Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-11-13 / 46. szám

bármily hosszú idő óta hivatalban levő. még nem okleveles tanítókat az oklevél megszerzésére szorította, éppen oly szigorúsággal járhatott volna el a nagy átalakulás törvénye is. Ő volt, ki 82-ben, még főigazgató korában, javaslatával a törvény visszaható erejének útját állotta. Ő volt, ki ugyanekkor a felekezeti iskolák fentartó hatóságainak számára az állami kinevezést illetőleg, a hármas kijelölés jogát biztosíttatni kívánta. A tanári fizetés rendezésével pedig, a protestáns tanári osztály fokozatos erősbödését remélte és segítette. Nem pusztán közoktatásügyi politika volt tőle, hogy a prot. tanári állást egyenlővé tegye az államival, hogy egyik nemű intézetből a másikba való átjutást illetve átlépést megkönnyítse; hanem igazság szeretetének hatalmas megnyilatkozása. Az államsegélyt kérő első küldöttségeknek (Rimaszombat, Csurgó, Eperjes) adott biztatása és legutolsó ilynemű hivatalos szereplése (a pozsonyi ág. ev. főgimnázium fölavatása) közé tizenkét esztendő munkássága ékelődik. A mi államsegély ügyében kötött szerződést a kultuszminisztérium irattára őriz, úgyszólván kivétel nélkül az ő jótanácsainak. útbaigazításainak érett gyümölcse. Mikor a fizetés-rendezés sem látszott elegendőnek arra, hogy a már kész protestáns tanárnemzedék kívánatosnak is tartsa, hogy vallásfelekezete középiskoláit szolgálja: hozzá fogott a felekezeti tanárok állami nyugdífntézetének megalkotásához. A szabadelvű eszmék egyik legönzetlenebb és legmesszebb látó apostola volt kitűnő főnöke s a közügy szolgálatában hű munkatársa. Hymnust imánk róla. nem a teljes igazságot, ha azt mondanók, hogy újra magas fokra emelkedett középiskolázásunk mai virágzása egyes-egyedül neki köszönhető. A protestáns egyházzal szorosan össze van forrva az iskola. Azért nevezik a reformáció nagy emberei »az egyház veteményes kertjének«. Fejlesztése benne van magában a protestantizmus szellemében. Egyházaink, sokszor erejöket meghaladó áldozatkészsége teremtette meg iskoláinkat; benne s általa volt megszentelve egyesek buzgósága és bőkezűsége. A megnehezült idők folyamán hovatovább megritkul a »jókedvű adakozók* száma; ám a kerületek s az egyetemes gyűlések atyai gondoskodása nem szünetel. A modern haladás megkívánta, hogy bizonyos ős-jogok feláldozásával (másként nem lehetett), de minden belső rázkódás nélkül illeszkedjünk bele a megmásíthatatlan időkbe. Bölcs megalkuvás a jelennel, még bölcsebb messzelátás a jövendőbe indították meg ezt a ma ismét jogos büszkeséggel emlegetett neki-lendülést. Klamarik J. törhetetlen akarata, sok helyütt titkos rugója, kényszerítő hatalma; másutt jóakaró támogatása áldásos segítője volt ennek a nagyarányú fejlődésnek. A mily szigorú végrehajtója volt a törvénynek, épen oly készséggel juttatta elismerését a törvény szellemében működő intézeteknek. Ma, a felekezeti elfogultság napjaiban, kétszeresen becses az a messzehordó nyilatkozata, mit legutolsó ilynemű hivataloz kiküldetésében, a pozsonyi ág. ev. lyceum felavató ünnepén tartott beszédébe szőtt. »A reformáció nagy korszakát ép oly jelentőségesnek kell tartanunk, mint a keresztyénség meghonosítását. Ez hozta hazánknak a humanismust és a civilisatiót, a reformáció pedig megtanított bennünket a szabad gondolkodásra, az igazság szabad kutatására, sőt azt mondhatom, a reformációval kezdődik az egyén szabadságának korszaka is.* ... Az iskolát pedig a »nagy protestáns erények erős várának« nevezi ., »az igaz hazafiság, a király iránti hűség templomának*, >a humanismus tűzhelyének*, a »szorgalom és munka nagy műhelyének*. Hogy a protestáns középiskolák fejlesztése érdekében kifejtett munkássága, mélységes és őszinte meggyőződéséből sarjadott: ez a legutolsó beszéde, legnagyobb tanúsága. Arról, hogy a segélyben részesült intézet az »építéssegély« címen adott összegnek tizenöt éven át 3 %~át tartozik az állampénztárnak visszafizetni s hogy így ez alakja a segítségnek épen nem felel meg az államsegély természetének, ő ép oly keveset tehetett, mint maga a köztudomás szerint legszűkebb budgetu kultuszminisztérium. Kedves eszméje, hogy a protestáns középiskolák tanárkarai is — miként az államiak— fizetés-osztályokba soroztassanak . . . igaz, nem felel meg se a protestáns sarkalatos elvnek: az egyenlőségnek, se a tanárok szolgálati viszonyaiban gyökerező igazságosságnak. Ne feledjük azonban, sokszor hangoztatott hite és reménye volt, hogy a mint közös törvények egyenlővé teszik az összes protestáns középiskolákat, úgy mindegyik protestáns felekezet a maga összes tanáraira nézve szervezi a szolgálati pragmatikát. Más szóval: közös iskolai hatósága legyen az összes ág. ev. középiskoláknak; közös az ev. reform, vallásunkénak. Autonomiánk részben helyi jelleme útját állotta ebbeli reményeinek. Javaslata és tervezete üdvös kezdet, mely a protestáns középiskolák fentartó hatóságaitól várja az igazság szellemében való végleges elintézést. Mint kezdet is haladás nekünk. Még így is, a hogy Klamarik J. örökül hagyta, nagy segedelmünk volt a végső szükségben. Bizony-bizony sokszorosan megérdemli, hogy tiszteletben tartsuk emlékezetét. Dr. S—s. BELFÖLD. Egyházi élet Budán. Egy külső formájára nézve is érdekes egyházi gyűlésről adhatok számot olvasóinknak, A budai ref. egyházi helyi bizottság tanácskozásával kezdődött e gyűlés. Ez a bizottság tudvalevőleg a budapesti nagy presbyteriumnak — lehet mondani — expositurája, a melynek bizonyos dolgokban csak javaslattételre van joga; de némelyekben, pl. az istentisztelet, vallástanítás kérdéseiben a törvény korlátai között önállóan intézkedhetik. E jogával élve, október 28-án, lelkipásztora indítványára egyhangúlag, de lelkesedett egyhangúsággal elhatározta, hogy a reformáció emlékünnepe október 31-én úrvacsorával egybekötött ifjúsági istentisztelettel tartassék meg . . . s ma már azt is jelenthetem, hogy ez az istentisztelet a budai különböző iskolákban tanuló ifjúságnak, a szülők s a presbyterek nagy részének részvételével szép rendben folyt le. Hogy mennyire kívánatos e napon a rendes istentisztelet, azt a szép számmal jelenlevő gyülekezeti tagok már csak pusztán megjelenésükkel nyilván megmutatták; a legegyszerűbb s a legbölcsebb lelkek a kegyelem világosságának újra felcsillanására emlékezve, természetes módon áhítoznak a kegyelem igéi után; a küzdelmes mult dicsőségének vizsgálása, e történet nagy alakjainak szemlélete közben támadó lelkesedés mintegy kinyitja a szivet-lelket s