Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-05-29 / 22. szám

időben akadtak olyanok, kik keresztyén létök dacára távol tartották magokat Istentől és az ő igéjétől s a magok útján jártak, de a lelkészi hivatal még felkereshette s a lelki gondozás által az evangélium befolyása alá vezethette őket. Még az is igaz, hogy akkor még az Istentől elfordult tömeg nem volt annyira szervezve és nem volt olyan céltudatos, mint ma igen sok helyen. A jelen korban azonban, a mikor a lelkészi állások szervezése, templomok és új parokhiák létesítése nem tart lépést némely helyeken a gyors népesedési viszonyokkal, és épen. ezért, meg a kor materialisztikus áramlata miatt, főként pedig a szociáldemokrácia egyházellenes magatartása miatt, mind nagyobb mérveket ölt az egyháziatlanság: elodázhatlan kötelesség a bajon minden hatalmunkban levő eszközzel segíteni. Nem akarunk az egyháziatlanságot feltüntető statisztikai adatokra hivatkozni, hanem csak az úrvacsorával élők számának nagymérvű csökkenésére mutatunk rá, a mely a nagy városok külső részein és a nagy ipartelepeken körülbelől húsz év óta, tehát a szociáldemokrácia virágzása idejétől fogva, tapasztalható. Az egyháziatlanság korántsem öltött oly nagy mérveket a felsőbb körökben, mint a nép alsóbb rétegeiben ; sőt ittott örvendetesen tapasztalják, hogy a míveltek kezdenek ismét visszatérni a valláshoz ; e mellett azonban azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a vagyonos osztály képviselőinek némely része ma már azért nem meri egyháziatlanságát hangoztatni, mivel fél a munkás nép fenyegetésétől, a mely ezt kiáltja felé: »ti elraboltátok tőlünk a mennyet, most tehát mi a földet követeljük tőletek*. De míg a magasabb körök felhagytak a vallás nyilt megvetésével, sőt maga a liberális sajtó sem képes a kor konzervatív áramlatának ellent állani: az alatt a szociális agitátorok és ezek sajtója tervszerüleg izgatják a népet a vallás ellen s előkészítgetik ezt a forradalomra. A szociáldemokrácia programmja csak a nyilvánosság és az együgyűek számára készült, hogy adott esetben, ha a nép egy része még adna valamit a vallásra, az ártatlanság és türelem báránybőrében tüntesse fel magát. Alattomban pedig annyit beszélnek a keresztyénség és vallás ellen, a mennyit csak lehet. A szociáldemokrácia vezérei feladatokul tekintik az egyes községekben saját példájukkal arra bírni a társakat, hogy azok ne kereszteltessenek és ne esküdjenek a templomban. És ha elnézik is azt, hogy társaik egyike-másika, feleségére való tekintetből, kereszteltet, és egyházilag is megköti a frigyet, de azt már rossz néven veszik tőle, ha templomba jár. A gyár telepeken a templomjáró munkások állandó gúnynak vannak kitéve, úgy hogy ezzel a terrorizmussal kevesen tudnak megbirkózni. Az egyházból való kilépésre irányuló agitációnak alig volt sikere; bensőleg azonban a munkás népség csakugyan kivül áll az egyház kötelékén. Az egyháztól való emez elidegenedésben az egyház is hibás, a mennyiben későn vette észre, hogy a templomokat és lelkészeket szaporítani kell, és mivel sok lelkész nem merte a munkaadókat a munkásaik iránti kötelességre figyelmeztetni, azt értük el, hogy ma már általánosan el van terjedve az az alaptalan gyanű, hogy az egyház a tőke szolgálatában áll. Egészen hibás azonban dr. Briegers felfogása, a ki az orthodox nevelésben látja az elidegenedés okát. Az egész egyháztörténet tanúskodik a mellett, hogy a bibliás keresztyénségben mindig volt megtartó erő. Sőt a szociáldemokrácia által elfoglalt községekben lakó lelkészek is megmondhatják, hogy a céltudatos szociáldemokratáknak nem az orthodoxia, hanem egyenesen a vallás ellen van kifogásuk. De ne feszegessük az elidegenedés okát; elég az, hogy megvan, és pedig a nagy tömegben oly mértékben, mint még soha. Az evangélizációnak tehát azokra kellene irányulnia, a kik távol tartják magokat Isten országától. Természetes azonban, hogy az evangelizáció nem szorítkozhat kizárólag az ú. n. munkás osztálya; más körökben is van tere a missziónak és evangélizálásnak. De minthogy megdönthetetlen tény, hogy a keresztyénség ellen sehonnan sem intéznek olyan céltudatos, mélyreható és következetes támadást, mint a munkás osztályból: ép azért az evangélizálásnak is mindenek felett ezzel az osztálylyal kell foglalkoznia. Természetesen nem áltathatjuk magunkat azzal, hogy egytől egyig mind megnyerhetjük a keresztyénség ellenségeit. Az evangéliumnak sok ellensége volt eleitől fogva és lesz is mindenkor. Az evangéliumhoz igazán ragaszkodók száma aránylag mindig csekély volt. »Sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak.« A meghívásnak azonban el kell jutni mindenkihez s hogy elfogadja-e a meghívást vagy sem, az ő rajta áll. A mi kötelességünk megmondani: jertek el, mert mindenek elkészíttettek. És vannak még közöttük bizonyosan olyanok, a kik nem utasítják el maguktól az Isten országa hivogatását. Mások várakozó állást foglalnak el s ha az isteni dolgok felől kellő felvilágosítást nyernek, meg fognak hódolni az evangéliumnak. Mi tehát az evangélizáció alatt az evangéliumi egyház, vagy evangéliumi egylet ama tevékénységét értjük, melylyel ezek a vallástól elidegenült tömegeket, különösen pedig a munkás osztályt, űjból viszszavezetik az evangélium áldásos, nemesítő befolyása alá. Az evangélizáció fogalmának meghatározása után következik a második kérdés, hogy II. Miként történjék az evangélizáció. Erre nézve a következőket mondja Miirker: A mennyiben az evangélizáció az egyházból, vagy a belmisszióból indul ki, természetes, hogy azt nem szabad a politikával keverni össze. Az egyháznak, mint olyannak, semmi köze a politikai pártokhoz, vagy nemzetgazdasági problémákhoz. Joga van ahhoz, hogy a keresztyén ethika nagyszerű alapigazságait a szociális viszonyokra alkalmazza s megkövetelje, hogy jog és igazság lakozzék a földön s a szeretet kösse össze az embereket; s e mellett ápolgassa azt az érzületet, a melyből a külső viszonyok egészséges képe alakul, de ne foglalkozzék azon kérdésekkel, hogy miként kell a külső viszonyok átalakítását eszközölni. Hagyja ezt a feladatot azoknak, a kik erre állásuk vagy tehetségeiknél fogva hivatva vannak. Az egyháznak a politikai és