Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-09-18 / 38. szám

az Erzsébet elleni expedícióra és ajánljon fel a pápa részéről e célra segéd-haderő gyanánt 4—5000 embert. A Thomas StuJceley alatti balvégzetű expedíció, a melyet XIII. Gergely szerelt fel és küldött Irlandba, de a mely, parancsnokainak árulása következtében eltéríttetett eredeti rendeltetésétől és elpusztult Sebestyénnel, a portugál királyival együtt a marokkói Alcasar-ban 1578. augusztus 4-én: egy további bizonyítéka a pápa részéről az ügyben kifejtett buzgóságnak. < 1580-ban a »kizárólag szellemi munka* és a »fegyveres erő« közötti eme szövetség meghittebb és az aggodalomra több okot adó színezetet vett fel. Allén bibornok, a ki 1579-ben Rómába ment, az itt épen most alapított angol kollégium egynémely ügyeit rendbehozni: intézkedett, hogy megszerezze a Jézus-társaság együttműködését a misszió munkájában. Az 1580-ik év nyarán, egy papokból álló lelkes csapat, Parsons és Campion szerzetesek vezérlete alatt, Angliába utazott, a hova Douai-ból és Rheimsból 100 szeminárista követte őket. A jezsuita-misszió története ismeretes. Kiváló segítségére volt ennek, — a mivel Allén teljesen tisztában volt és a mit az angol kormány is jól tudott, — egy egyesített támadás a pápa és a spanyol király seregei részéről. A pármai herceg is kész volt leereszkedni Angliára a Németalföldről. Skótország felől egy ellenséges becsapásra tették meg a kellő lépéseket a fiatal király elnézésével, a ki felől általánosan el volt terjedve, hogy sikerült megnyerni a pápa részére. Egy másik kísérlet volt, megtenni az előkészületeket Irland elfoglalására, Henriknek, Portugalia királyának e kritikus pillanatban bekövetkezett halála hazafelé irányította Fülöp figyelmét és a rettenetes tervezgetéseknek vége szakadt. Egyedül az ír expedíciót vitték keresztül eredménynyel. A pápa azon óhajának adott kifejezést, hogy ennek »szent háború* legyen a neve s az ír lázadókat ugyanolyan teljes bűnbocsánatokkal látta el, a minőket azoknak adományozott, a kik a törökök ellen harcoltak. (Folyt, köv.) Ifj. Zsoldos Benő. TÁRCA. Fohász, Ő Felsége, Erzsébet Királyasszonyunk temetésekor. Óh mennybéli Isten, hatalmas, irgalmas, Tehozzád könyörgünk, ránk kegyesen hallgass! Lásd meg ezt a népet, mi gyász borult rája: Elesett fejünknek ékes koronája! Tudjuk, óh Uram, ha viharoddal fölkelsz, Libanus bércein cédrusokat tördelsz; De a gyönge füvet nem bántod, mely ott hajt — Őh hogy angyaliddal nem védted az angyalt! Lelke szép hazánkon végig-végig szállá, Mint ezüsttől fénylő szelíd galamb szárnya! Királyi szivével hogy szeretett minket! S tőr döfte át szivét, tőr a mi szivünket! Mikor ellenünk tört e világon minden, őrangyalul mellénk Őt küldötte Isten. Az Ő könye fénylett, hogy ránk szállt az éjjel; Láncunkra hullt e köny s úgy égette széjjel. Mikor a magyarnak sírni sem volt szabad, S úgy éreztük, Isten, hogy az ég ránk szakad ; Jók haltak, bujdostak, elmék megbódultak : Királynénk szavára fölkeltek a holtak. S nyelvünk, az elnyomott, a drága magyar szó, Csendült ajakán, mint hajnali harangszó. Hajnali harangként csendült hő imára — S átölelte népét magyarok Királya. Édes anyánk volt Ó. S nő, szép jó, felséges; Mikor drága fián sebe volt mélységes És szivét átjárta a fájdalom tőre, Nagygyá, magasztossá s szentté leve tőle. Könye omolt titkon, a sírig, örökre, S királyi Férjének könnyeit törölte; Vitte bús keresztjét, meghajolt alatta, S mások terhét, búját emelte, oszlatta. Korona volt fején, gyöngvgyel tündökölve, Honszerelem s jóság vala igaz gyöngye; Töviskoronáját, mely a szivét nyomta, Istenfélelemmel, megadással hordta. Mily élet! S mily halál! E halál mi gyászos! Vigasztalj meg minket, Isten, Te, jóságos! Mondd, hogy bár leszáll Ő a sír éjjelébe, A sírból örökké kiragyog a képe. Ragyogjon dicsfényben a nagy Királyasszony, Emléke mindenkor könyeket fakaszszon; Milliók áldása szálljon a porára, A ki szép hazánkat az égből is áldja! »Rossz időket élünk, rossz csillagok járnak!« Legyen Ő áldója e szegény hazának! Könyörögjünk vigaszt a Király szivére, Kire karod, Isten, annyi csapást mére! Óh mennybéli Isten, hatalmas, irgalmas, Te hozzád könyörgünk, ránk kegyesen hallgass! Erősítsd a Királyt és a magyar népet, S adj a Dicsőültnek örök üdvösséget! Ámen. Sántha Károly.