Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-09-11 / 37. szám

formákat, a melyekkel, kath. felfogás szerint, a Madonna különféle alkalmakkor élt. E szerint a Madonna kijelentéseinek elsőben is egy közvetett főformája különböztetendő meg, a melynek eszközei: levelelc, emberi személyek vagy képek. Újból hangsúlyozzuk, hogy itt nem népies mondák légkörébe vezetjük az olvasót, hanem olyan állítások területére, a melyeket egyházi s pápai tekintély approbált s igazolt . . . A messinai dómban — mint a város palladiumát — őriznek egy levelet, a melyet Mária maga írt s Pál apostol vitt oda, s a melyben a Madonna a városnak soha nem szűnő párfogását igéri meg. Az egyházi liturgia e levelet (litterio = fenséges levél) authenticitásában igazolja. Ünnepnapokon, a melyek e tényre vonatkoznak, szerte hangzik a templomokban a liturgikus ima: »Emlékezzél meg, urnő, a te régi Ígéretedről, a melyet minden messinainak tettél, a midőn saját kezeddel ama szerelmetes levelet irtadstb.* A héber eredeti ugyan elveszett, de meg van a latin fordítása. Azóta Mária, a ki időközben Madonnává (»Domina«) lett, vagyis, a mennyben jobbról trónoló úrnővé, a levélbeli kijelentés módját vajmi ritkán használta. Liguori szt. Alfonzo, az egyház által felmagasztalt »Le glorie di Maria« című művében csak két ily levélről tesz említést (403. 1.), az egyik két franciskánus öltözékű madonnahivőhöz, a másik egy, a rosarium mellett különösen buzgó apácához intézve. Mindkettőben a Madonna e híveinek különös protectióját igéri. A pontifex maximus az említett könyvet approbálta s szerzőjét, a Doctor ecclesiae dísznévnek adományozása által, a nagy egyházatyák sorába emelte. Athene is Tegea lakóinak Görögországban megígérte, hogy városukat pártfogásába veszi minden ostromló sereggel szemben s biztosítékul egy tincs hajat küldött nekik, a melyet Medea fejéről nyirt le (Pausanias VIII. 47.). IX. Pius, önkénytes számkivettetési idején, a Madonna kijelentését — e mely közeli visszatérését helyezte kilátásba — egy Catarina de Sezze nevű hölgy útján vette. Hasonlóképen szól Juvenális (Sat. VI., 545) egy zsidónőről, a kit »az erdő nagy prófétanőjének* nevez, ki »hiven közvetít a legmagasabb mennyországgal*. Vájjon XIII. Leo nem hasonló módon jutott-e ama kijelentésekhez, mint elődje? . . . Isis, a császári kor nagy, népszerű istensége, ki mint Mária, halandóból lett istennővé, a maga kijelentéseit tonzúrás papok által, Apolló a Sybillák által közvetítette, az augurok meg .Jupiter tolmácsai valának. De XIII. Leo az ő Madonnája kijelentéseihez nem emberi személy közvetítése útján jutott: ellenkezőleg, saját vallomása szerint, ö maga a közvetítő, a kit a Madonna felhasznál, hogy általa gondolatait az egész római egyházzal tudassa. Sokkal gyakoribb, a midőn a Madonna, kijelentése eszközeiül a saját képeit használja, olyformán, hogy e képek jelekkel beszélnek: megmozdulnak, színüket változtatják, sírnak, vérzenek, fénylenek, sőt olykor élő szóval is beszélnek. E ponton a római kath. egyház a vallásos képzetek azon körébe jutott, a mely a régi istenek képeivel állott összefüggésben. Augustinús (De civ. Dei VIII. 23) szemükre veti a korabeli pogányoknak, hogy isteneik szobrait élő lényeknek tekintik. Theodosius császár az ily képeket esztelenségnekjelentette ki (simulacra sensucarentia), s az ő dekretumai idején az egyház ment is volt ilyes dolgoktól. De hogy e valódi pogány szokás mennyire behatolt az egyházba, ismeretes dolog. A tridenti zsinat 25-ik sessiója mint a róm. kath. egyház érvényes tanát mondotta ki, hogy ilyen képekben nincs semmi isteni (divinitas), semmi csodatevő erő; a katechismus romanus (208. 1.) hasonlóképen nyilatkozik. E tanszabványnak azonban ellentmond a tényleges, nyilván is kifejezett s a praxisban érvényesülő tan. Az egyház a maga organumai által számos ilyen képcsodát hivatalos vizsgálat (»regolare processo*) alá vetett, s azokat mint történeti factumokat igazolta. így lettek aztán azok az egyházi kincstár pengő alkotórészévé. (Folyt, köv.) Stromp László. IRODALOM. ** Vallástani kézikönyvek egész csapatját kapta szerkesztőségünk a napokban. Kókai Lajos kiadásában Budapesten megjelentek: Dr. Luther Márton Kis Kátéja, népiskolák, polgári és középiskolák I. és II. osztályai számára írta Klaar Fülöp ev. hitoktató, II-dik kiadás. Kötött példány, ára ? Kipróbált, használható tankönyv; anyaga gondosan van megválogatva, irálya világos és egyszerű. — A keresztyén egyház rövid története, elemi iskolák felsőpolgári és középiskolák alsó osztályai számára írta Bereczky Sándor ág. h. evang. hitoktató, Il dik kiadás, Budapest, 1898. Kókai Lajos kiadása, ára kötve 40 kr. A lutheránus egyetemes egyház által elfogadott eme tankönyv sikerült tárgyalási módja állal tűnik ki társai között. Az egyház történetének rendkívül bő anyagából csak a legérdekesebb és legtanulságosabb részleteket emeli ki; azokat jellemzőleg kidomborítja és főtekintettel van a szereplő személyekre. Világos és egyszerű irálya is gyakorlott paedagogusra vall. — Keresztyén vallástan, tanító-, tanítónőképző intézetek, közép-, kereskedelmi és felsőbb leányiskolák számára írta Schmidt Károly Jenő, pozsonyi ág. hitv. evang. lelkész és hitoktató. II-ik javított kiadás. Budapest, 1898. Kókai Lajos bizománya, ára fűzve 1 korona. Merev lutheránus felekezeti állásponton készült tankönyv, melynek első része a bibliáról (1—26. lap), második része a keresztyén tanról tanít. Szerzőnek úgy a szilárd theologiai álláspontja, mint közlésben nyilatkozó paedagogiai ügyessége elismerést és dicséretet érdemel; azt azonban nemcsak sajnáljuk, hanem határozottan megróni vagyunk kénytelenek, hogy szerző a maga hitfelekezeti túlbuzgóságában olyan felekezeti elfogultsággal és irányzatos ócsárlással ír a református egyházról, mint a hogy a 101. §. szól. Azt mondja ugyanis: »A református egyházban az üdvözítő kegyelem nem a Krisztus által szerzett bűnbocsánat, hanem az Istennek kegyelmi határozata' (praedestinatio), a melynél fogva némelyeket üdvre, másokat kárhozatra ren-