Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-01-16 / 3. szám

kell a vallásoktatásnak a kijelentésre a fejlődés elvét alkalmaznia. Hogy e feladat tényleg terheli a vallásoktatást, már csak azon okból is kétségtelen, mert a kijelentésnek tényleg van fejlődése, úgy, hogy az az oktatás, a mely a fejlődés elvét nem értékesítené s nem hangsúlyozná, egyenesen a kijelentés alapjellemét törölné el. És épen ezért csakis ez alapon van adva annak a lehetősége, hogy a kijelentést Istentől rendelt valóságának megfelelőleg fogjuk fel. A kijelentés — hogy úgy mondjuk — Isten története az emberiségben. Ez az alapvető ismerettény, mely szükségszerüleg épen a kijelentés fejlődésének tényével van adva. Ez ismerettényhez sorakozik mindjárt a második, hogy t. i. a történeti fejlődésben, a melyben Isten magát kijelenti, foltosatok különböztetendők meg, a melyek bizonyos végcélra irányulnak s ezért abban bizonyos haladás ismerhető fel, a tökéletlen formától a tökéletesebb felé. Ha pedig az egymásra következő fejlődésfokozatok a tökéletesség különböző fokait képviselik, úgy lehetetlen a kijelentést Isten kizárólagos tényekén^ fogni fel, minden emberi közvetítés egyáltalán kizárva. így vezet, a fejlődés gondolata, további consequentiáiban a történeti közvetítettség elismerésére. Már az eddigi fejtegetések igazolják, hogy a fejlődés eszméje a keresztyén vallásoktatás számára — ha t. i. ez a kijelentés való megismeresét célozza — egyenesen alapvető jelentőségű. E jelentősége azonban még csak fokozódik az által, hogy az üdvtörténetnek azon jelentőségei, a melyek valláserkölcsi vonatkozásukban a tökéletes kijelentés lényege mögött maradnak, még csak innen méltathatok megfelelő módon. Áll ez főleg az ó-szövetség történetéről, ha ezt egészében tekintjük, a mennyiben ez a viszonylagos tökéletlenség, fejletlenség jellemző vonását hordja magán: oly jelenség, a mely teljesen érthetetlen maradna, ha Isten kijelentését nem a fejlődés szempontjából vizsgálnók. A vallásoktatásnak e jelenségekkel szemben kettős feladata lesz : egyrészt relativitásukat határozottan megállapítani, másrészt aztán ezt kor- és vallástörténeti alapon megértetni. A tanítóképzői vallásoktatás számára az e gondolatokba való bevezetés céljából legmegfelelőbb tapasztalati alapul a messiási jóslatok beható tárgyalása szolgál. Azok individuális s kortörténeti feltételezettségének megfigyelése; a félreisinerhetlen különbség, mely ideális tartalmuk s múló képzetformájuk között létezik; a korlát, melyet a kijelentéssel szemben a történet emel. melyhez amaz kötve van; a perspectivszerű kapcsolatosság általános törvénye s végül az egyes profetikus eszmék lassan haladó továbbképződésének megfigyelje1

: mindezek oly tények, a melyek határozottan megállapítva, a vallásoktatás útján a kijelentés fogalmának tiszta tudatra emelését fogják eredményezni, melylyel a fejlődés gondolata elválaszthatlanul egybe van olvadva. Mind a három alapkövetelmény tehát, melyeket a tanítóképzői vallásoktatással szemben felállítottunk s sorban egymás után kifejtettünk, végeredményben arra vezettek, hogy ez oktatásnak elvi középpontját az üdvtörténetben kell keresnie. Ragaszkodva ez eredményhez, azt hiszszük, hogy azt még csak szilárdabbá teszszük, midőn arra utalunk, hogy az ép úgy megfelel a keresztyén vallás lényegének, mint szelleméletünk törvényeinek. Megfelel a keresztyén vallás lényegének, mert a keresztyénség, objectiv jelentősége szerint történet, folyamata