkel abba a mozgalmas s a mi irodalmunk előtt még homályosnak mondható világba, melynek eseményei az anglikán egyház gyermekkorán vonulnak át. E munkálkodásomban, melyben inkább csak a tolmács szerepkörében mozogtam, —mint már 99*