Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-08-21 / 34. szám

történelmi bevezetésével az Allén bibornok levelei és emlék­iratai, a következő cím alatt: *The Letters mid Memo­rials of Cardinal Allén (1532—1594) With an Histo­rical Introduction by, T. F. Knox D. D. London 1882.« Ez az egyházpolitikai, kortörténelmi szempontból is számot­tevő gyűjtemény a második kötetét képezi egy sorozatnak (első kötete ennek a fentebb idézett munka), mely a nap­fényre törekszik hozni bizonyos »följegyzéseket az angol katholikusokról, a büntetőtörvényekre való tekintettel*, azon büntetőtörvényekre, melyek tülélték a douai-i és más kollégiumoknak a francia forradalom alatt bekövet­kezett elpusztulását. Az Edinburgh Review ez alkalomból felhívja olvasói figyelmét azokra az érdekes okmányokra, melyet a Jézus-társaság angol provineciájára vonatkozólag tett közzé Foley szerzetes. Ez a gyűjtemény, jegyzi meg szemlénk, az angol jezsuitáknak a rend megalapításától kezdve lefolyt teljes történelét magában foglalja s egyszer­smind az angol római katholikus családok életének kime­rítő repertóriumát is tartalmazza. A mi a feljegyzéseket illeti, ezekben részletesen és kimerítően föl vannak használva az angol okmánytárból és az idegen levéltárakból beszerzett okmányoknak ide vonatkozó adatai. Az első kötet túlnyomó részét a Douai Diaries képezik; a Knox részletes történelmi bevezetésé­nek középpontja pedig, a mi előre is biztosítja a mű fontosságát, az Allén egyénisége, úgy itt, mint a második kötetben. Knox ezt a tanulmányát nem írta bizonyos kifejezett mentegetőzésí szándék nélkül. Ezen és sok más munkának, melyek hasonló tartalommal oly bő számban kerültek ki a római katholikus sajtóból, úgy látszik, ama legújabb mozgalom adott életet, hogy előmozdítsák az Erzsébet korabeli büntető törvények áldozatainak szentté avagy boldoggá avatását. A rendes eljárás a mártírok ügyében tényleg megállapíftatott a London Oratory-ban 1874-ben s az iratokat Rómába terjesztették fel, hogy ez ügyben a végső pápai döntésre meg lehessen tenni a kellő lépéseket. Azok névsora, kiket a vértanúi dicsőség okából így kijelöltek, meglehetősen terjedelmes. Nem számítva ide azokat, kik VIII. Henrik alatt szenvedtek, azon katholiku­sok száma, kik vallásos vagy politikai elveik következté­ben üldöztettek 1577: az Erzsébet uralkodásának 21-ik éve és II. Károly uralkodásának vége között: 184 pap és 76 világi ember és nő, mely létszámhoz hozzá kell szá­mítani azt az 56-nál több egyént, kik, mint mondják, ín vinculis haltak meg fogságuk szörnyű megpróbáltatása közepette. Ezek közül sokat, akár voltak vétkesek, akár nem, próbára tettek és kárhoztattak az árulás nyilván­való tettei miatt, minő összeesküvések, valódiak avagy gyanítottak, az Erzsébet trónja és élete ellen : a lőpor­összeesküvés és a Titus Oates cselszövények; de a nagy többséget az Erzsébet uralkodásának 27-ik évében hozott törvény alapján helyezték vád alá; e törvény sok angol egyénre felségárulást mondott ki, mely külföldön a pápa tekintélye alatt rendeztetett, hogy ez beléphessen a ki­rályságba. Azokat a világiakat, a kik halált szenvedtek, leg­nagyobbrészt szintén a nevezett törvény alapján marasz­talták él, a mely elítélt mindenkit, a ki segélyt nyújt vagy menhelyet ad az olyan papoknak, a kik főbenjáró bűnt követtek el. Father Knox a Douai Diaries-hez írott bevezetésében, oly szándékkal, hogy növelje a mártírok dicsőségeit, leírja a büntető törvénykezés fejlődését, tár­gyalja a vallásos motívumokat, melyek a kollégium meg­alapítására vezettek, továbbá annak fala közt folytatott tanulmányok ártatlan természetét és azt a hősies huz­galmat, melylyel a fiatal misszionáriusok messzire elmen­tek, hogy egész életüket a lelkek üdvözítésének szenteljék. (Folyt, köv.) lfj. Zsoldos Benő. TÁRCA. Beszéd Arany László felett. A félelmek királyának győzelme által a fájdalmak rabságába ejtve állunk a koporsó mellett. Kiküldötte a hálál az ő harcosai egyikét, egy gyötrelmes betegséget, hogy küzdjön meg az élettel s a kínos tusa végét aggódva, az élet diadalát remélve vártuk; de a halál szolgája enge­delmes volt az ő urának: reménységünket megcsúfolta, aggódásainkat fájdalommá változtatta, a férfiút munkája, örömei közül, életének java korában ragadta el, mint mikor a pusztító vihar erős küzdelem árán derékon töri ketté s a porba sújtja a hatalmas fát. Férfiút vesztettünk el, testi és lelki erővel megáldott hatalmast, hazájának, egyházának hü és munkás fiát, nem­zeti dicsekedésünk, a nagy költő utolsó gyermekét. íme ilyen lelket félemlítő s szivet megalázó győzelmet vett közöttünk a félelmek királya, a melynek diadalmi jelvénye, e gyászos koporsó mellett állunk siratva veszteségünket, keresve félelmeinktől szabadulást, fájó szivünkre enyhületet. Arany János fiát siratjuk, e földön is örökéletű eme férfiúét, a ki édes szavával a hazaszeretetnek a békés, boldog családi élet kívánásának, az Isten imádásának magasztos érzéseit költi fel s tartja ébren szivünkben, a kinek bölcsesége milliók lelkének gazdag tárháza, a ki adatott a mi népünknek vezérül és tanítómesterül s lett közöttünk az Isten kegyelmének jele. Megszűnt-e ez a kegyelem? Mert íme mint az üstökös, mely az ismeretlen homályból felemelkedve tündöklő fénynyel ragyogja be az eget s azután hirtelen eltűnik csudás fényének emléke­zetét hagyva a késő nemzedékre: ez az Arany család története! Kik maradtak a családi körből, a melyben a költő enyhületet, örömeiben készséges szívvel osztozó társakat, szenvedéseiben vigaszt, az élet küzdéseihez erőt tálált? Ketten, egy férfiú s egy nő, a férfi a család korán elhervadt szép virágait, a nő életének most kidőlt táma­szát siratja s mindnyájan, kik itt egybegyülénk, velük együtt lehajtjuk fejünket, mert nagy szomorúsággal alázott meg bennünket az ^ítéletében változhatatlan valóság*, az örökkévaló Isten.

Next

/
Thumbnails
Contents