Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-07-31 / 31. szám

A gyászban ülő, a szegény beteg, S a szenvedő, ki vigaszért eped; Áldj mindnyájunkat, oh mennybeli Fölség, S nevedre térjen hála és dicsőség! Ámen. Sántha Károly. Világrejtély s természettudomány. (Folytatás.) III. Odakünn a szél fúj, halljuk a zúgását s vájjon tudjuk-e, honnan fúj? Egy különben igen tiszteletreméltó természetbúvár, Schleiden, itt elgúnyolódik a Jézus mondása felett: bizonynyal mi véljük jól tudni, hogy a szél honnan ered s hová megy ! Hát az Úr — mint Böbmer helyesen megjegyzé — azokat a szavakat (János ev. 3 r. 8 v.) nem is Schleiden úrhoz intézte, hanem Nikodemushoz, a ki a Dowe-féle törvényt még nem ismerte : de bizony még a XIX. század természetbúváránál is erős hit kell ahhoz, hogy így beszélhessen »mi véljük, hogy jól tudjuk*. Mert igaz ugyan, mi ismerjük immár a barometrikus minimumokat s maximumokat; tudunk valamit az aequratoriális forró légáramokról is, a melyek éjszakon kihűlve ismét alászállanak, ismerjük a földnek nyugatról kelet felé való forgását is, mint azon második tényezőt, a mely az atmosphára circulatiójára befoly: de többet aztán nem igen tudunk. A különféle feltételekről, a melyek az aequatoriális és poláris áramok közötti harcot eldöntik s a mindenkori időjárást meghatározzák, Dowe és Falb dacára bizony még mit , sem tudunk. A középokokat ismerjük, de a végokokat ép oly kevéssé, akár csak Izraelnek ama nagy Mestere . . . Honnan az aequator melege ? A naptól. De hát akkor a föld és nap közötti világtér miért oly kegyetlenül hideg? S honnan a napnak ama szertelen nagy hősége s mi tartja azt fenn? Beléhulló meteorok s a tömegvonzás szörnyű nyomása! A meleg nem más, mint mozgás. Minden mozgás meleggé változik és viszont; az erőből nem vész el semmi sem: ime ez az erök fennmaradásának nagy törvénye, századunk nagy felfedezése! Ezen nyugszik egész modern világnézetünk, ezen nyugszik az egész végtelen világalkotmány: a tömegvonzáson, az erők fenmaradásán s a causalitás törvényén. Szép! Causalitas törvénye, a mi nyilván annyit jelent, mint hogy az egész világ okok s hatások végtelen összefüggő láncolata s hogy nincs hatás elegendő ok nélkül. Ám gondoljuk hát csak következetesen végig e sorozatot, és ne szakítsuk meg egyszerre önkényesen a láncot; ne elégedjünk meg ^előlegesen* a causalitas szükségigényével; a szelet rávittük a melegre, a meleget a nap hevére, a nap hevét a mozgásra nos, tovább csak honnan e mozgás ? A nagy láncolatban visszavezettük D láncszemet C-re, C-t B-re, hát miért állunk meg itt, miért nem megyünk B-ről is A-ra, a mozgás eredetére, okára? Ki mozgatja a napokat, meteorokat, hogy a lomha tömeg soha meg ne állapodjék ? Ki adja a felhőknek, a levegőnek s a szeleknek az első lökést ? — »Ignoramus!« Nem tudjuk s nem is fogjuk soha megtudni, mondja a modern világnézet nagy mestere. De hát miért ne tudhatnék meg azt, a mit a gyermek is sejt? Azért, »mert supranaturalistikus indíték a mi fogalomvilágunkba nem illik belé s így nincs elegendő alapunk az első mozgás felvételére. Avagy gondoljuk az anyagot öröktől fogva mozgónak: ámde ekkor már előre is lemondottunk minden megértésről e pontra nézve«. (Du BoisReymond: »Die sieben Weltráthsel*.) Nos, ez kétségkívül Őszinte szó. De mi nem vagyunk hajlandók e világ megértéséről oly könnyű szerrel lemondani. A causalitás törvénye reánk kötelező, sőt kényszerítő. Ha valamely világnézet nem képes következetesen tovább gondolkozni s oly pontra jut, a hol megszűnik a jelenséget megmagyarázó megfelelő ok: akkor véleményünk szerint, annak a világnézetnek valami hijja van s fogalomvilága mindenesetre correctióra szorul. Halljuk csak meg — csodálkozásunkra — még egyszer, miért mond le Du Bois-Reymond itt minden megismerésről s miért szakítja meg a causalitás láncolatát. »Mert supranaturalistikus indíték, a mi fogalomvilágunkba nem illik bele«: természetfeletti indíték, t. i. Isten ható ténykedése. Newton fogalomvilágába azonban beleillett, sőt ott szükségszerű volt. Az a szellemóriás, a ki a gravitatio törvényét felfedezte, világosan írja, hogy természetfeletti erő felvétele nélkül az anyagnak gravitatioriális mozgása és kiterjedése a világűrben képtelenség. Ám a modern professor fogalomvilágába nem illik bele. Az ő rendszere kész, a mi oda be nem illik, annak léteznie sem szabad s ha mindjárt a világ létének egyetlen magyarázatául szolgálna is. Inkább maradjon ez magyarázat nélkül, inkább mondjunk le a megértésről, inkább álljunk meg az ajtó előtt, semhogy a belé illő egyetlen kulcsot használjuk. Mert e kulcs »a mi fogalmi világunkba nem illik bele«. Hogy az ajtóba beillik-e, hogy azt felnyitja-e, hogy a rejtélyt feltárja-e, arról ne legyen szó, mert nem illik fogalomvilágunkba. S ez — modern világnézet! Mi azonban többet tartunk a causalitás törvényéről. A mi gondolkozásunk előbb meg nem nyughatik, a míg csak e láncolat végső szemén, a középokok végső okára nem mutat s ez — Isten. IV. Hány fiatal szív nem vágyakozik a fagy után, a ragyogó fehér hólepellel. Magam is szivesen óhajtottam volna azt a mai estére — s szivesen tekintettem volna ki velük együtt a téli éjszakába! Lábainknál a csillogó hótakaró, fejünk felett a ragyogó téli ég . . . Mily szépség, mily célszerűség a legkisebben, mint a legnagyobban! Csodálatos, mint illeszkednek össze a vízpára molekulái gyengéd kristályokká, fényes hőcsillagocskákká! Csodálatos, hogy e fagykristályok mily lágy takarót képeznek! S a legcsodálatosabb, hogy e hó csillagocskák mily melegen tartják s mily enyhén itatják az ifjú vetés gyöngéd életcsiráit! Nem olyan e ez, mint a midőn a gondos édes anya