Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-11-06 / 45. szám

útján jött létre. Igazán vakmerő s a történelmet meghamisító állítás. Hogy a protestantizmus nem volt külső forradalom, a mellett maga a történelem tanúskodik. Hiszen, midőn megindultak, nem a protestantizmus, hanem az ellen, a pápistaság által támasztott véres küzdelmek, akkorra a reformáció már teljesen végbement. Akkor már egész Európában voltak templomok, hol az evangéliumot prédikálták és nemzeti nyelven hangzott fel a hívek éneke, imája. Forradalom volt a protestantizmus, az igaz, de nem külső, hanem belső forradalom, mely az egyének lelkében ment végbe. Egy olyan forradalom, mint a milyen a pogány világ közepette a keresztyénség keletkezése és terjesztése volt. Azután kárörvendve mutat rá Zichy gróf a jelen állapotokra és azt mondja, hogy a protestantizmus mindenütt gyenge és elvilágiasodott, kivéve talán Angolországot. A gróf úr nagyon kegyes, midőn legalább erről az egy országról elismeri, hogy itt talán nem gyenge a protestantizmus. De ne tessék elfeledkezni a többi protestáns országokról sem. Talán gyenge a protestantizmus Svéd és Norvégiában, vagy a kis Hollandiában, vagy az amerikai Egyesült-Államokban, avagy Németországon ? Nem intenzivebb-e mindezen országokban az igazi vallásos élet, mint a világ bármely országaiban ? Nincs-e ezen országokban a legkevesebb írni-olvasni nem tudó ember, a legkevesebb vadházasság, s nincs-e a legtöbb anyagi jólét? Vagy talán erősebbek a tiszta r. katholikus államok? Talán Spanyolország, a mely most szenvedett vereséget ; Olaszország, mely afrikai birtokait teljesen elvesztette; Franciaország, mely a legundokabb botrányokat tárja fel a világ előtt; Ausztria, a mely bomladozik? Ha a gróf úr mindezeket tekintetbe veszi, okvetetlenül be kell látnia, hogy a protestantizmus mégsem olyan gyenge, mint a milyennek látni szeretnék. Ha közöttünk sok, nagyon sok is a közönyös lélek, annak oka csak az, hogy a protestantizmus többet követel híveitől, mint a pápás katholicizmus; mert nemcsak a külső szertartások megtartását kívánja, hanem az egész lelket, és így sokkalta nehezebb hivő protestánsnak lenni mint jó pápistának. Ezek után Zichy gróf olyan állításokra ragadtatja magát, melyek azon fájdalmas esemény után, mely hazánkat fenséges királynőnk meggyilkoltatásával mély gyászba borította, különösen aktuálisak. A gróf úr egyenesen a protestantizmust vádolja a szocializmus, anarkizmus és nihilizmus keletkezése miatt. Ezt a vádat a leghatározottabban vissza kell utasítanunk. Annyiban talán igaza van a gróf úrnak, hogy ha a reformáció nem hozta volna be a gondolatszabadságot, tanszabadságot, sajtószabadságot; vagyis ha a népet tovább is a butaság sötétségében hagyták volna, sohasem támadtak volna szocialisták. De hát a sivatagban ne ássunk üdítő forrásokat a szomjas vándorok számára csak azért, mert abból az emberek ellenségei, a sivatag vadállatai is isznak? A szabadságot, ezt a drága kincset, ne engedjük érvényesülni, mert a szociálisták felhasználhatják? Ezen az okoskodáson nagyon megérzik a római íz s elárulja, hogy Róma még ma is csak a lelki sötétségre s a lelki rabszolgaság visszaállítására törekszik. Az anarkistákat pedig jó lett volna a gróf úrnak lel sem említenie. Hát azok az emberi szörnyetegek, kik az utóbbi időben a világot, meg-megriasztották, nem voltak e mind épen a római egyház hívei?! Hát a Ravacholok, Caseriok és Lucchenik nem oly országokból kerültek-e ki, a hol a római egyház az