Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-07-31 / 31. szám

TÁRCA. Ima templomszentelési emlékünnepen. Templomodban, Isten, leborulva, Hála-körmyek közt a porba hullva, Ünnepünkön Hozzád száll imánk. Téged áld ez, óh csak Téged áhít, Hasson ez föl trónod zsámolyáig, És fordítsad orcádat miránk! Az időnek harsogó folyója Éveinket gyorsan elsodorja; Itt is annyi évet elsodort. Elragadja búnkat s öröminket, Hullám-sírba rakja kedvesinket, S nem hagy itt, csak egy maroknyi port. Az apák is régen porladoznak, A reménység karján álmodoznak, Kik építék ezt a templomot. Hány szív hamvad, a mely lángban égett, Bízva Benned, Isten, áldva Téged, S templomuk most a te templomod. Áldás rájok! Szép emlékben élnek. Áll e templom és ég' a szövétnek, Évek folytán annyi vész között. Ali e templom annyi év dacára, S nem romlott el a hit sziklavára, Benne a szél bár megütközött. Óh ez élet csapdosó viharja Szív nyugalmát hányszor fölkavarja, S égre sírunk: Uram, elveszünk! Ám a templom biztos menedékünk, Enyhe révpart, bárha ez minékünk, S maga az Úr fogja itt kezünk'. Fogd kezünket, Isten, a jövőben, A mint fogtad a lefolyt időben, Melyért szívünk most hálára gyúl. E szent hely, mint Hóreb csipkebokra, Zengje szódat s a hit századokra Hintse fényét olthatatlanul! Kinek ajka itt imára zendül. Küldj, Atyánk, küldj annak írt a mennybül, Része légyen békés olajág. Állj Sión! s míg jönnek s tűnnek évek, Zengjék itt a menny s föld Istenének Nagy nevét a kérő unokák! Ámen. Imádság, beszéd után. Isten, Te vagy jó és szent egyedül, S mi gyarlók mind és bűnösök vagyunk; De a magas menny előbb összedűl, Semhogy kegyelmedből kizáratunk. Jók s gonoszokra felhozod napod, Irgalmad fenye szerteáradott. A szeretet remekét elbocsáitád, Hogy fölkeresse azt, ki elveszett. Bűnnek, halálnak Te elvetted átkát, Szabadulásra nyújtván itt kezet. Végképen elvesznénk a bűn miatt, Ha nem jött volna hozzánk szent Fiad. Hozzánk jött s itt van Ő velünk ma is, A bűn harcában megvédő paizs; Itt lelke, itt példája az Igében, Munkálkodván a megtérők szivében. És míg sóhaj száll, könny alácsorog, Örömre leltek földi vándorok. Öröm van égben, angyalok körében A megtérőknek könnyes arcain, Pihennek ők a békesség ölében, Kik hittel győztek a bűn harcain. Örömük tiszta s mondhatatlan édes, Mert Isten adja azt, ama Fölséges. Fölséges Isten, add ezt nékem is — E földön annyi a bűn és tövis. Add Lelkedet, hogy elkerüljem azt, S szüntessem itt a fölsíró panaszt, Mit a szegény tévedtek ajka esd — Mutassak nékik ösvényt, egyenest! így áldj meg engem s embertáráimat, Míg fent ama, szebb hajnalunk virad. Áldd meg az Igét, hogy a hit gyümölcse Örömmel az egész földet betöltse; Szárnyad alatt legyen az özvegy, árva, S mindaz, ki Hozzád kezet tár imára! Áldj meg, Atyánk, gazdagot és szegényt, Áldj meg mind lelkünk mind testünk szerént! Hozzád emeljük kulcsolt kezeinket: Öntözd meg, kérünk, szomjas mezeinket! Borítsd felhőbe a forró napot, S szállíts alá üdítő harmatot! * Szárnyad alatt legyen mi szép hazánk, Királyunk, egyházunk és iskolánk., * Ez a strófa alkalom szerint.