Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-12-04 / 49. szám

nem foglalkozik, de mi azért nagyon helyén valónak tartjuk, mert mi nem félünk az összehasonlítástól; ellenben tapasztaljuk, hogy e tárgy nagy hatással van az eszmélődni kezdő fiatal ember szélesebb látkörének, általános műveltségének kialakulására. Emelkedtek ugyan a mult években hangok, melyek ezt a középiskolából ki akarták rekeszteni és helyébe valami szélesebb alapon nyugvó hit- és erkölcstant vinni — hiterősftés céljából; de eltekintve attól, hogy tantervünk logikai rendje nem tűri meg ezt az ismétlést, mindig kétséges, vájjon a hitben való erősödés helyett növendékünk a tűlzott dogmatizálás és moralizálástól nem csömörlenék-e meg? Itt pedig magasabb, vallásbölcsészeti és történeti alapra állva, végig tekinti a vallások fokozatosan emelkedő sorozatát, melynek csúcsán, legközelebb az éghez, mint valami hosszú hegyláncolat legmagasabb teteje, emelkedik a keresztyénség. Ez a körültekintés meggyőzheti a növendéket, hogy valamint az emberi szellem másnemű nyilvánulásaiban, úgy a vallásban is láncolatos fejlődés van, tehát a keresztyénség sem deus ex machinaként bukkant fel a világ színpadán. Másfelől alkalmat nyújt a Krisztus teljes nagyságának méltatására. Épen azért mi a Krisztus vallásának legnagyobb fejezetet kívánunk szentelni ebben a studiumban, hadd tűnjék ki, hogy az összehasonlítás központja ez. Itt aztán minden felekezeti különleges állásponton felülemelkedve, Jézus vallását az elérhető legeredetibb alakjában és ideális fenségében kívánjuk megrajzolni, úgy, a mint ennek képét főként a synoptikus evangéliumokból összeállíthatjuk. Többet ér ez minden káténál. Megismertethetjük a végén néhány szóval az apostoli tanirányokat is, hogy ezáltal kezdetét is megmutassuk annak az útnak, melynek hosszú folyamát az egyháztörténetben végig kisértük. Laky Dániel kézikönyve jóravaló, hasznos vezérfonal, melynek, mint első kiadásnak itt-ott akadnak hibái, pl. a vallásalakok túlságos bőséggel vannak kidolgozva, míg ezekkel szemben a Jézus vallása nagyon szegényesen ; ámde ezeket a közelebb várható 2-ik kiadás nagyon könnyen kijavíthatja. A mi végül a VIII. osztályt illeti, itt a magyar prot. egyház részletes története egészen méltóan fejezi be a középiskola vallásíani tárgyainak sorozatát s természetes kiegészítője egyszersmind Magyarország világi történetének, mely szintén ez osztály tárgya. Farkas József Magyar prot. egyháztörténete szintén jó kézikönnyvnek bizonyult s csak a mennyiben ennek is vannak a középiskolára nézve felesleges részletei, vagy oly adatai, melyeket az újabb kutatások kiigazítottak, ennyiben és itt-ott stylusában szorul egy kis átdolgozásra a 2-ik kiadásban. Hegedűs István. Haypál Benő. Marton Lajos. (Vége köv.) Az iskolai biblia. Valláserkölcsi oktatásunk és nevelésünk egészen a biblián alapul, s jogosan mondhatjuk, hogy a népiskola első osztályától kezdve egészen a középiskola nyolcadik osztályáig a Szentírást tanítjuk. Vallástanításunk már a legalsó fokon is a bibliából indul ki s ugyanarra tér ismét vissza. Az a tanítás, mely erről megfeledkezik, alaptalan és céltévesztett. Sőt még az sem elég, hogy a tanuló csak egyes történeteket, egyes idézeteket ismerjen a bibliából ; hanem szükséges, hogy az egész bibliával, annak valódi tartalmával és szellemével megismerkedjék s ennek következtében jó bibliaolvasóvá legyen. Ámde a gyermek kezébe való-e az egész biblia ? Megengedhetjük-e a tanulónak az egész Szentírás olvasását, nélkül, hogy a vallásos oktatás és nevelés eredményét kockára ne tennők? A kérdésre nem nehéz feleletet kapnunk. Sok kép, hasonlat, és történet van az ótestamentumban, a melyek élénken protestálnak az ellen, hogy őket a tapasztalatlan gyermek és ifjú szeme elé kerülni engedjük. Persze, a mi orthodox theologusaink azonnal készen vannak azzal az argumentummal, hogy »a tisztának minden tiszta*; azonban aligha ítélnének oly elhamarkodottan, ha valaha alkalmuk lett volna egy, tanulóról tanulóra szálló bibliába belepillantani. Mennyi szamárfül, mennyi kereszt, csillag és aláhúzás jelzi itt a nem gyermek szeme elé való részleteket! A vallástanító majdnem tehetetlenül áll e bajjal szemben. Azzal ugyan segíthet magán némileg, hogy a bibliát nem szerezteti be a tanulókkal, hanem maga olvas fel belőle egyes részeket; de ez az eljárás, nem tekintve azt, hogy ekként az oktatás egyik főcélja: a bibliaolvasásra való nevelés illuzoriussá lesz, a paedagogiai kívánalmaknak se felel meg. Mert az oktatás ekként sokat veszt a közvetlenségéből; s a tanár szeme a betűkkel levén elfoglalva, nem is fegyelmezheti a tanítványokat. Miként segítsünk azonban a bajon? Német és angolországi prot. testvéreink megmutatták az utat, a melyen járnunk kell, hogy vallásos oktatásunk és nevelésünk célját elérhessük. Az »iskolai biblia« volt az, melyet ők a tanuló kezébe adtak, a melyben a tanuló megtalálja az egész bibliát, melyből megismerheti a szentírásnak szellemét, a melyben azonban hiába keressük mindazt, a mi a szentírás megértéséhez nem szükséges, s a mi a romlatlan gyermekkel és ifjúval ismeretlen bűnöket és gyarlóságokat ismertet meg. Valóban mi is rájöhettünk volna már a kérdésnek e természetes megoldására. És igazán bámulatos, hogy a midőn egyházi lapjaink a vallásoktatással oly gyakran s oly alaposan foglalkoznak; az iskolai bibliának hiányát soha se hangoztatják. Csak egyetlen egy esetre emlékszem, a mikor ez történt. Körülbelől egy éve lehet, hogy Jausz Vilmos, soproni theol. tanár, az »Evang. Népiskola« hasábjain egy iskolai biblia kiadását sürgette. Vártam a