Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-10-16 / 42. szám

de van szabályozó ereje; épen olyan hasznos az a gondolkozásra, mint a bonctan tanulmányozása a festésre nézve; saját lényed beosztásával és tagozatával jobban megismertet. De igaz ismeretet épen úgy nem teremthet, mint a hogy a bonctan nem hozhat létre szép festményt. Kitűnő szolgálatot tesz a tévedések föltárásában és a szofisztika leleplezésében, de hogy a fontos igazságok fölfedezésében előhaladhasson: mozgató erejét az élő víz forrásaiból kell kölcsönöznie — mely pedig nem folyik az iskolákban — és anyagát az életet lehelő világegyetem tárgyaiból kell merítenie, a melyekkel pedig nincsenek megrakva a múzeumok. Épen úgy áll a dolog a metafizikával is. Ez a tudomány két célból hasznos: először, hogy megismertet bennünket az emberi tehetségek szükséges korlátaival; lemetszegeti önteltségünk szárnyait és a vizsgálódás feneketlen mélységű tengereiben kissé megeviczkéltetvén bennünket, érezteti velünk, hogy sokkal nagyobb e világ, mint a milyennek képzeltük, és hogy a világra vonatkozó gondolataink magánál a tárgynál sokkal jelentéktelenebbek. Azt lehet mondani, hogy ez csak negatív eredmény; ámde azért nem kevésbé fontos, mert a határok ismeretében áll a bölcseség első követelménye, és sokkal jobb azt gyakorolni be, hogy miképen járjunk szilárd léptekkel a szárazföldön, a melyhez tartozunk, mint hogy, Icarushoz hasonlólag, a madarak repülését próbáljuk utánozni s azon szomorú halhatatlanságra jussunk, hogy egy mély tengert a mi nevünkről kereszteljünk el. A metafizikának másik haszna pozitív irányú. Megismertet az bennünket azon nagy alapigazságokkal, a melyeken valamennyi tudománynak a gépezete nyugsz-k. A metafizika, a logikától eltérőleg, nem pusztán formális tudomány; ellenkezőleg azon alapvető és lényegi valóság tudománya az, mely minden látszó dolognak alatta rejlik, mint a hogy az embernek a lelke alatta rejlik az ő vonásainak és egész testi szervezetének, és mint azok maradandó típusa, túlél minden változást. Ez az, a mire eljutunk, ha betekintünk az egyes tudományok által nyújtott külön tünemények mögé; sem nem növénytan, sem nem élettan, sem nem földtan, sem nem csillagászattan. sem nem vegytan, sem nem embertan ez, hanem azon egyetemes, mindent átjáró és mindent ellenőrző hatalmak, erők és lényegek összege, a melyeknek az ismeretek minden külön ága csak egy nyilatkozata vagy megjelenése. Minden létezésnek közös eleme ez; mivel pedig minden létezés pusztán a magát elhatározó észnek nagy evolúciója (mert ha nem volna ilyen bensőleges ész, a világ kaósz volna és nem kozmosz), ónként következik, hogy a metafizika az abszolút vagy kozmikus értelemnek a tudománya, a mennyiben az, a mi korlátolt és egyéniesített eszünk által megismerhető, és ezért, a mint azt Aristoteles már régen megjegyezte, azonos az a theologiával.* Valóban az Istennek, * Aristoteles nevezetesen Metaph. X. 7-ben ezt mondá: »Teta •févf] -cö>v •S'EcupfjTixájv £iuoty](j.(íív ; Ouaiv/r], y.aö^iJ.cmx'h, vagyis : három neme van az elméleti tudományoknak : a fizika, a mathematika és a theologia. mint az abszolúte magától létező, maga erejére támaszkodó és az egyedül önmagától függő értelemnek eszméje az az egyedüli eszme, mely a világot megérthetővé teszi, és a melyet a világnak minden nagy gondolkozói, Pythagorastól le Hegelig méltán minden józan gondolkodás zárkövének tartottak. A metafizikát tehát mindenesetre tanulmányozni kell, különösen a mi korunkban, mikor a fizikai tudományok területén tett fényes fölfedezések hosszú sorozatának újdonságai, párosulva az emberi elmék azon egyoldalúságával, mely erős hajlammal csak a külsőlegesért és az anyagiért rajong: sok emberrel azt hitették el, hogy egyedül a fizikában található fel a bölcseség, és hogy az indukció az igazi bűvészpálca a legfontosabb eredmények elővarázsolására. Ebben áll a külsőlegességet kereső irányzat legnagyobb őrültsége; mert hiszen egyfelől az alap- és a legfontosabb igazságok, a melyektől minden tudománynak lehetősége függ, már minden indukció előtt igazolják magukat, s másfelől a fizikai tudományok pusztán következményeket írnak le, melyeket csak a felületesség fogadhat el okoknak. A fizikai tudományok úgynevezett törvényei pusztán csak működési módszerek; és a működő erő, melyet azok, saját körük áthágása nélkül, nem vehetnek tekintetbe, mindig és mindenütt azon abszolút, mindenütt jelenlevő, mindent képző Értelem, melyet mi Istennek nevezünk, a kinek kifolyása vagyunk mi mindnyájan, a hogy azt a kegyes régi görög költő éneklé, és a kiben élünk és mozgunk és létezünk, a hogy ezt a nagy apostol prédikálta. A metafizika e szerint nem más, mint lényegileg észszerű theologia, és lényegileg tiszteletteljes szemlélet, melynek megszerzésére a fiatal embernek méltólag törekednie kell az iskolákban, de a melyet csak az igaz és férfias élet tapasztalati mezején találhat fel; és akkor fogja tudni, hogy megtalálta azt, a mikor, mint Dávid király és a héber zsoltárosok nemes serege, megnyugodhatik abban való boldog hitén, mint a hogy a gyermek megnyugszik anyjának kebelén. 6. Az értelem további működése, mely különös művelést igényel, a képzelet. Félek, hogy sem a tanítók, sem a tanítványok nincsenek kellőleg meggyőződve ezen képesség helyes fejlesztésének fontossága felől. Lehetnek némelyek, kik teljesen lenézik azt, mint a melynek inkább a költöttel, mint a tényleges valóval van dolga, s azt mondják róla, hogy semmi haszna sincsen annak a komoly tanulóra nézve, kinek egzakt tudásra van szüksége. De nem úgy áll a dolog. Jól ismert tény, hogy a tudományos emberek legfelsőbb osztályát, legfontosabb fölfedezéseikre szuggeráló képzelődésük elevenítő ereje vezette. Erre nézve Goethének, a költőnek a növénytan és a csonttan mezején tett eredeti észleletei szolgáltatják a legjobb bizonyságot. A képzelet tehát csak akkor ellensége a tudománynak, mikor ész nélkül, vagyis önkényesen és szeszély szerint működik; de ha észszel dolgozik, akkor gyakran egyik legjobb, legmegbízhatóbb szövetségestárs. E mellett a képzelet épen olyan szükséges a történelemben és a konkrét tények egész területén, mint akár a költészetben.