Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-07-03 / 27. szám

kis missziói egyház papja Aradmegyében s mégis ott volt ellenben az Erdély közelségében levő nagy alföldi kálvinista egyházak papjai távollétükkel tűntek fel. Az evangélikusok közül is csak Vörös József ismert nevü orosházai lelkész jött el. És a Tiszamellékről ? . . . Tavaly még csak volt legalább egyetlen képviselője Révész Kálmán személyében, az idén, a két prot. felekezet részéről csupán Szlávik Mátyás, eperjesi theol. tanárt, ismert írót, üdvözölhettük ismerkedő estélyünken s a nagygyűlésen. Hát bizony, ha csak ennyi bennünk az érdeklődés, a buzgóság és áldozatkészség a két prot. egyház tudományos és társadalmi érdekeinek előmozdítására és súlyának emelésére oly szép remények közt megindult irodalmi Társaságunk iránt: akkor ne csodálkozzunk, ha hazánk közéletében nem foglaljuk el azt az erős pozíciót, a melylyet számunknál, értelmiségünknél s kifogástalan hazafiságunknál fogva méltán igényelhetnénk magunknak. Sajnosan nélkülöztünk összejövetelünkön Társaságunk egyházi elnökét, Gyurátz Ferenc püspök urat is, ki gyengélkedésével mentette ki távol maradását, a mint ezt Szőts F. titkárunk az ismerkedő estén s a másnapi nagygyűlésen Hegedűs Sándor másodelnökünk bejelentette. A társas vacsorán egybegyűltek kedélyes beszélgetés között töltötték az időt s csak néhány pohárköszöntő hangzott el, Masznyik, Zoványi, Szőts barátaink ajkairól, s végül másodelnökünk tartott egy minden izében szellemes, jó kedvre és kitartásra hangoló beszédet, melyet — mondanom se kell — lelkes éljenzéssel honorált az azután csakhamar oszladozni kezdő vidám társaság. * Másnap, június l-én délelőtt 9 órakor a belfarkasutcai ódon templomban gyülekeztünk össze. Egy helyütt azt találom feljegyezve e templomról, hogy még 1486-ban Mátyás királyunk építtette volna s 1622-ben Bethlen Gábor fejedelem alatt jutott a reformátusok kezébe. Remek szép templom bizonyára, de még nagyszerűbbnek tünt volna fel, ha tele lett volna zsúfolásig áhítatos közönséggel . . . Minek tulajdonítsam, hogy a kolozsvári két prot. felekezet 15 ezer lelket megközelítő tagjai közül alig néhány százan érdeklődtek e közös prot. ünnepünk iránt s vettek részt a különben fölemelő isteni tiszteleten? . . . E hideg részvétlenség, meg kell vallanom, rám nagyon kínosan hatott, kivált visszaemlékezve a pápai ünnepi isteni tiszteletre, a melyen felekezeti különbség nélkül ott volt Pápa városának úgyszólván egész intelligens közönsége . . . Dehát ilyenek vagyunk mi kálvinisták: hogy mikor demonstrálni kellene a mindenütt előtérbe nyomulni törekvő katholicismussal szemben erős kálvinistaságunkat: miért, miért nem, közönyösen visszavonluunk. Ez nem jól van így, Atyámfiai!. . . Lehangolt lelkemet azonban csakhamar fölemelte az egyszerű bár, de lélekben buzgó és magasztos istenitisztelet: a »Te benned bíztunk* . . . lelkes együtténeklése, a kolozsvári dalkör által kiváló művészettel előadott nemzeti hymnusz, melynek első akkordjára a templomi gyülekezet felállott, és főleg maga az ünnepi prédikáció, melyet Kenessey Béla theol. igazgató a tőle megszokott ihlettel, magasztos színvonalon és mégis kedves megnyerő egyszerűséggel tartott. Ján. 9, 25. versét vette fel elmélkedése alapjául: »Ez egyet tudom, hogy vak voltam és most látok* ; kétszer egymásután mondva el — erdélyi szokás szerint — ez igéket, mialatt az egész gyülekezet felállott (még ugyancsak erdélyi szokás szerint, a felálló ének és az imádság alatt csupán a férfiak emelkedtek fel helyökről, a nők ülve maradtak). Régen ismerjük már Kenessey barátunk lebilincselő ékesszólását és most is örömmel győződtünk meg róla, hogyha bár azóta, hogy Dunamellékről Erdélybe távozott, az ő »külső embere« kevéssé gyarapodik is, de »belső embere« hova-tovább mindinkább erősödik és sok jeles talentummal van megáldva Istentől. Beszédét nagy érdeklődéssel hallgatta a nem nagyszámú, de distinguált templomi közönség, melynek várakozását teljes mértékhez kielégítette a gyenge testű, de apostoli lélekkel felruházott jeles szónok. (Vége köv.) Lévay Lajos. KÜLFÖLD. Külföldi szemle. A legújabb porosz egyházpolitika köréből Örvendetes dolgokról értesít a német prot. sajtó. S bár a parlamenti életben a centrumpárt dominálja a helyzetet, ev. prot. állásponton tekintve kielégítőnek mondhatjuk a porosz kongruajavaslatot. Ügy látszik, felismerték azt Poroszországban is, hogy a lelkészi fizetések rendezése az államnak eminens és vitális érdeke, a mely elől ki nem térhet. Arról értesülünk ugyanis, hogy a gyengébb javadalmazású lelkészek 25 évi szolgálat után 4800 márkában részesülhetnek, a mi bizonyára szép summa a mi 800 frtnyi minimumunkkal szemben, mi mellett érintetlenül hagyja a porosz törvény a javadalmaknak helyi gyülekezeti jellegét. Hogy a vagyonkezelés a lelkészek kezéből kivétetett s a gyülekezeti elöljáróságra bízatott, csak örvendetes jelenség, sőt jótétemény a lelkészekre nézve már csak a cura pastoralis intensivebb gyakorlása szempontjából is. A porosz törvénynek az a jó oldala is van, hogy a fontosabb értelemben vett porosz tartományegyházon kívül álló hannoverai és slesvig-holsteini ev. prot. tartományegyházakra is kiterjed. A kath. diöcesisekre kiterjedő államsegélyben természetesen az ókatholikusok is részesülnek, miután azoknak püspöke államjogilag el van ismerve »katholikus« püspöknek. Az eddigi államsegélyt az új porosz törvény csaknem megkétszerezi, a mennyiben az eddig 5.381,792 márka 10.747,303 márkára emelkedik fel, a melyből az ev. prot. gyülekezetek 3.438,000 márkában részesülnek, míg új prot. lelkészi állások szerzésére 600,000, új kath. parochiák létesítésére ellenben 200,000 márka államsegélyt fordít a törvény. Hogy a törvényjavaslat tárgyalásánál a centrumpárt régi kívánságaival előállott, azon épen nem