Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-10-16 / 42. szám

járulékot, csakis a vagyonosabb lelkészekre nézve lesz elviselhető; csakis ilyenek engedhetik meg maguknak azt a fényűzést, hogy más kerületbe menjenek. Felfogásunk e tárgyban az, hogy sem a kerületek, sem az egyházmegyék nem teszik helyesen, sőt egyenesen az egyházi törvény némely intencióinak sérelmével teszik, ha parciális gyámintézeteiket kötelező tagság mellett tartják fenn. Ara tartsák fenn továbbra is a régi és nemes célzatú intézményeket, s vajha minden, az illető kerületbe vagy egyházmegyébe tartozó lelkész tagja lenne annak, hogy így az egyetemes gyámintézet által nyújtott kicsiny segély megnövekednék özvegyeik ós árváik részére: de kötelezővé tenni a tagságot, ezzel egyfelől némely lelkésznek amúgy is súlyos terhét erőszakkal nehezítjük még inkább, másfelől pedig az egyházkerületek ós egyházmegyék körül vámsorompókat állítunk fel. Úgy véljük, hogy a parciális nyugdíj- és gyámintézetek csakis önkéntes tagság mellett felelhetnek meg helyesen céljuknak és csakis így nem sértenek egyetemes érdekeket. Ezért a kötelező parciális intézményt egyetemessel kell felcserélni ós a parciálisnál az egyeseknek szabadságukra kell hagyni, hogy tagok akarnak-e lenni. Csakis egyetemes intézetnél lehet helyes ós kárnólkiili a tagsági kötelezettség, ellenben parciálisnál legyen a tagság önkéntes. Pokoly József. ISKOLAÜGY. Emlékezés Gönezy Pálról. (Felolvastatott a budapesti ref. főgimnáziumnak a jóltevőik emlékére tartott okt. 7-diki ünnepén.) Főtiszteletű Püspök Úr! Nagyérdemű hallgatóság! Négy-öt nappal ezelőtt gimnáziumunk érdemes igazgatója, az én igen tisztelt barátom, felkórt, hogy a mai emlókbeszódet, mint az egyháztanács egyik tagja, tartsam meg ón. Az idő, a mely rendelkezésemre maradt, kevés volt, s főkép kevés Gönczy Pál nagy stílű munkásságához mérve. Elfoglaltatásom is több vala és másnemű mint a mit megszoktam. Találhattam volna tehát mentséget arra, hogy e megtisztelő feladatot másoknak, s itt a gimnáziumi tanári kar keblében bizonynyal bőven található kitűnő férfiaknak a vállaira hárítsam át. Hiszen Gönczyről főkép e gimnázium őrállóinak kell emlékezni. Ez intézeté volt első sorban, az ő róla fenmaradt tradícióknak ép ez iskolában kellett legtisztábban őriztetniök. De szégyeltem mentegetőzni, annak a fórfiúnak az emlékével szemben, a ki sohasem mentegetőzött, ha munkáról volt szó; sőt ő is azt tartotta, a mit Török: ha munka, adjátok kezembe. Nem élhettem mentséggel annak a férfiúnak az emlókérel szemben, a ki ha közügyről, ha személyes ügyekről volt szó, fáradságot nem ismert. Tartozásomat rovom le s hálás szívvel teszem tehát, ha gyenge erőmmel, melyet idő sem állt rendelkezésemre, hogy szorgalmas munkával hatványozhassak, Gönczy Pál emlékét megkísérlem felújítani. Helyes volt az egyháztanács határozata, mely a multat rendelte emlegettetni buzdításul a jövőnek. A mult, kivált ha ethikai alapja van, igazán biztosítéka a jövőre való kilátásainknak. Hanem ez a mult nagyban közel van, s azért bizonyos vegyes hatással van reánk. Még mindig ól, legalább egyes tagjaiban, az a társadalom, mely azt a multat ismerte. Élnek sokan, kikre nézve ez a mult a személyes rokon- ós ellenszenvek harctere. Szóval még nem vált eléggé történetivé ez a közelebb mult néhány évtized. Pedig a Gönczy Pál egyéniségével is úgy vagyunk, mint a hogy a monumentális épületekkel: bizonyos távolságra van szükségünk, hogy az épület nagyságát s arányait felfoghassuk. Ne is írjunk azért históriát; szenteljük inkább e napot pusztán az emlékezetnek. Újítsuk fel őt s az ő életét és munkáit úgy, a hogy mi ismertük, úgy a hogy a mi hálás szivünkben él. Három jó embert hozott össze a Kálvintéren az isteni gondviselés. Az első, a nagy püspök, még akkor került oda, mikor az árvíz minden nyoma látszott még a parókhián s a Kálvin-téri házból csak a templommal összefüggő kis rész állott épen. Mikor a másik kettő jött, akkor is egyszerű fakerítés vette még körül a paplakot s a templom-udvar szilvafái nem is sejtették, miféle alkotásoknak kell majd helyet adniok. A három jó ember: Török, Gönczy, Ballagi. Munkásságuk sokkópen összeszövődött s ma, midőn a Török halála napján e hármas szövetség második tagjáról emlékezünk, emlékezésünk körüllengi mindhármójuk alakját, s nekünk, kik nemcsak tiszteltük, de annyira szerettük őket, e nap társalgás az ő szellemeikkel, látogatás az ő hajlékaikban. Gönczy szoboszlói hajdú-család ivadéka; a gimnáziumot is Szoboszlón végezte. Családi ház, iskola, mindkettő egyforma egyszerűségek; a nádas ház s a földszintes iskola-épület kiegészítik egymást. A tanárok is inkább tanítók, rektorok, konrektorok; de tudták, a mit tanítottak, s ér-