Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-01-02 / 1. szám

helyes megoldása égető szükséget képez. Egyházi életünk még sok helyen tesped: azt életre kell keltenünk; sok helyen bomladozik: azt meg kell erősítenünk; itt-ott már életre kelt: azt helyes úton kell vezetnünk, s általában arra törekednünk, hogy magyar prot. egyházaink úgy belsőleg, mint külsőleg regeneráltassanak. E nagy feladatok megoldásához kiván járulni e lap is, a mikor céljául tűzte ki egyházi életünk nagy fontosságú kérdéseinek hasábjain leendő megbeszélését, ós pedig úgy, hogy ez eszmecserében mindenkor a keresztyéni szeretet ós türelem legyen az irányadó s az egyházépítés szent munkája mindenféle személyeskedéstől és torzsalkodástól megóvassék. A munkával és gonddal Istenünknek ós egyházunknak tartozunk, egymásnak pedig a kölcsönös megértéssel és megbecsüléssel, másként a nagy feladat megoldva nem lehet. Az egyház s annak élete, eredete és realizálódása szerint kettős: belső és külső, szellemi ós anyagi. S mint az élő organismusban szellem és anyag egymástól el nem különíthető, úgy a világban élő egyházban sem választható el a belső a külsőtől, vagy megfordítva. Ezért, ha egyházunkat megtartani, bajait orvosolni s az orvoslás után virágzásra juttatni óhajtjuk, munkálkodásunknak ki kell terjeszkednie úgy a szellemi, mint az anyagi oldalra. Bajainkat sokan csupán a szellemieknek, sokan csupán az anyagiaknak hiányosságában látják s ennek megfelelőleg keresik az orvoslás módjait is. Az igazság azonban meggyőződésünk szerint az, hogy egyik baj a szellemiek, másik baj az anyagiak hiányosságának eredménye és ehhez képest kell orvosszereiről is gondoskodnunk. A hol a lélek beteg, ott az anyagi segítség azt meg nem orvosolja; de a hol meg a test beteg s az volna gyógyítandó, ott a szép szó, még ha Istennek igéje is, keveset használ. Feladatunk tehát az, hogy a baj igazi forrásait mutassuk ki mindenütt s a míg a belső regeneratiót hangoztatjuk, addig a külső anyagi építésről se feledkezzünk meg; másfelől pedig a külső segítést ne tekintsük olyannak, a mely összes bajainkat képes volna megszüntetni s a mely mellett a belső építés felesleges volna. E szempontból tekintve helyzetünket, legelső sorban is a felől kell tisztába jönnünk, hogy mik azok a fontos kérdések, a melyeket meg kell beszélnünk s a melyekre nézve meg kell egymást értenünk, hogy munkánk egyöntetű és sikeres lehessen. E kérdéseket, vagy igazában szólva: feladatokat szellemiekre és anyagiakra oszthatjuk fel. Az egyháznak, mint Krisztus tudománya letéteményesének és örökösének feladata legelső sorban is az, hogy e tudományt propagálja, annak újjászülő és megszentelő erőit úgy az egyház minden institutiójába, mint az egyes hivők életébe bevigye. E feladat egyfelől az ige hirdetése, másfelől az igéből folyó erőnek, a szeretetnek ápolása ós munkássá tétele által oldható meg. Hirdetni az igét, mind alkalmas, mind alkalmatlan időben : ez hivatásunk. Az ige hirdetésének azonban nem egyetlen helye a szószék. Az igazi keresztyén egyházi élet tért nyújt erre más helyeken is s e kínálkozó helyeket parlagon hagynunk nem szabad. A szószék a maga fenséges komolyságával, az egyházi beszéd a maga mélységével ós magasságával ha a felnőttekre nézve talán elegendő volna is, pedig nézetünk szerint még azokra nézve sem elegendő, a gyermeki s a serdülő ifjúi lélekre nézve nehéz, nehezen vagy épen nem megemészthető. A felnőtt, érett embernél talán elég az értelemre hatni, hogy az érzelem ós az akarat is megindíttassék; de a gyermeki s a serdülő ifjúi léleknél az érzelemre, a kedélyre hatás a fő, hogy akarati elhatározásra birassók. Épen ezért az evangéliumot, annak mélységeit és fenségeit közelebb kell vinnünk a szívhez, mintegy légkört kell azt a kedély köré vonnunk. Le kell azért sokszor szállanunk az igével is a szónoki magaslatról, a kathedráról, a keresztyén tanítás és nevelés színvonalára is; ki kell vinnünk az evangéliumot a templomon kívül is, hogy az egyházi életünk minden részében s híveink életének minden fázisában éltető, vezérlő elemmé lehessen. Ki kell vinnünk az evangéliumot legelső sorban iskoláinkba s vissza keli adnunk azoknak már majdnem teljesen letörlődött vallásos színezetét s oda hatnunk, hogy legelső sorban saj át felekezeti iskoláink s azután a nem felekezetiek is az egyházaknak igazán veteményes kertjei legyenek, mint voltak hajdanán. Az iskolából kikerült gyermek azonban még mindig gyermek, kit édes tejnek italával kell táplálnunk, ha hithű ós áldozatkész egyháztagot akarunk belőle nevelni. Végezzük azért a konfirmációt komolyan,lelkiismeretesen; igyekezzünk az értelmi megvilágosítás mellett a szív és kedély megnyerésére, szent elhatározások keltésére. S hogy e hatás ós az annak nyomán támadó elhatározások maradandók legyenek, adjunk teret ís az ifjú léleknek az önérvényesítésre. A már konfirmált gyermekeket gyűjtsük össze egyesületbe, melynek feladata legyen az iskolai vallásos nevelés hiányait kipótolgatni, az összetartozás érzését ápolni; egyházunk szenvedósteljes múltjának