Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-08-07 / 32. szám

I. Napoleon is egy kiszolgáló inas gondolkozása között s ha koponyájuk térfogatát vizsgáljuk a különbség mily elenyészően csekély. Nemrégiben megmérték Rousseau Voltaire koponyáit s meglepve tapasztalták kicsiségüket. Kant, Mozart, Raphael mind igen kis fejűek voltak, s mit nem teremtettek! Többet, mint ezer meg ezer nagyfejű, hájfejü és hosszúfejü. Vájjon miképen magyarázza meg hát a természettudomány ezeket a jelenségeket? Bizony a megismerés határán áll iit ő. A szellemélet, a történelem jelenségei rejtélyek s azok is maradnak — számára. S ha a természetbúvár e határokat nem veszi semmibe, akkor materialistává lett s kihijja maga ellen a szellemtudományokat, a melyek csak ellene küzdenek, de nem az igazi tudomány ellen, mely utóbbi a maga határaival teljesen tisztában van. A materialistákra szól Liebig mondása: »Ezek a gyermekek a természettörvények megismerésében el akarják hitetni a hitetlen vagy könnyenhivő publikummal, hogy felvilágosítást képesek adni a gondolkozás keletkezése s az emberi szellem természete és lényege kérdésében. A szellemi ember mondják a maga érzékeinek productuma; az agy a gondolatokat anyagcsere űtján képzi s úgy viszonyul hozzájuk, miként a máj az epéhez. De vetkőztessük csak ki az emberek következtetéseit kölcsönzött rongyaikból s cafrangjukból, mindenelőtt álbizonyítékaiból, s nem marad, egyéb igazságuk, minthogy a lábak a futásra, az agy a gondolkozásra valók, s hogy lábak nélkül futni, agy nélkül gondolkozni képesek nem vagyunk. Az agy pusztán csak eszköze azon oknak, a mely a gondolkozást létesíti* (»Chemische Briefe.* 369. I.) Ez ok pedig a szellem. A szellem hat a testre, hisz ezt ezerféleképen tapasztaljuk, a mint viszont a test is visszahat a szellemre. Hanem »a lét szilárd alapja többé nem a kézzelfogható anyagban keresendő. A szellem az, a mely teremt« (Oersted). A szellem áttöri az anyag causalitás-törvényét minden ponton, ő nem kényszeríthető, ő ahar. Van szellemi energia, a mely sokkal hatalmasabb mint minden physikai energia. Itt áll meg különösen az erők fenmaradásának a törvénye. A szellemi törvény nem mindig ugyanaz, mert az folyton növekszik. A nagy szellemnek gondolatai élnek tovább, újabb gondolatokat létesítenek s ilymódon egy mindig megújuló erőnek állandó s kimeríthetlen forrását képezik. A ki azonban a szellemet elfogadja, az elfogadja az Istent is. A ki a szellem hatalmi túlsúlyát elismeri, az közel áll a szellemek Atyjához. Az megtalálta a világ hétpecsétes rejtélyének a kulcsát. S ez — a szellem. A materialistikus világnézet egy megmagyarázhatlan világgal, egy hétszeres rejtélylyel áll szemben. De ez még nem tudomány. A lelkiismeretes természetbúvár — a maga korlátai között nagyot óriásit teremt a materiális dolgok mezején; de minden oldalról elismeri a korlátokat, s épen ott, a hol a legfontosabbra, a leglényegesebbre jut, alázatosan bevallja: »Tgnoramus«. A természettudományi megismerés e határainál kezdődnek a szellemtudományok s a vallás. Nemzedékünk hamupipőkéi ők : de azért a modern ember nélkülök korlátolt s tanácstalan marad. Még is csak a keresztyén világnézet vezeti a szellemet erőre s dicsőségre; még is csak abból árad világosság az egész teremtésre, minden életjelenségre; még is csak az képes ama nagy világprobléma megfejtésere — Abban, a ki a világ világossága. Tekintete a tudomány szemeivel lefelé, a hit szemeivel meg felfelé irányul s így öleli magába a világnak mindkét, materiális és szellemi oldalát, maga a kettő közötti határvonalon állván. Délamerika csendes parti vizeiben él egy sajátságos hal, a tudósok »Anableps tetrophtha!mus«-nak »négyszemű felnéző«-nek nevezik. Ez az állat rendszerint egész csendesen fekszik a vízszinén, úgy hogy ez a testét két részre felezi. Elől a fején két szeme van, mindkettő szép kerek szaruhártyával, mint más teremtményeknél. Behatóbb megfigyelés után azonban észreveszszük, hogy e szaruhártya egy finom fekete vonal által egy felső és egy alsó felre van osztva. Minden egyes ily szemrész mögött ott látszik a pupilla is, úgy hogy a »négvszemű« elnevezés bizonyos mértékben indokoltnak látszik. A csendesen fekvő halnak szemében már most az a fekete vonal épen a vízszín vonalába esik. A víz szine felett lévő pupillának pedig megfelel egy alsó köthártya s ebben tükröződik le az ég; az alsó pupillának pedig egy felső köthártya s ebben tükröződik le a víz. Amaz előbbivel les a zsákmánya után (mert légköri rovarokból él), ez utóbbival pedig óvja magát a reá leselkedő vizi állatoktól. Amaz előbbivel élesen lát mint a madár, ezzel gyengén, mint a halak. Így képes ez állat a felső és az alsó világot egyszerre, együtt szemlélni. Hát az ember, ez a kettős lény, ez a »két világpolgára* ne legyen se ilyen tetrophthalmus-szá, csak magasabb értelemben; olyanná, a ki értelme szemével az érzékek materialis világát, a hit szemével pedig a szellem érzékfeletti világát szemléli, mindkettőnek jól megfigyelve a határait ? Faraday, a világ e legnagyobb experimentatora, bizony vajmi jól ismerte a maga embereit, a midőn azt mondotta, hogy »minden tudományos hal azt véli, hogy az ő vallásán felül nincs semmi egyéb«. Tyndall pedig, a ki mesterétől nem tanulta meg a hittel való látást, mégis így szól: »A jelenségek gyökerei egy az érzékeken túllevő régióban rejlenek s a tudományos szellemet nem kevesebb dolog nyugtathatja meg, mint épen a dolgok gyökere*. Ily tudomány számára, a mely egyúttal hit is, mindinkább eltűnik a világ rejtélye, az örökkévaló Isten dicsőségének mind világosabb megnyilatkozása előtt. Stromp László.