Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-07-24 / 30. szám

a szoba 25 köbméter nyagyságú volt s napról napra frissen lett szellőztetve: a kiáradt mosuszatomok száma 1825 millióra tehető. (A. N. Böhner: »Naturforschung u. Kulturleben«. Hannover,'1864. 240. 1.) Ezernyi millió atom tehát még a tegfinomabb mértékkel sem mérhető meg — s csupán szaglási idegeink, e legeslegfinomabb mérték, veheti őket észre. Mily végtelenül finoman kell tehát az anyagnak megalkotva lennie! Mi porózusnak nevezzük a szivacsot, a darázskövet, az emberi bőrt, minthogy az anyagok azokon át ezerféleképen hatolnak ki és be; de e likacsosság sokkal finomabbra fokozódik ám: a vasba behatol a szénrészecske s azt acéllá lényegíti át, a nélkül, hogy tömegében is megváltoztatná; az acélba ismét behatol a higany ; minden testbe behatol az étheratom; minden porózus, az anyag a legfinomabb részletig, elképzelhetetlen finom módon van feltagolva! S a mi a legsajátságosabb: mindezek a végtelen finom anyagrészecskék — molekuláknak nevezzük őket — együttesen egy ugyanazonos, egységes törvénynek engedelmeskednek. Ugyanazon törvény ez, a mely szerint a csillagok, e hatalmas égi testek, napjaik körül keringenek. Minden egyes molekula ilyen naprendszer: a vonzás törvényénél fogva az atomok is csak úgy keringenek központjuk körül, miként a csillagok, hol közeledve, hol távolodva a központ felé, az egészhez való törvényes viszonyuk szerint. Minden moleküla, a melyet elenyésző parányiságban a legfinomabb eszközökkel észre nem vehetünk, anyagatomok összetétele, melyeket ismét még sokkal kisebb étheratomok vesznek körül s választanak el egymástól, hogy össze ne omoljanak, a gravitáció törvénye szerint! Egy természetbúvár, Gaudin, kiszámította, hogy egy milliméterre körülbelől 10 millió atom esik. Ha valaki egy gombostűfej atomjait meg akarná egyenként számlálni, Bettex számítása szerint 250,000 évig kellene élnie. S ez atomok nem veszik ám csakúgy egyesbe körtáncukat, hanem házasságra is lépnek. S csodálatos, hogy miért keresik fel e különnemű atomok épen egymást s vonzódnak össze sajátságos vérrokonságba: például egy atom hydrogén anyag, a mely addig meg nem nyugszik, míg nyolc atom oxigén anyaggal nem egyesül s mihelyt ez egyesülés megtörtént, előáll egy új anyag, a melyet már jól ismerünk, t. i. egy moleküla víz. íme ilyen rokonulás útján keletkezett atomcsoportok a molekülák, a physikai anyagtestek e végtelen apró részecskéi, szükségszerű étherburkaikkal. Minden chemiai összeköttetés ilyen házasságkötés, és pedig többé-kevésbbé boldogtalan házasságok, mert mihamar ismét felbomlanak, a moleküla elmúlik — s az atom marad, a mi előbb volt. Igen, de hát mi is volt előbb valójában? Nem tudja ezt senki, kivéve azt az Egyet, a ki az atomoknak ugyanazon törvényt szabta, a melylyel az égő napnak s a csillagoknak és a pályafutását kimérte. Senki sem látta még az atomot, a miként Istent sem ... És mégis a természetbúvár most egész rendszerének, az anyag magyarázata egész titkáriak alapjául az atomat veszi fel. De hát mi valójában a matéria, az anyag 7 Rejtély a tudomány számára is. »Ignoramus!« — nem tudjuk! — mondja a legkiválóbb physiologus, Du Bois-Reymond (»Über die Grenzen des Naturerkennens* című hiressé vált értekezésében) s e tehetetlenségünkkel szemben »a természettudomány minden haladása fegyvertelen maradt s marad is mindenha!* Hanem hát egyes urak azért derűre borúra emlegetik a »Kraft« és a »Stoff«, az anyag és erő fogalmait, mint tudományuk alapjait, miként ezt Büchner, Vogt, Moleschott s mások teszik : nem oly dologról beszélnek-e tehát, a melyet valójában nem is értenek? Bizonynyal — vallja be Du Bois-Reymond és vele minden őszinte lelkű természetbúvár — azt, hogy mi az anyag és az erő, azt mi nem értjük. És mégis sokan azt vélik, hogy azzal már az élő Istent detronizálniok sikerült, a midőn az örök anyagról s ennek inbaráló központi erőiről beszélnek. Persze, csakhogy sajátságos dolog ez a központi erők dolga is, a melyek az anyagban laknak, mint annak lényegtulajdonságai. Végre is igazában csak egy erőt képzelhetünk bennök t. i. a gravitációt, a vonzás erejét. Az a' mondja rá mohón a materialista; igen, az valójában a világ alapereje, a természettudomány alapténye: a nagyobb tömegek vonzzák a kisebbeket. De hát csakugyan e vonzás az anyag tömegében bírja-e alapját? Vájjon te, ki oly sokat beszélsz a tudományról, nem tudod-e, hogy a kettős csillagoknak például, melyek egymás körül keringenek, a súlypontjuk kivül-közül a szabad légben fekszik ? Hát ez bizony csak nem az a nehéz tömeg? Hátha egy magasabb akarat szabta meg e ponton a tömegek törvényét? Avagy nem tudod-e, hogy naprendszerünknek a súlypontja sem esik mindig a napba, hanem gyakran mellette a szabad térbe, minthogy ő is forog! Ugyan hát hol marad akkor a lomha tömegek ereje, mint legfőbb törvény! Hátha egy magasabb akarat szabta meg e ponton is a törvényt, ugyanaz, a mely a csillagokat s atomokat mozgásba hozza, nehogy a gravitáció törvényénél fogva a középpontban összehulljanak? . .. Nem testtömeg az, a mely körül a világtestek forognak, hanem egy mozgató akarat. Ez azon életcentrum, a mely az egész mindenséget, az összes naprendszereket szent törvények alá hajtotta s ugyanezeket rendelte a legkisebb atomok számára is: úgy hogy a szemlélődő tekintet nagy bámulatára az egész természetorganismus mint egy nagy lényegegység tárul fel. Megszámlálhatlan atomok egész nyüzsgő tömegét, melyből a világ alakul, egyetlen lény tartja össze. Ama lények Lénye, a kiről az írás mondja: >Különbözők az erők, de egy az Isten, a ki munkál mindenekben. Tőle, általa, benne létez mindaz: dicsőség neki mindörökké! íme itt oldódik fel a nagy rejtély ... A természettudomány az atomban, a láthatatlan kis semmiben hisz: a mi jó; mi pedig hiszünk a láthatatlan nagy Istenben, minden lények Lényében. A természetbölcselem azt hiszi, hogy minden látható atomokból, kis semmikből keletkezett: ám jó; mi pedig hitünkből tudjuk, hogy minden látható semmiből teremtetett. (Zsid. 1. 11 r.) Vájjon esztelen dolog-e ez? Vájjon hát még rejtélyes dolog-e ez? (Folyt. köv). Stromp László.