Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-01-02 / 1. szám

harcolnak az anyagiakkal, s az előbbiek kezdik érvényesíteni elnyomott jogaikat. A bálványok­hoz fordult lelkek kezdenek Istenhez visszatérni. Az elhagyatott oltárok kezdenek népesülni. A közlélek, eltelve a korszellem vaskos realismu­sától, eszményiség után áhitozik. A hitetlenség ismét megmutatta, hogy nem építő, nem meg­tartó, csak bomlasztó erő. A század embere el­fáradt az Isten nélkül s pihenni, örülni vágyik az Úr adta lelki békességben. Azért résen legyünk s legyen bátorságunk az Úrhoz hívogatni a megfáradt, a megterhelt lelkeket. Hirdessük hittel mind az Isten-kereső, mind az Isten-megvető lelkeknek a megváltó evangéliumot. Eleszszük lángra az oltárok ham­vadó tüzeit. Vonjuk magunkhoz hitteljes mun­kara a presbytert, a tanítót, s a gyülekezet többi hitbuzgó tagjait. Akkor ne féljünk az egyházi bajoktól s a néhol már mutatkozó egyházi vál­ságtól. Akkor meglátjuk, hogy él az Úr és az ő hatalmas karja megsegíti a benne bízókat; hogy a kik az Úrban bíznak, meg nem szégye­nülnek, sőt inkább »azoknak erejök megújul és szárnyaikkal magasra repülnek, futnak és nem fáradnak el, járnak és nem lankadnak meg«. Ne feledjük, hogy a hitetlenség csak erös hittel, s az erkölcsi sorvadás csak ép erös erkölcsiséggel győz­hető le. Ily szellemben folytatandó irodalmi mun­kásságunkhoz bizalommal kérjük egész protes­táns közönségünk, különösen a lelkészi és gond­noki kar szellemi és anyagi támogatását. Főként a művelt világi elemet általában is kérjük buzgó érdeklődésre és áldozatkész támogatásra. Egy­háztestületi, társadalmi és irodalmi téren jöjje­nek támogatására a papság megsokasodott és megnehezült egyházépítő munkásságának. Egy­házjogi állásuk kötelezi, s közegyházunk válsá­gos helyzete sürgeti őket fokozottabb egyházi tevékenységre. Részünkről minden áldozatot meghozunk, hogy lapunkat minél magasabb színvonalon tart­hassuk. Szerkesztőségünket új erőkkel frissítjük föl. Jövő januáron kezdve főmunkatársul Hamar István budapesti theologiai tanártársunkat vol­tunk szerencsések megnyerni ; kívüle még »Re­formátusa, továbbá Gergely Antal fogházi lelkész és Keresztesi Samu budapesti hitoktató léptek be a szerkesztőségbe. A Lap előfizetési ára egész évre 9 frt, fél évre 4 frt 50 kr., csekélyebb fizetésű, neveze­tesen Ill-ad és IY-ed osztályú egyházak lelkészei egész évre 6, félévre 3 frtért kapják a lapot. Ssőts Farkas, felelős szerkesztő. Fontos kérdéseink s feladataink. A jelen számmal a Prot. Egyh. és Iskolai Lap kibővített szerkesztőséggel és megszaporí­tott munkatárs gárdával jelenik meg a magyar protestáns olvasó közönség előtt. A lap szer­kesztője a mult évi 51-ik számban jelezte már, hogy protestáns egyházi életünk e régi és tisz­teletet érdemlő organuma mellé szerkesztő-fő­munkatársul csekélységemet hivta meg s rajtam kívül, a mellett, hogy a lapnak régi munkatár­sait is felkérte a további támogatásra, helybeli rendes munkatársakul Reformátust, Keresztesi Samu budapesti vallástanárt és Gergely Antal budapesti fogházi lelkészt nyerte meg. Az erők e megszaporítását olvasó közönsé­günk eltérőleg commentálhatná s talán gyenge­ségre, vagy irányváltoztatásra magyarázhatná. Sietünk azért kijelenteni, hogy e körülmények­nek egyike sem forog fenn s legtávolabb áll tőlünk, hogy arról az ösvényről, a melyen a Prot. Egyh. és Iskolai Lap immár negyven esz­tendeje járts maradandó nyomokat hagyott maga után, a legkevésbbé is letérni akarnánk. Pro­grammunk ma is a régi és kipróbált: az egyház belső és külső építése a Jézus Krisztus evangéliuma alapján, a reformáció alapelvei szerint. Ezt valljuk ma is s ezért kívánunk küzdeni élő hittel, igaz szeretettel, önzetlen munkálkodással. A mi az erők szaporítását szükségessé tette az nem a gyengeség érzete, hanem a munka­mező megnagyobbodása; azok a nagy és fontos kérdések, melyek egyházi életünket foglalkoztat­ják s a melyeknek felszínen tartására, tárgya­lására, bírálatára, irányítására egy ember ereje kevés, bármily nagy és buzgó legyen is az. Egy lapnak, ha nem csupán registrálója akar lenni a tényeknek, hanem irányt is akar adni, száz szemének kell lennie, hogy mindent gondosan figyelemmel kisérhessen; száz kezének hogy az igazság véclő és támadó fegyvereivel harcolhasson s mindamellett egy szivének, mely szent lelkesedésével magasan fendoboghasson s egy lelkének, mely a kitűzött cél felé öntuda­tosan ós tervszerűen irányíthasson. Ezt akarjuk mi az erők szaporításával elérni s ehhez kérjük a magyar protestantismus szellemi és anyagi támogatását. Megpezsdült egyházi életünk szükségessé teszi ezt; megváltozott viszonyaink kényszeríte­nek erre, mert immár láthatjuk, hogy ha élni s haladni akarunk, meg kell keresnünk ós talál nunk a módokat, hogy az új körülmények közé alkalmasan beilleszkedjünk s ismét számottevő tényezővé lehessünk. Nagy feladatok várnak reánk s e feladatok

Next

/
Thumbnails
Contents