Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-09-18 / 38. szám

leumi ünneplésünkben nem követjük a világ fiait... Istennek adunk mi e napon is dicsőséget . . . Nem akarjuk Esperes úrnak szerénységét sérteni azzal, hogy rámutatunk egyházmegyénk jegyzőkönyveire, vagy egyházkerületünk jegyzőkönyveinek törvényszéki részére, a hol vértesaljai egyházmegyénk csak igen ritkán található s hogy így mind az üresen álló lapokból, mind a följegyzett eseményekből előszámlálnánk hosszas és áldásdús munkálkodását. E helyett Istent dicsőítjük, neki adunk hálát azért, hogy ezelőtt, 25 évvel akként igazgatta az egyházak elöljáróinak s lelkészeinek szivét, hogy az egyházmegye kormányára olyan férfiút választottak, a kiben volt tehetség, akarat és erő elvégezni a reá bizott munkát, s a kinek szivében lángolt az anyaszentegyház s általában a közügyek iránti szeretet tüze ... De bármennyire eltérő is örömünneplésünk a világ fiaiétól, annyiban mégis követjük őket, hogy valamint azok, úgy mi is adunk ajándékot. De mivel nekünk sem aranyunk, sem ezüstünk nincsen, ilyenéket nem adhatunk; de adunk annál sokkal drágábbat : az örökélet beszédének könyvét, ezen Isten lelkétől ihletett teljes Szentírást. (Fölmutatja a szónok s leteszi a közgyűlés asztalára a külön e célra köttetett, K. I. monogrammal s az első lapon fehér selyemre nyomott felírással ellátott albumszerű nagy, díszes bibliát.) Fogadja ezt tőlünk Nagytiszteletűséged, mint tiszteletünk s elismerésünk jelét. Adja Isten, hogy ennek örök és romolhatatlan igéit, szokott buzgóságával még hosszú éveken keresztül hirdethesse ! E mellett hogy egyházmegyénknél is legyen a mai napnak külső, maradandó nyoma: egy alapot gyűjtöttünk, »Koncz Imre esperesi jubileumi alap« címen, oly szándékkal, hogy ennek kamatja évenkint felváltva egy lelkész, illetőleg tanító özvegyének adassék — mindenkor Nagytiszteletűséged által. Adja Isten, hogy e jótékonyságot számos éven keresztül gyakorolhassa(A Koncz Imre-alapra már is tekintélyes összeg, ez idő szerint 337 forint gyűlt össze az egyházak, a lelkészek, tanítók s egyesek áldozatkészségéből.) Ez éljenzéssel kisért üdvözlő beszéd után Szente Pál bicskei tanító, a vértesaljai ref. tanító-egyesület nevében és megbízásából, mint annak alelnöke, tolmácsolta egyszerű, meleg szavakban az egyházmegye tanítói karának szerencsekivánatát és törhetetlen ragaszkodását, beszéde végeztével esperes úrnak egy díszes keretbe foglalt nagy alakú arcképét, Darabos Balázs mányi tanító sikerült rajzát, nyújtván át a jubilánsnak. Most Forgács Endre sárbogárdi lelkész lépett elő s az ezen alkalomra írt szép költeményét szavalta el, élénk hatással. A tetszéssel fogadott költemény elhangzása után e sorok írója, mint egyházmegyei főjegyző, a sárbogárdtinódi egyháztanácsnak, esperes urat szívélyes és szép szavakban üdvözlő iratát olvasta föl. Mindezek megtörténte után a jubiláns esperes, székéből fölemelkedve, a hozzá intézett üdvözletekre hosszabb beszéddel válaszolt. »Mélyen meghatott — úgymond — az a megtisztelő bizalom, melyben 25 éves esperesi pályám alkalmából a nt. egyházmegye e jelen pillanatban részesít.