Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-05-29 / 22. szám

kezett, hogy ha szivökben megvolt az igazság erejében való feltétlen bizalom, az annak keresésében való lemondani tudás, tűrés, szenvedés, sőt még az élet. kész odaadása is: ott nagy dolgoknak, vagy ha úgy tetszik, csodáknak kellett történiök. Sajnos, hogy a későbbi időkben kialudott ez a égi fény. Századokon át sohasem ismétlődik ez a pünkösdihöz hasonló jelenet. Pedig a pogány Róma csak emlékezetben él; a világ jelvénye a Krisztus keresztje lesz. Az üldöző császárok védnökké lesznek; a barlangok helyén fényes bazilikák épülnek; a keresztyénség fényben, pompában tündöklik, mint a ki érzi, hogy övé az egész föld. És e nagy hatalommal kapcsolatban nincs egyetlen oly tény, mely csak távolról is megközelítené az egyszerű apostolok nagyszerű tetteit. Sehol és semmi jele a pünkösdi lélekből táplálkozó hitnek; lelki rabság, nyomor, tudatlanság mindenütt. Ez égi láng még egyszer kigyúl a reformációban. A reformáció kezdő pontjától máig, nagyszerű manifestációja annak, hogy ki az égre erős hittel tekint, — onnan meg is kapja áldásait, melyeket nem pótolhat semmi más. A reformáció dicsőítő eposza a pünkösdi erőnek; egy oly történeti fejlemény, mely ezer ós ezer példában, mind Luther ama nevezetes mondását világosítja, erősíti: »Erős várunk nekünk az Isten®, vagy azt, »Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk«. Kezdve a 96 tétel inspiratiójától, s végig menve mindazokon, a miket a tudomány, a művészet, az oktatás, a gondolat, a lelkiismereti szabadságának, egyszóval, a mit az új-kor igaz szellemének, helyesebben: a reformáció gyermekének lehetne nevezni, mind azt bizonyítják, hogy valódi eredmény csak ott van, hol a Szentlélek munkálkodik. Mert a római katholicismus lehetett egy mesterségesen megalkotott, nagy, kolosszális épület, lehet az ma is, de semmiség az; rozoga alapokon nyugszik, ha vele a harcot nemcsak felvenni, hanem kigyőzni is bírta egy kicsiny Dávid, a reformáció, melynek az égen kivül szövetkezése mással nem volt és nincs ma sem. Ez nagyobb erőre támaszkodik, mint a mit a föld minden hatalma képvisel. Ez nem tépelődő bölcseket, nem testsanyargató askétákat nevel, hanem vitézeket, a kiknek sisakján e két szó fénylik: ora et labora. A mult a jövő tüköré ! Jusson ez eszünkbe a Szentlélek kitöltetésének ünnepén ! A jövő győzelmét a mult hagyományainak megtartása fogja biztosítani. Nem a földtől, hanem az égtől nyerjük azon kincseket, melyek bennünket megtartanak. Ezek pedig a törhetlen hit, a bátorság,, a lelkesedés, az áldozatkészség, a rettenthetlen kötelességérzet nagyban ós kicsinyben, az acéltiszta jellem : ezek a Szentlélek ajándékai ! E jelek alatt kell győzni, s a protestantismus ezekkel győzi meg a világot, mely kivált korunkban a Szentlélek áldó, frissítő cseppjeit oly igen óhajtja, mint a szomjúhozó szarvas a forrás üdítő vizeit. Mert az Isten helyett a világ, az én a jelszó ma; ez a nagy gyűjtőnév, ez az ok! mert a mit látunk, a mit comminismusnak, socialismusnak neveznek s az erkölcstelenségnek annyi neme; az a szenyes irodalmi párt, a mit materialismusnak neveznek, az ideál kultuszának megdöbbentő hanyatlása, egyszóval, a mit közös néven századvégi erkölcsnek neveznek, nyilatkozzék bármely formában, az mind csak okozat, mely fc közös kútfőből fakad: Isten helyett a világ, az én. Istentől van-e ez?! Bizony nincs ezen a Szentlélek bélyege. Szövetkezés ez, de nem az éggel, hanem a sárral, a földdel, mely maga a mulandóság. De maradhat-e ez így?! Nem, nem! nem arra vagyunk mi teremtve, hogy a föld sarába veszszünk el nyomtalan, hanem hogy felfelé törjünk a magasba, a hol a lélek él s a hol futásunk célja van kitűzve elénk. Ma a pünkösdi léleknek erejét nem érezzük, de nem azért, mintha a lélek nem élne többé mi közöttünk, hanem azért, mert lelkünket elfoglalta a világ s annak muló dicsősége. Oh szálljunk csak a pünkösd fenséges ünnepén önmagunkba, emeljük csak fel sziveinket a menny tisztább légkörébe, felettünk is meg fog zúdulni a sebesen zúgó szélnek zendülése s érezni fogjuk a Lelket, mely fel magasztala az első apostolokat s meg fogjuk érteni, hogy a ki megsegíthet, a ki megáldhat, az nem e föld, hanem az ég, a kegyelemnek Istene s az ő szent Fia, a megfeszített, de feltámadott ós a mennybe ment Jézus Krisztus! Sursum corda! Yeni Spiritus Sanctus ! Péter Mihály. ISKOLAÜGY. Vandrák András emlékeiből. (Folytatás és vége.) »Vezetni az embert dicső rendeltetése célja felé, a tökélyedés útjára, kiemelni az embert a porból, az állatiság alacson helyzetéből, kifejteni benne azon szellemi erőket és tulajdonokat, melyek által az anyagi ember hasonlatossá válik az Istenség képéhez; megszeretetni vele az emberiséget, a hont és a nemzetiséget; megismertetni vele azon jogokat, melyeket neki polgári állásához képest ad 43*