uralkodó?! Rizony e váddal szemben bátran hangoztathatjuk a gróf úrral s az egész pápás egyházzal szemben Krisztus urunk eme szavait: •»Te képmutató, vesd ki először a gerendát a magad szeméből és azután gondolj arra, hogy a szálkát a te atyádfia szeméből kivessed«. (Máté 6: 5.) Mindezeken kivül még valami olyant bátorkodom felemlíteni, a mi a bibliában nem járatos gróf úr előtt sem lesz talán ismeretlen. A történelem azt tanúsítja, hogy a prot. egyházak mindig sokkal jobban, mélyebben és bölcsebben orvosolták a társadalom sebeit, mint a római egyház. Nézzük csak a középkort, midőn a római egyház volt a korlátlan úr. Az egyház akkori gazdasági elméleteit megismerjük a »Corpus Juris Canonici«-ből, a kánoni jog törvenykönyvéből. Itt keverve vannak egyes bibliai utasítások Aristoteles és a római jog tételeivel. Egyes szakaszok ugyan nagyon szépen hangzanak, például szent Ambrózius azt mondja, hogy szemtelenség, ha valaki több vagyont sajátít el, mint a mennyire szüksége van; de az ilyen szép mondásokat a későbbi tételek kijátszák. Azután meg a termelési fényezők közül a munkát és tőkét fitymálja; csak a természetet emeli érvényre, a mi nagyon is külterjes gazdálkodás. Legrombolóbb volt azonban a kánoni jog azon szakasza, mely a kamatvételt előbb áltaban, később ingó javak után — különösen pénz után — szigorúan megtiltja. Ha a hitelező valamit kölcsönöz, az adós pedig a kölcsön adott dolog jövedelmének egy részét a hitelezőnek átadja, akkor a hitelező uzsoráskodott. Midőn Molineus ezen törvény korlátozása érdekében felszólalt, mint eretneket kiátkozták. Ily módon azután hitel nem fejlődhetett, de tőkét gyűjteni sem volt érdemes, a mi a gazdaságra bénítólag hatott. így támadt azután a középkor óriási nyomora, pestisek, dögvész, magas halálozási arány; a koldusok száma óriásira szaparodott. és míg a társadalom nagy része csak henyélt, dorbézolt, addig a másik rész rabszolgai módon dolgozott. A reformáció ezen állapotnak véget vetett, és a hitújítók egyszersmint kitűnő államgazdászoknak is bizonyultak. Erasmus, Luther, Zwingli és Kálvin lépnek itt fel mint úttörők. Erasmus a munka tiszteletét állítja vissza. Míg az előbbi tudósok a munkának megfelelő német kifejezést (Arbeit.) eddig >molestia«-nak, azaz: bajnak, kellemetlenségnek fordították, most az vagyis nemes munka nevet nyert. Erasmus kikelt továbbá az igazságtalan adókivetés ellen; a szegényügy rendezését pedig azon elven kívánta megoldani, hogy a koldúsnak ne alamizsna, hanem munka adassék, és hogy a nyomorékokat saját községük tartsa el. Elítéli a zarándoklást, mely sok munkaerőt és időt von el s abban a véleményben van, hogy kiki a saját otthonában is elvégezheti az ájtatosságot. Luther Márton rendszeres nemzetgazdasági elméletet adott, melylyel korát messze megelőzte ; és egy-két részlettől eltekintve, a mai legmodernebb elveket hirdeti. Különösen az uzsoráról s a kereskedelemről szóló iratai keltettek széleskörű mozgalmat. így például értékmérőül a napszámos napi munkájának és fáradságának díját ajánlja, a mit később Smith Adám fejtett ki rendszeresen. Az egyedárúságot és árubevitelt kárhoztatja. Sürgeti az állami felügyeletet a magángazdaságok felett. Mindenekelőtt azonban a gazdasági szabadságnak hatalmas szószólója. Zwingli Ulrik megalapította azt a földjáradékelméletet, melyet Rikardo és Lock nyomán jelen korunkban már az egész világ elfogadott,. Végre Kálvin János véget vetett a kánoni jog kamatelméletének. Bebizonyította, hogy a pénz olyan árú