« Azután visszapillantást vet életének lefolyt 77 esztendejére, valamint 25 éves esperesi pályájának feltűnőbb mozzanataira. Majd ekképen folytatja: ^Lelkészi éveim hamar repülnek; és ezelőtt 37 évvel ezen egyházmegye. ezelőtt 26 évvel ezen egyházkerület tanácsbirói, ezelőtt 25 évvel ezen egyházmegye esperesi hivatalára állított ezen egyházmegye és kerület bizalma. Ha visszamegyek gondolattal esperesi hivatalom kezdő pontjához, a letűnt 25 év kezdetére: képzeletem előtt állanak azok a vezérférfiak, kiknek vezetése alatt állott ez az egyházmegye és a kiknek segédkezése mellett kezdettem meg esperesi pályámat. Ott látom első helyen a szelíd lelkű, vallásos buzgalmú, erélyes férfiút, ezen egyházmegye akkori gondnokát: Nádasdi Sárközy Kázmért, ki a mily szelíd, nyájas volt az egyházmegye kormányán a békében: ép oly bátor és rettenthetetlen a viharban, ha anyaszentegyházunkat vész fenyegette. Remek példáját mutatta be ennek, a pesti Kálvin-téri templomban tartott kerületi gyűlés alkalmával, midőn a rémes időkben a gyüléstartás be volt tiltva; s ez a kerület az ő elnöklete mellett mégis megtartotta azt, pedig a Gellérthegy ágyúi pillanat alatt porrá törhették volna az egész Kálvin-téri templomot és a benne tanácskozó gyülekezetet. S ő csendes nyugalommal énekelte a gyülekezettel együtt: »Az Úr énnekem őriző pásztorom*. •Í Egyházmegyénk ezen vezérférfia letűnt és mindazok, kik ezelőtt 25 évvel ezen egyházmegyében körülötte állottak, letűntek. S ha most itt, ezen gyülekezet tagjai felett széttekintek, egészen új nemzedéket szemlélek. Mostani szeretve tisztelt gondnokunk, gróf Dégenfeld Lajos ő méltósága, negyedik gondnoka mellettem egyházmegyénknek a 25 év folyta alatt. Tanácsbiráink közül csak kettő van életben, egy egyházi, egy világi tanácsbiró: Báthory Dániel 26 év óta, Vásárhelyi Géza 28 év óta tanácsbirája ezen egyházmegyének. A lelkészi kar tagjai közül pedig a 33 lelkészből, kik esperesi pályám kezdetén éltek, ma csak 7 lelkészt találhatok életben. A 38 tagból állott rendes tanítói kar tagjai közül 12-őt.« »Esperesi hivatalomban mikép jártam el, annak elbírálása nem lehet feladatom . . . Esperesi pályám 25 éves folyama alatt egyházmegyénknek, egyházkerületünknek, két zsinatunknak sok szép alkotásai mutathatók fel. Ezek alkotását egyes vezérférfiak nevéhez fogja fűzni a történelem. Én ily vezérszerepet soha nem követeltem magamnak. De jelen voltam mindenkor vezérférfiaink mellett; segítettem azoknak tehetségem szerint és esperesi pályám kezdetén magam elé kitűzött jelmondatomtól: »Légy igazságos és ne félj senkitől és semmitől!* soha egy pillanatra is el nem távoztam, s ennek vezérlete mellett mentem végig 25 éves esperesi pályámon. De segítőm volt a nagy Isten, ki előtt mély alázattal borulok le. És segítőim voltak elnök-, tanácsbiró-társaim, a lelkészi és tanítói kar és gyülekezeteink képviselői, kikre Istentől áldást kérek.« Végül szives köszönetet mondva az egyházmegye s tanítói kar ajándékáért s megtisztelő figyelméért, áldás-kivánással végzi szavait. Az egész gyülekezet ünnepi csendben, melyet azonban olykor a tetszés és éljenzés zaja szakított meg, hallgatta végig esperes úrnak meghatottságtól remegő hangon elmondott ezen beszédét; melynek végeztével újra felhangzott az öröm és lelkesedés felkiáltása az ajkakon, miközben a jelenlévők a jubiláns köré seregelve, egyénenként is kifejezést adtak az ünnepelt egyházkormányzó iránt érzett tiszteletöknek, szeretetöknek. A jubiláris ünnepség ezzel, a zöld asztal mellett, véget érvén, negyedórás szünet után a napirenden levő hivatalos ügyek tárgyalására tért át a közgyűlés. Déli egy órakor a fehér asztal mellett, közös ebédre gyűlt össze a nagy társaság s bizonyára vége-hossza nem lett volna a szebbnél-szebb s lelkesebb felköszöntőknek, ha hogy nincs kezünkben a lehangoltságot keltő ciprus-ág, mely hallgatást parancsolt. Csupán gondnok úr s egyházmegyénk legidősb világi tanácsbirája, Vásárhelyi Géza emeltek poharat, az országos gyászra hivatkozással ők is csak rövidre szabott szavakban éltetvén a jubiláns esperest, a ki viszont, midőn pár szóval köszönetet mondott, azon imaszerű óhajtásának adott kifejezést: Adjon a Minden-