Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-06-19 / 25. szám

és gonoszság által megmérgezett s az egész Olaszországban szeme elé táruló világi élet iránti undorodás. >Miért bánkódol te óh én lelkem?! Kelj fel és lásd meg Sodomát és Gomorát, lásd meg Egyptomot és a Faraót; lásd meg az elfajult, dölyfös népet, a kapzsi ifjúságot, a buja öreg kort, a nagyravágyó szegénységet!« Vele is ismétlődött, a mi számtalanszor előfordul a szerzetesség történetében. A sors azonban őt épen oda vezette, a hol a félelmetes és megvetett világ a legteljesebb szabadságban és fajtalanságban élt és uralkodott: Florencbe. A florenciek kezdetben nem igen vették figyelembe; szerzete megbízásából tett utazásai is arra a meggyőződésre vezették, hogy nem tekintik őt benszülöttnek. Legelőször 1490-ben kezdi a figyelmet magára vonni; a következő évben priorrá lesz, és ettől fogva, életének csaknem végső katasztrófájáig, kezében tartja Florenc törvényt ismerni nem akaró s elvilágiasodott népének akaratát és elhatározását. A Mediciek elüzetése után beállott politikai zűrzavarban lecsendesíti és rendre kényszeríti prédikációival a felbőszült tömegeket; maga, a saját gondolata és tervezete szerint állít fel egy demokratikus államformát, a mely fényesen ki is állja a próbát; lángoló bűnbánati prédikációi átjárják a nép szivét, lelkét, s egyszóval, több éven át az ő kezében van a főhatalom; ő a rendíthetetlen tekintélyű politikai és vallási vezér a ranaissance ragyogó városában. Ő benne VIII. Innocencius fajtalan élete és VI. Sándor erkölcsi elaljasodása olyan bátor és heves ostromlóra talált, a milyenről nemcsak Florencben, de az egész keresztyén világban sem hallottak még eddig sohasem. Lángoló feddőző beszédeivel bátor volt megtámadni a legmagasabban és a legalacsonyabban állókat, fiatalt és vénet, férfit és nőt egyaránt. Nem lehetett oly nagy dolog, a mire rá ne bírta volna venni azt a tömeget, a mely a szorongásig megtelt hatalmas dómban, lélekzetét visszafojtva, s lelkében megrendülve hallgatta beszédeit. Hogy csak egy példát említsünk, a mikor 1496. virágvasárnapján a feszületet felragadva s azt magasra tartva így kiáltott a néphez: »Florenc! ez a világ fejedelme! A te fejedelmed is akar lenni! Akarod-e?!« ezer meg ezer hang felelte vissza: »Igen! Igen!* és a mikor elhagyta a szószéket, a nép oly lelkesedéssel tolongott körülötte, mint azelőtt sohasem. (Folyt, köv.) KÖNYVISMERTETÉS. Az evangelium szerint reformált magyarországi keresztyén egyház története; tekintettel az ág. hitv. evang. egyházra. Irta: Thury Etele, vámosi ev. ref. lelkész, a veszprémi egyházmegye főjegyzője és tanácsbirája s a dunántúli egyházkerület aljegyzője. Pápa, 1898. Az ev. ref. főtanoda betűivel ny. Kis Tivadar. Szerző tulajdona. Nagy 8-ad rét 143 lap., ára 70 kr. Szorgalmas historikusunk, Thúry Etele vámosi lelkész, egy értékes könyvvel ajándékozta meg hazai protestáns irodalmunkat. Magyar református egyházunk dicsőséggel és szenvedéssel egyiránt teljes történetének rajzolását tűzte maga elé a szerző. Mint az előszóban írja, nem feltűnési viszketegből bocsátotta sajtó alá, hanem mivel használni akar a történetírás ügyének és kielégíteni akarja a lezajlott idők eseményei iránt erdeklődő közönség ama jogos kívánságát, hogy önálló feldolgozásban, a mai napig felkutatott adatok színvonalán álló műből ismerje meg eseményekben gazdag multunk tanulságos történetét. Azt hiszem, hogy történetírásunk oly buzgó munkásának, mint Thury Etele, nem kell magát mentegetnie e füzet miatt. Én legalább olvasván kéz alatt való művét, őszinte örömmel üdvözlöm érte. Üdvözlöm, mert a maga elé tűzött feladatnak valósággal megfelelt. Rövid 9 ívnyi terjedelmű füzetben írja le egyházunk változatos es küzdelmes múltját, és e mellett mégis nagy részletességgel, az újabb és helyesebb történelmi adatok felhasználásával. Minden lapon felismerhető, hogy szerző szakavatott, tárgyát ismerő historikus, a ki nem csupán krónikát ír és ad, hanem érzéke van az élet jelenségeinek megfigyelése iránt is, A nagy események mellett nem feledi el, nem mellőzi el az egyházi élet apróbb jelenségeit sem. Ügy, hogy műve olvasása közben megelevenedni látszik hazai református egyházunk közel négy százados múltja. Nagy érdeme még, hogy a szerző nemcsak ismeri tárgyát, de szereti is, hevül is érte. Melegen, lendületesen és erős református érzülettel ír. Szerzőnk ugyan előszavában azért is mentegeti magát, hogy műve címéül nem a tágabb »protestáns* hanem az »ev. református* elnevezést tette. Tart is tőle, hogy e miatt majd felekezetieskedőnek, kicsinyeskedőnek tartják. Pedig kár ilyesmitől félni. Mert ha van Evangélium szerint való Magyar Református Egyház, akkor annak története is van. S ki veheti rosz néven egy református embertől, ha a saját egyháza történetét írja meg? Különben is a közös forrásból eredő és egyházunkéval parallel történetü ág. hitv. evang. egyház történetére is a dolog természete szerint tekintettel van. Csak a mienket domborítja ki inkább. Ilyen művekre van szükség kiváltképen a mai időkben. Ma van legnagyobb szükségünk a református öntudatot fejlesztő müvekre. Ezért tudom be érdemül Thurynak, hogy tiszta és erős református érzülettel ír, mert csak a meggyőződés kelthet meggyőződést, csak a lelkesedés ébreszthet lelkesedést. A mű szerkezete ügyes és szerencsés. Négy részben, illetve négy korszakra osztva tárgyalja egyházunk történetét. I. a reformáció elterjedése, megszilárdulása és tetőpontra jutása 1517—16Ü8, II. A létért való küzdelem szenvedő korszaka 1608—1711-ig, III. Egyházunk törvényen kivüli állapotának néma szenvedő korszaka. 1711—1790. IV. a reformált egyház újra éledésének korszaka 1790-től máig. Nyelvezete világos, könnyen folyó, magyaros, sok helyen igen szép és megragadó. De bírálói tisztemből folyik, hogy a mü jelességei mellett fogyatkozásait is kiemeljem. Mert ilyenek is vannak benne, habár nem nagy számmal. így: lehetőleg kerülnie kellett volna az : azon, ezen visszamutató névmások ez alakban való használatát, mert ez nehézkes, és mai nyelvhasználat szebbnek, jobb- <