t. i. azon fejlődésnek, a melynek tartalma a Jézusban a történetbe átömlött isteni életelv : s e meggyőződésnek az evangéliumi keresztyén öntudatból immáron soha sem szabad elvesznie. S megfelel szelleméletünk törvényeinek, a melyek azt követelik, hogy a valláserkölcsi fogalmak és eszmék megfelelő szemléletekből vezettessenek le. Bármilyenek legyenek azért az igazságok, melyek az üdvtan tartalmát képezik, s bármily nagy legyen is az érték, melyet mi az igazságok elsajátításának tulajdonítsunk: az egyedül gyümölcsöző út az üdvismeret felé biztosan csak az üdvtörténeten keresztül vezet. De csupán ez út felel meg szelleméletünk törvényeinek más szempontból is. A mi személyes, az csak személyiség útján fejleszthető. A valláserkölcsi élet is tehát kizárólag személyes bizonyság útján plántálható tovább. Az élőknek, kortársainknak e bizonyságtételéhez járul, mint láthatatlan, de hasonlíthatlanul hatékonyabb erő, azok bizonysága, a kik előttünk voltait. Hitvallók egész serege vonul el az üdvtörténeti fejlődés tágas keretén belül lelki szemeink előtt, s mind hatással vannak reánk. S közöttük kimagaslik az Egyetlen, Istennek e nagy tanúbizonyságtévője, a láthatatlan világ ez örök, való megszemélyesítője, a kinek a legjobbat, a legdrágábbat köszönjük, a mink van, s a mik vagyunk. S mert ő az üdvtörténeti fejlődés középpontján áll: azért középpontja a keresztyén vallásoktatásnak is az üdvtörténet. Visszatértünk, a honnan fejtegetésünkben kiindultunk. Pál vallomása: »Nem akarok köztetek tudni mást, mint a Jézus Krisztust, éspedig aki megfeszíttetted«, alapvallomása minden keresztyén vallásoktatásnak, bármely fajtájú legyen is az. Am változzék hát az oktatás eljárásmódja s öltsön mind újabb és újabb alakot: idők, dolgok s emberek változása között megmarad a mindig ugyanazon tartalom: »Jézus Krisztus ugyanaz marad tegnap és ma és mindörökkön örökké!« Stromp László. Az 1898. évi állami közoktatásügyi költségvetés. II. Népnevelés és szeretetházi intézmények. 1. Tanfelügyelőségek címe alatt 291,398 frt. (tavaly 277,385), tehát 14,013 frttal több vétetett fel, melyből a személyzet javadalmazása 1898-ban 4500 frttal emelkedik. »Fontos állami érdek fűződik ahhoz — mondja az indokolás — hogy a népiskolai tanfelügyelet súlypontja az iskola-látogatásokra helyezkedjék. E végből szükséges, hogy a tanfelügyelőségek elegendő személyzettel elláttassanak*. Ez okból a segédtanfelügy élők száma hárommal emeltetett; az innen eredő költségtöbblet az év második felére 1,734 frt. Továbbá, azon tankerületek számára, melyekben a tanfelügyelőn kívül más tisztviselő nincs alkalmazva, 6 új tollnoki állomás szerveztetik. Ezek illetménye az év 2-ik felére 2370 frt. A jutalmak és segélyek 500 frttal, a tiszteletdíjak 600 frttal, az úti átalányok 1000 frttal emelkednek. A tanfelügyelői hivatalok elhelyezésére újabb 200 frt vétetett föl, mivel néhány tanfelügyelőségnek nincs külön hivatalos helyisége, de hogy hol nincs, azt az indokolásból nem tudjuk meg, valamint azt sem, hogy az előbbi személyzet-szaporítás (3 segédtanfelügyelő, 6 tollnok) hová, melyik tankerületbe szükséges. Épen ilyen bizonytalanságban hagy a költségvetés a személyi járandóságok részletezésénél, a mennyiben csak azt látjuk, hogy a 67 tanfelügyelő hét, a 37 segéd tanfelügyelő hat fizetési osztályba van beosztva; de hogy melyik tankerületbeliek vannak az 1400 írttól 3000 frtig (lakpénznél 250 írttól 800 frtig), a segédtanfelügyeRV közül