Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-09-18 / 38. szám

hogy a tehetséges gyermekből rendszerint értelmesebb ember, szélesebb látókörrel bíró, s így jobb hivatalnok lesz, mint a gyengéből; de hát ma mindent az előnyösség, az önzés szempontjából teszünk. A tudományos pálya előnyei napról-napra nevelik a tudományos pályára készülők számát és pedig a szerint, a mint e, vagy ama réven az emberekben még hiány mutatkozik. Ezelőtt 25 évvel majdnem kötéllel fogták az embereket a vasúihoz és szívesen alkalmazták érettségi nélkül, és ma már az érettségi bizonyítvány kevés; külön tanfolyamot kell végezniök, a mi pénzbe, időbe és fáradságba kerül, s mégis túl sokan vannak. Pár esztendő óta nagyon hangoztatják a tanárhiányt, s magam is tudok esetet, a mikor a szakminiszter a polg. iskolai tanárképző intézetből egy harmadéves növendéket küldött ki tanárul, a ki vizsgáját még csak egy évre tehette le; és ma úgy látszik, hogy már a tanárokban sincs hiány, mert az okleveles tanárok sem nyerhetnek alkalmazást, míg előbb egy vizsgával is örömmel alkalmazták. Hogy ez nem egészséges állapot, az bizonyos, s mégsem tudnak, vagy nem akarnak máskép cselekedni. Ma az iskolákat úgy tekintik, mint olyan eszközt, a mely hivatva van mindenkinek kenyeret adni; a mi így még nem volna valami nagy baj, mert hiszen a tudománynak, az ismereteknek megszerzése sok pénzbe és küzdelembe kerül, tehát kell, hogy a befektetett tőke kamatai idővel visszatérüljenek, s a kellő ismeretek megszerzése után minden egyes biztosítva legyen megélhetése felől, mert a munkás minden téren méltó az ő jutalmára. De a tudományt árucikké tenni, szerintem nem volna szabad ; pedig ma, a concurrentia világában, tagadhatatlan, hogy így van. Az ifjak öröklik szüleiktől a kalmár szellemet, s szerzett tudományukat is úgy és annak adják, a hogyan és a ki többet ád érte. A magyar ember még mindig irtózik a szó szoros értelmében vett kereskedéstől; pedig, hogy ez nagyon is jövedelmező, mutatja azon tapasztalat, miszerint a kereskedelmet épen a pénzre legsövárabb nép tartja kezében, s míg a magyar ettől igyekszik távol maradni: a tudomány vásárjában büszkén árulgatja több-kevesebb értékű ismeretkörét. S ennek ismét egy igen nagy hátránya van. A kisebb tőke kevés kamattal is megelégszik, s áruját a legalacsonyabb áron is igyekszik értékesíteni, a mi a legtöbbször sikerül is. Mint a vásárban a legroszabb portékát a legmelegebb ajánlások kisérik — a jó bornak nem kell cégér, — úgy a tudományos pályán ma leginkább csak az boldogul, a ki magát s tudományát minél olcsóbban adja; nem is említve, hogy gyakran még ő fizet a közönségnek, csakhogy silány szellemi kincseit megvásárolja. Ebben a concurrentiában legtöbbször a nagy tőke, az igazi tudományos ember a vesztes. S innen van aztán az a mindszélesebb körre terjedő gyakorlat, hogy ifjaink nemcsak egy, hanem több tudományszakot is végeznek, s azután oda mennek, a hol előbb kínálkozik kenyér; később, ha a másik oklevéllel, vagy bizonyítványnyal talán nagyobb s fehérebb kenyeret is nyerhet: az elsőt elhagyja, a nélkül, hogy csak legkisebb fájdalmat is érezne szivében. Régen, a mikor nem volt kifejlődve a tudomány világában a ma uralkodó szakrendszer s nem volt két szakon annyi tanulni való. mint ma egyen: elég volt egy tudományos pályának a baja, küzdelme. Ma, mintha mindenki szellemóriás volna : megpróbálkozik több, de legalább is két pálya nehézségeinek megküzdésével. A napokban járt nálam egy szegény, inkább az alsó néposztályhoz tartozó asszony, a ki nagy örömmel beszélt előttem egyik fiáról, a ki theologus s azonkívül még jogász és filozófus is. S azon kérdésemre, hogy miért iratkozott be három szakra, a mikor egy is elég, s hivatást csakis egyhez érezhet ? azt felelte, hogy azért, hogy majdan választhasson a három közül, a melyiken jobban megélhet. Nekem az ilyenekről az a véleményem, hogy a kik több pályára is képeseknek és hivatottaknak képzelik magukat, egyre sem válnak be igazán Elismerem ugyan, hogy lehetnek egyes kiváló tehetségek, a kik nem egy, hanem 2—3 szakpályát is becsülettel el tudnak végezni, a kik mindazon ismereteket, a melyek szorosan egyik és másik pályához tartoznak, képesek megszerezni; de én azt tartom, hogy nemcsak a papi, hanem más pályára nézve is igazság marad azon közmondás: a jó pap holtig tanul. Én azt hiszem, hogy minden pályának elég a maga terhe, ha azt becsületesen, lelkiismeretesen akarjuk elvégezni. Az élet nem azt követeli tőlünk, hogy az ismeretek világának minden szakából többet, vagy kevesebbet sajátunkká tegyünk ; hanem, hogy a maga mesterségét mindenki alaposan értse. Ha csupán a kenyérért tanulunk, szerezhetünk felületes ismeretet egyik és másik pályára nézve; talán fenn is tudjuk magunkat tartani bizonyos ideig a verseny-vásárban, de az bizonyos, hogy előbb, vagy utóbb kitűnik fogyatékosságunk, kitűnik, hogy nem hivatásból állunk azon helyen, a melyre sikerült magunkat felemeltetnünk. Hivatás nélkül pedig nem lehet senki se jó iparos, se jó hivatalnok. Hivatás nélkül a legtöbbször azon közönséges közmondás érvényesül: hogy a mely kutyát bottal kell kergetni a nyul után, sohasem fogja azt elfogni. Ha életpályánkat, foglalkozásunkat nem szeretjük, az azzal járó munkára is keveset, vagy épen semmit sem adunk: terhes igának tekintjük azt, melyet csak azért hordozunk, hogy kenyerünket el ne veszítsük: míg ha hivatásból foglalunk el bármily kicsiny állást is, örömmel fogjuk hordozni annak minden terhét; annak az igája könnyű és gyönyörűséges. Ha a család és iskola, az emberi életre oly nagy befolyást gyakorló tényezők, kezdettől ébresztgetnék és ápolgatnák a növendékekben bizonyos pálya iránt a kedvet és hajlandóságot; ha az iljú, mielőtt az érettségi bizonyítványt megszerzi, tisztában volna azzal, hogy mire érez magában hivatást, s nem akkor gondolkoznék, hogy mi is legyen, melyik pálya nyújt több előnyt és minél előbb kenyeret; ha az iskola megrostálná, s leszorítaná a tanulói pályától azokat, a kikben sem képesség, sem kedv és jóakarat; ha család és iskola összefognának soda munkálnának, hogy csak a hivatottak maradjanak a tanulói pályán, s ne kenyérért, hanem hivatásból álljanak a tudomány