Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-09-04 / 36. szám

ták a szeretet munkájának ; így Pál János és neje Sörös Zsuzsánna egy rendkívül díszes kivitelű 32 ctm. magas ezüst kelyhet, Balaton György és neje Szekeres Judith szép ezüst úrvacsorai kenyértartót, Varga Lajos és neje Kuzmanovics Borbála ezüst keresztelő készletet, Szabó István és neje Somogyi Zsuzsánna pedig értékes úrasztali terítőt adományoztak! Mindezen ajándéktárgyakat szeptember 25-ikén egy általam közöttük tartandó isteni tisztelet s űrvacsora-osztás alkalmával fogom átadni a maradéki testvéreknek, mely ünnepélyre vezetésem alatt az egész presbyterium s gyülekezetemnek már eddig feliratkozott 200 férfi és nő tagja lerándul. Újvidék, 1898. augusztus 31. Molnár Hugó, ref. lelkész. KÜLFÖLD. A pápa és a Madonna. * Róma közelében még manapság is mutogatják azt a helyet, a hol Numa Pompilius király állítólag az isteni nymphával, Egeriával találkozott, a kinek inspirátiója alapján azután Róma kultuszügyét rendeznie sikerült. Ezen isteni kijelentésre való hivatkozás — Plutarchos szerint — a nevezett királynak s az általa hozott kultusztörvényeknek mindjárt nagyobb tekintélyt is szerzett; akárcsak Lykurgusnak, a ki a maga törvényhozását ugyancsak isteni inspiratióra vezette vissza. Önkénytelenül is az említett legendára gondolunk, ha XIII. Leó pápának két encyklikáját olvassuk, az egyik 1-892, a másik 1893 szeptemberéből való; mindkettő a Madonnáról s közelebbről a rosariumról vagyis az olvasóról szól. Erre vonatkozó rendelkezéseiben, a pápa egyenesen a Madonna inspirációjára s kijelentésére hivatkozik magát ennek kegyenceként — »favorito* —jelölve meg; a kihez tehát így épen oly viszonyban áll, mint Numa ama isteni nymphához. A Numára vonatkozó legendát látjuk megtestesülni azon viszonyban, a melybe XIII. Leó a Madonnához, t. i. a »minden teremtményen felül magasztalt* Máriához, az »ég királynéjához« helyezkedik. A pápa elmondja amaz encyklikákban, hogy őt Mária világosítja meg, a mikor az egyház üdvösségére vonatkozó parancsokat osztogat; állítja, hogy néki Mária hangja gyakran megszólal, s hogy a hangot különösen tisztán hallotta épen a rosariumról szóló encyklika írásakor. Biztosít róla, hogy Mária őt folyton inti s mértéknélkül való jóságának fényes bizonyítékáival árasztja el s hogy ő ez iránt a speciális védőasszonya iránt különös tisztelettel, lelkes imádással és határtalan bizalommal viseltetik. * Trede Th. nápolyi lelkész cikke a »Deutsch ev. Blátter* nyomán. Olvasóinkat nyilván érdekelni fogja egy olasz lelkész felfogása a pápaságról, a melynek paganismusát érdekpsen és tanulságosan illusztrálja. — S. L. Plutarchos, Numa életében, így szól: »Bizonynyal nem vonhatjuk kétségbe, hogy az istenség egy Zaleukussal Minossal, Zoroasterrel, Numával és Lykurgussal, tehát mind oly férfiakkal, a kik királyságokat alkottak s kormányoztak, közvetlen érintkezésbe léphetett. Valószínű, hogy ezek az istenekkel való érintkezést komolyan vették, mint a kinél a legnemesebb célra kerestek erőt és tanulságot*. De — mondja tovább Plutarchos — »nem lehetetlen, hogy ama férfiak csak azért állították alkotmányukat az isteni tekintély álvilágosságába, hogy az embereket annál inkább annak korlátai közé kényszerítsék*. A mi már most XIII. Leót magát nézi, kétségtelen, hogy ő magát Mária e »regina coelestis« favoritjaként tekinti, a kitől kijelentéseket fogad s a kit ez alapon a pápaság és a római egyház védő asszonyának tekinti. Érdekes, hogy újabban Itáliában, a római kúria engedélyével, egy képet kolportálnak, a melynek felirata: »La Madonna del Papa*. Középen, mennyei udvarától környezve, magas trónon ül a »Regina Coelestis*, alatta egy hajóban XIII. Leó tekintetével a trónoló istenanyán, a ki őt kormánypálcájával oltalmazza. Manapság, ha valaki azzal áll elő, hogy neki a Madonna megjelent s utasításokat adott, nem fogjuk újságnak tartani. Szent Brigitta óta — pedig annak már 500 éve — sok-sok ^favoritja* volt már Máriának, akik az ő kijelentését vették. Új mozzanat a XIII. Leó állításában csupán az, hogy ő a Madonna inspiratióját s utasításait mint pápa kapja, a mint ezt encyklikáiban nyomatékkal hangsúlyozza. 1894. december 27-én tartott nyilvános allocutiójában habozás nélkül vallja, hogy Ő nála (a pápánál) örök életnek beszéde vagyon az egyház üdvösségére ; s bizonynyal ez életigék közé sorolja Madonna kultuszra s a rosariumra vonatkozó rendeleteit is. Hiszen ezeknek tulajdonképen való forrása — láttuk — Mária! Nagyjelentőségű dolog az a római egyház szempontjából, sőt ennek történetében határkövet jelölő, hogy ez orákulumok XIII. Leó saját ünnepélyes nyilatkozata szerint Máriától származnak. Várhattuk volna, hogy tán szent Péter, kinek XIII. Leó az »incarnatiója«, látja őt el mennyei utasításokkal, a mint az I. Gergelylyel történt (Hase: K. Gesch. I. 581.); vagy hogy tán József szólt hozzá, a kit IX. Pius 1870. dec. 8-án az universális egyház védőszentjévé nevezett ki; -avagy hogy tán St. Nicola Tolentino, VII. Sándor kijelentése szerint az egyházak oltalmazója, egy hymus szerint pedig a >spontus ecclesiastikus* nyilatkozott meg a pontifex maximus előtt. Egy allocutiójában, melyet egy nagy zarándokcsapathoz tartott, beszél ugyan XIII. Leó a »Sommo Idis*-ról a >legfőbb« istenről; St. Nikola Tolentino életirata szerint pedig Krisztus, e »Sommo Monacca del nuovo impero«, sokszor megnyilatkozott e szent előtt: de XIII. Leó sem Isten, se Krisztus kijelentését nem vette, nem is ezekre hivatkozik. Pál apostol azt mondja »én azúrtói vettem*: XIII. Leó azt írja »én a Madonnától vettem *. Péter apostol, leveleiben, magát az Úr Krisztus apostolának nevezi; XIII. Leó, ki magát Péter apostol valóságos incarnatió-72*