Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-12-04 / 49. szám

visszhangot, de mindeddig hiaba. A kiáltó szót nem hallották meg, vagy — nem akarták meghallani! Ilyen körülmények közt alig remélhetem, hogy az én szavam nem fog visszhang nélkül maradni! De mégis él szivemben a reménységnek egy kis szikrája, hogy azt az égető kérdést, ha mások nem is, legalább vallástanár társaim, megfontolják, s egymással Krisztusi szeretetben egyesülve, megteszik az első nagy lépést, hogy sok ideig elhanyagolt valláserkölcsi nevelésünk és oktatásunk színvonala emelkedjék! Hiszen iskoláink az egyház veteményes kertjeinek tekintendők. A mely ifjút mi a középiskolákból az életbe kibocsátunk, az vallási tekintetben már alig változik meg, s ha mi nem nem voltunk képesek szivébe az Isten és egyház iránti szeretetet beleplántálni, az lehet bár keresztyén és protestáns, de csak névleg lesz ,az. Segítsünk tehát a bajon közös erővel, egy iskolai biblia kiadásával! Egyesüljünk evangélikusok és reformátusok egyaránt, hiszen a biblia közös kincsünk; legyen közös a munka is! Ez a munka nem is épen nehéz, csak sokáig tartó. S mennél több a munkás, annál hamarabb meg lesz az eredmény. Első sorban is tehát arra kérem Lapunk olvasóit, különösen a hitoktatókat, hogy a kérdéshez hozzászólni szíveskedjenek, másodsorban pedig felkérem, tanártársaimat, hogy az iskolai biblia szerkesztésében részt venni s nálam ebbeli szándékukat bejelenteni szíveskedjenek. Az elveket, melyeket itt csak röviden vázoltam, az esetre, ha a terv megvalósulását remélni lehet, vagy e lapok hasábjain, vagy privátim fogom a vállalkozó munkatársakkal közölni. * Nyíregyháza. Adorján Ferenc, ev. főgimn. tanár. TÁRCA. Csuba Ferke redivivus. Egy pestmegyei lelkész barátunktól vettük a következő levelet: A meséket cum grano salis mindig szerettem, de sohasem hittem bennök. A csökmei sárkány históriáját azonban végleg elfeledtem, mint egy lárifári hiábavalóságot a maga Csuba Ferkéjével együtt, midőn a mai napon egyszerre megjelent előttem maga a tulajdon Csuba Ferke nagy impo-po-posztor. Egy elegáns, sugár magas, aranyláncos, szalonkabátos szőke alak, a ki kissé németes, de folyékony magyarsággal előadta, hogy Ő theologiai kandidátus, a ki ötödmagával — két budapesti, két debreczeni kollegájával — még e télen indul Chikágóba, Harsányi úr felhívására, az ottani nagy misszióhoz, lelkésznek. Ő ugyan nem tud jól * Az elvek mindenesetre előzetesen és nyilvánosan állapítandók meg. Cikkíró igen jól tenné, ha egyik közelebbi számban az iskolai biblia szerkesztésében követendő elveit közzé tenné. Sserk. magyarul, mert német szülőktől Bal maz-Uj városban született, kis korában külföldre került, iskoláit is külföldön végezte, s legutóbb is Bécsben nevelősködöttNiemand = Kurt Imre. »És papi vizsgáit hol tette le?« »Budapesten, ezelőtt egy hónappal* >És most ? . . . »Most, amerikai utam költségei beszerzése végett ssupplikálok. i A szupplilíálok szónak megörültem. Gyerek koromban több ízben láttam debreczeni széniorokat, kik hasonló módon rekvirálták meg az ekklézsiákat a viatikumért. De egyszersmind aggódtam is: nem fogja-e kathedrámat is kölcsön kérni, mint a hogy ez itt-ott hasonló célokból meg szokott történni hétköznapokon is. Holott én nem szeretem a szenzációs csődületeket, sem éjjel, sem nappal. Azután előmutatta iratait, három ajánló levelet, melyek alatt néhány tiszántúli nagy ekklézsia lelkészeinek a neve s pecsétje ragyogott, melyben a nevezett ifjú kandidátus, mint nagy áldozatra elszánt apostol, ki mindeneket elhagyni kész a szent célért, hathatósan ajánltatik a hívek adakozó jó kedvébe. Ezek tetejébe még előmutatta a gyűjtőkönyvecskét is, mely a szentendrei h lelkész aláírásával és valamiféle monogrammjával volt megerősítve. »Mindenesetre hathatós ajánló levelek, főként a tiszántúli papoké . . * »Tetszik őket ismerni?* »Óh igen; személyes barátom mind a három; mind a mellett is én ezen ajánló levelekre semmit sem adok. Én csak püspöki ajánlatra tehetnék valamit önért.« »Valóban ezt eszközölni elmulasztottam, de mint külföldi nevelkedés, az itthoni rendtartás felől nem bírtam kellő tájékozottsággal; de ezt könnyű kipótolni. A déli vonattal felmegyek, a délutánival visszaérkezem.* Ettől ismét én ijedtem meg. Bármily megnyerő külsejű is valaki, én semmiféle idegennek nem szeretek hosszasan terhére lenni a vendégszeretetemmel. Ezért kár volna önnek fáradni és költekezni; mert ha ez a célja, hogy én az ön ügyét olyan fajta ajánló levéllel kössem az én becsületes közönségem szivére, mint tiszántúli barátaim tették, ezt püspöki instrukcióra sem fogom tenni. Az én vendégem meghökkent. Folytattam. »Mert lássa kérem, én nálam már jártak gyűjtő lelkész atyafiak, a kik magasabb célokra kéregettek. Volt, a ki a cibles legcsúcsánj emelkedő templomra kéregetett, a hol egy kéttornyú bazilika fogná hirdetni az egész Romániának a protestáns magyar kálvinizmus fenségét; volt, a ki a Bugaczon majdan építendő templom orgonájára; volt, a ki a magyar prot. papi árvák katonává; volt,a ki a prot. papi hajadonok szakácsnévá képeztetésére célzó intézetre ; volt a ki az 1848/49-ben elesett protestáns lelkészeknek a tetétleni pusztán felállítandó síremlékére, és volt, a ki a tarkői várromok restaurációjára kivánt volna kéregetni. Tud ön valamit a tarkői várromokról. Nohát;