Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-09-18 / 38. szám

tok Blackienek egyik-másik, erősen szabadelvű nyilatkozata, vagy ténye fölött egyszerűen szemet hunytak. Blackie önálló kötetekben megjelent műveinek száma 60-ra, esetleg többre tehető, a melyeken kivül tömérdek tanulmánya, cikke jelent meg az angol és skót folyóiratokban, szaklapokban és újságokban is. Az angolok nagy encyklopaediájában (Encyklopaedia Brittanica) is több nagyértékű cikkét olvashatjuk Blackienek. Minket most közelebbről csak »Önművelés« című müve érdekel, mint a melyet e becses Lapban, Isten segítségével, mindjárt ezen életrajz bevégzése után, hazánk nyelvén közölni szándékozom. Ez Blackienek a legjobban elterjedt műve; angol nyelven 1894-ig azóta talán több kiadásban is megjelent, s le van már fordítva francia, német, olasz, görög nyelvekre is. Hadd élvezze a nagy, az igaz skót bölcsnek lelke szép gondolatait magyar művelt olvasóközönségünk is. 1882-ben egyetemi tanári működését, nyugalomba lépvén, félbehagyta Blackie; de annál többet szerepelt aztán egyes társulatok, egyletek gyűlésein, mint felolvasó vagy szónok. Majd utazott a Földközi-tengeren, Egyiptomban, volt Szmyrnában, Messinában s bejárta Szicíliát, és azután a már nagyon öreg, de lelke üdeségével mindig fiatal ember visszatért az ő kedves edinburghi otthonába, derült nyugodtsággal várva élete utolsó estvéjének elérkezését. 1894. május havában, kedvenc görög tanulmányaival való foglalkozása közben mellgörcsrohamok lepték meg, és bár még azután is sokat dolgozott, cikkeket, leveleket, sőt költeményeket is írt, ezentúl már lassú haldoklás volt az élete. 1895. március 1-jének estvéjén ezen szavak susogása közben : »Dávid zsoltárai és Burns dalai, de el ne feledd: a zsoltáríró az első« — kilehelte lelkét. Temetésén ezrek és ezrek jelentek meg személyesen, lélekben pedig ott volt azon Skóciának minden lakója; kicsinyek és nagyok, szegények és gazdagok, ifjú tanulók és őszhajú tanárok, kik mindannyian szeretettel, kegyeletes emlékezettel gondoltak arra a férfiúra, ki jó és nagy szive melegével mindenkit tudott szeretni. Életrajza egy 344 lapra terjedő könyvben még halála évében, 1895. november havában, s négy hónap múlva, 1896. februáriusban már második kiadásban is megjelent »Professor Blackie. His Sayings and Doings« (= Blackie tanár mondásai és tettei) cím alatt Londonban James Clarké et Comp.-nál. Ebből a könyvből merítettem ennek az életrajznak adatait. Föltétlenül meg vagyok arról győződve, hogy a ki Blackie személyét ezen életrajzából még nem tudta volna megszeretni : lelkét, lelke szép és nemes gondolatait, általam lefordított művéből mindenesetre meg fogja szeretni. Csiky Lajos. BELFÖLD. Konez Imre vértasaljai esperes huszonötéves jubileuma. Egyik kezében pálma-, másik kezében ciprus-ágat tartva ülte meg a vértesaljai ref. egyházmegye, folyó évi szeptember 13-án, Kápolnás-Nyéken tartott közgyűlése alkalmával esperesének, Koncz Imre seregélyesi lelkésznek 25 éves esperesi jubileumát. Csak szerényen, mintegy a magunk családi körében, feltűnőbb zaj nélkül akarta egyházmegyénk lelkészi s tanítói kara és közönsége ez egyházmegyénkre nézve örömnapot megünnepelni, s ezért nem intézett meghívást sem a testvér-egyházmegyékhez, sem egyes kiváló egyházi vagy polgári állású férfiakhoz: s íme e »magunk között* tartott jubileumi ünnepség még a tervezettnél is szűkebb keretben folyt le, ama megrendítő csapás következtében, mely áldott emlékű jó királynénk váratlan elhunytával mély gyászba borította nemzetünket és így a magyar ref. Sión fiait és leányait is. De bár ott ült mindnyájunk lelkén a mindenkitől szeretett királyné tragikus sorsán érzett sajgó fájdalom és igaz részvét: mégsem mulaszthatta el egyházmegyénk, hogy a kormányát 25 év óta annyi erélylyel, kitartással, rendszerető pontossággal és kormányzói tapintattal kezében tartó esperesének érdemei iránt, esperessé választatásának 25-ik évfordulója alkalmából, hálás elismerésének és szerencsekivánatainak, ha még oly szerény módon is, kifejezést ne adjon. Szép számú közönség sereglett össze a fent jelzett napon esperesünk jubileumára. Ott volt egy pár lelkész kivételével az egyházmegye összes papsága, a tanítói kar egy jórésze, a világi tanácsbirák közül is csupán egy mentette ki magát halaszthatatlan dolgaival; míg a gyülekezetek némelyike, törvényes képviselőjén kivül, számos buzgó presbyterrel vagy egyháztaggal is képviseltette magát e ritka ünnepélyen. A »Jövel Szentlélek« . . . kezdetű dicséret első versének eléneklésével s esperesünk buzgó imájával kezdődött a közgyűlés, illetőleg az annak egyik főmozzanatát. képezett jubiláris ünnepség. Meghatott érzések között rebegi a jubiláns esperes: »Mély alázattal borulok elődbe, örökkévaló nagy Isten! most, midőn édes atyai jóságodból, gondviselésed vezérlése mellett, három negyedszázadot meghaladott hosszú életpályám egy nevezetes szakát, esperesi hivatalomnak 25-ik évét betöltöttem*. Majd buzgó szívvel kér áldást egész anyaszentegyházunkra s kéri a szeretet és egyetértés lelkét a gyűlés tanácskozásaira. A gyűlés megalakulása után gondnokunk, gr. Dégenfeld Lajos úr ő méltósága emel szót s az egész egyházmegye nevében szívélyes szavakban üdvözli elnöktársát, esperesi működésének 25-ik évfordulója alkalmából és kiván neki Istentől hosszú életet. Azután átadja a szót egyházmegyénk legidősb lelkészi tanácsbirájának, Báthory Dániel baracskai lelkész s egyházkerületi tanácsbiró úrnak, kinek hosszabb üdvözlő beszédéből kiemeljük a következő részleteket: »Midőn mi e jelen alkalommal nt. Koncz Imre úr 25 éves esperesi hivataloskodását ünnepeljük: tehetjük-e ezt örömünneppé ezen a napon, a melyen az egész nemzet mély gyászba van borulva ? Mert az a gyilkos fegyver, a mely fenséges királynénknak, a női erények magasztos példányképének áldásdús életét kioltá, az egész magyar nemzetnek, a nép millióinak szivén ütött vérező sebet. De íme, a mi örömünk összefér a nemzeti gyászszal, mert ez nem testi, hanem lelki öröm ... Mi jubi-