Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-07-10 / 28. szám

deje az egyenes vonalon volt, sem azt, hogy a görbe vonalon ődöngött. Egyedüli célom csak az lehet, hogy az alábbiakban az »egy szükséges dologcc érintésével tűnjék ki: vájjon követték e a minden rendű és rangú tanügyi körök és azokban az egyes lelkes tényezők Máté evangélista amaz intelmét: »Keressétek először az Istennek országát és annak igazságát, és minden egyebek megadatnak néktek« (VI., 33.) Tehát: Krisztus a szent evangélium szerint azt parancsolja, hogy először keressük az Istennek országát és annak igazságát. Már most, a lefolyt tanév legnevezetesebb eseménye volt az ú. n. tanterv-revízió, melynek középiskolai része különböző vélemények és elaboratumok után jelentés, illetőleg javaslat alakjában el is készült. S mit gondolnak e becses Lap lisztéit olvasói, hogy ez a hat nyomtatott nagy ívre terjedő ós máskülönben is fontos és lelkiismeretes munkálat a vallástannal — mely hivatása és feladatánál fogva az Isten országát ós annak igazságát katexochen keresi — mennyiben foglalkozott? Szószerint ennyiben: »I. Vallástan. Az I—VIII. osztályban hetenként 2—2 óra. A vallásoktatás a hitfelekezetek tanterve szerint történik « Tehát midőn a számszerint 14 »profán« tudományágnak a középiskolai tanterv keretébe miként beillesztésére hat nagy nyomtatott ív jutott: akkor azon tudomány, melyben mint centripetális erőben kellene összpontosulni valamennyi tudományágnak, alig másfél sorban csak mint valami mostoha gyermek adoptáltatik a »törvényesei gyermekek közé, úgy azonban, hogy annak miként ellátásáról gondoskodjanak a hitfelekezetek. Engedjen meg nekünk mind a magas kormány, mind a szent hitfelekezet, de ez a dolog sehogy sincs a maga rendjén, nincs az egyenes vonalon. Mert ma, miclőn a minden fajtájú jubileumok évadján a középiskolai törvénynek épenséggel 15 éves jubileumát »ünneplik« a hivatottak, s midőn ezen közjubileumon széltében felhangzik a sokféle panasz: eredménytelenségről, sikertelenségről, túlterhelésről, rossz tankönyvekről, hiányos tanárképzésről s a jó Ég tudná még miről; és a bajok orvoslására remediumképen feltalálják a tanterv-reviziót: akkor ezen revíziónál egyfelől a közoktatásügyi magyar kormány és 70 tagból álló synedriuma, az orsz. közoktatási tanács, nem tartja az ügyhöz és a tárgyhoz méltónak sem azt, hogy a maga kebelében a vallástanról is némi eszmecserét folytasson, sem azt, hogy a hitfelekezetek is az együttes munkálathoz hivassanak; másfelöl a hitfelekezetek — mintha misem történnék a tanügy reformálása körül — ennél a tárgynál, legalább idáig, hallgattak; hallgattak némán és mozdulatlanul : s maradt a vallástanításnak anyaga, beosztása ós módszere úgy, a mint ecldig volt, abban az »átabotában«, a hol a tanügyi kormány néz a felekezetekre, a felekezetek pedig néznek részint a kormányra, részint fólíékenykedésből egymásra olyképen, hogy a vallástanítás a megrevideállt tantervben úgy néz ki, mint (bocsánat a hasonlatért) a mozsdatlan és fésületlen és mindenképen elhagyott gyermek a felcicomázott, becézett és gondosan ápolt »Lieblingskind«-hez viszonyítva. Igaz ugyan, hogy úgy szólva az utolsó órában a felekezetek — legalább a református egyház — felhivattak a konvent útján nagy sürgősen arra, hogy a felekezeti tantervet miképen vélik a revízió körébe beilleszthetni; s tán adtak vagy adnak ezután a felekezetek is tantervet a minisztériumnak. De ezzel, szerény nézetünk szerint, nincs eltalálva a szeg feje mindaddig, míg a vallás tananyaga, módszere, óraszáma nem biráltatik el a többi tantárgyakóval együtt és egyszerre egy és ugyanazon testületben. Mert csak így lehet a vallástant a többi tantárgygyal contactusba hozni. Épen azért az orsz. közoktatási tanácsot oly tagokkal is kibővítve szeretnők látni ós működni, a kik vallás tanításával gyakorlatilag is, elméletileg is foglalkoznak. Ezen különböző felekezetbeli szak férfiakból aztán az általános elvekre nézve egy vallásügyi albizottságot lehetne alkotni, mely egyúttal mintegy magvát képezné s illetőleg példaképül szolgálhatna az »egy akol ós egy pásztor« eszméjének megvalósítására vagy legalább megközelítésére nézve és arra, hogy a felekezetközi türelmet, az egymás iránti kölcsönös tiszteletet, a felebaráti szeretetet s ez által az ország békéjét ós boldogságát munkálni — mindenkinek szent kötelessége. Ellenkező esetben lesz a vallás ezután is az iskolákban mint eddig volt, 5-ik kerék; a vallástanító vagy tanár lesz ezután is, még ren des minőségben is, mellékember. Ez utóbbi, ha jó pajtás és jó cimbora a profán rendes tanárokkal: akkora dolog a külsőségekben proforma még valahogyan menni fog. De ha véletlenül nem rokonszenves ember, vagy nem íiú egy követ a világi és világiaskodó tanárokkal: akkor az Isten továbbra is megverte azt az intézetet; ott az Isten országát ós annak igazságát a sokfelé menő úton hiába keressük! Ott a tanulókat az ország leendő fentartóit, nem arra szoktatják, hogy majdan az életben »maguknak a jobb részt válaszszák « mint oly kincset, mely állandó és el nem vétethetik; hanem akaratlanul is rá szoktatják arra, hogy »foglalatosak legyenek az anyagiaknak szüntelen való szolgálatábanmelyek