Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-05-15 / 20. szám

gyűlés, világért sem. A felekezeteskedő politika, ha még oly hangzatos neveket vesz is fel, épen olyan veszedelmes az állam életében, mint a mily kárhozatos a pártpolitika behurcolása az egyházba, annak akár igehirdetésébe, akár közigazgatásába, akár bármelyik életszervébe. Be törekedni és közrehatni arra, hogy úgy a napipolitikát, mint általában az ország kormányzását keresztyén erkölcsi eszmék s tiszta vallásos erök hassák át; előmozdítani az iskola, a templom, az egyház és a sajtó együttes erejével, hogy az állami törvényhozás, a közigazgatás működésében és egyes egyéneiben tiszta erkölcsi szellem érvényesüljön : a politikai és közélet ilyen erkölcsi befolyásolása minden súlylyal biró keresztyén egyháznak oly fontos hivatása, melyről életcéljának megtagadása nélkül soha le nem mondhat. Protestáns közegyházunk a maga folytonos haladást ós evangéliomszerinti világnemesitóst sürgető elvénél fogva s a nemzeti aspirációkhoz való simulékonyabb természete miatt kétszeresen hivatva van arra, hogy korunkban, midőn az erkölcsi és az eszményi erők megfogyatkozásáról annyi a panasz, a birtokában levő tiszta evangóliomból minél több nemesítő ós megtartó erőt vigyen be drága hazánk állami ós más közéleti szerveibe. E tekintetben a mi budapesti egyházközségünk itt az ország "szívében, tagjai között a közélet ennyi kitűnőségével, olyan helyzetet foglal el, mint a hegyen épített város, mely nem rejtethetik el. Ennélfogva tiszt, közgyűlés, fogjunk kezet hitrokoni szeretettel és testvéri bizalommal e mi fővárosi Sionunk külső ós belső tovább építésére. Fejleszszük, fokozzuk anyagi erőnket, melyre csak a legközelebbi jövőben is számtalan üdvös ós sokáig nem halasztható feladat vár. Szép székesfővárosunk rohamos külső haladásával igyekezzünk lépést tartani az egyházi élet kereteinek és intézményeinek fejlesztésében. Már a közel jövőben szaporítanunk kell templomainkat, igehirdetőink és vallástanítóink számát is növelnünk kell; meglévő intézeteink és intézményeink tovább fejlesztéséről sem szabad megfeledkeznünk, hogy egyházunk külső keretei ne csak meglegyenek, hanem azokban mindenek ékesen ós szép renddel folyjanak. Nemcsak a külső ékességet s a disciplináris rendet értem ez alatt, hanem a magas szellemi színvonalat ós az önkónytes, buzgó szolgálatot, a minthogy tanáraink ós papjaink, valamint egyházi elöljáróink támogatásában s az irántok való tiszteletben és munkásságuk méltánylásában a magam részéről mindig első akarok lenni. A lelkiek, az erkölcsiek gondos ápolását tekintsük, tartsuk mindig legfőbb kötelességünknek egyházi működésünkben. Az egyház első sorban lelki, nevezetesen vallás-erkölcsi intézmény, mondhatnám: szervezet. Ha ép a lelke, ennek örökifjú nevelő erejétől megerősödik, megizmosodik a teste is; mert az autonóm egyház a maga anyagi erejét, az okszerű felhasználás mellett, első sorban mindig a saját tagjai buzgóságából és áldozatkészségéből gyűjti. Ezért törekedjünk hitbuzgó és áldozatkész tagjai lenni anyaszentegyházunknak^ akkor meg lehetünk győződve, hogy az erő ós az áldások Istene, ki eddig is ily nagy előmenetelre segített, továbbra is a mi erős várunk leend. Részemről e fontos pillanatban ünnepélyesen kijelentem, hogy Istentől adott tehetségem mértéke szerint szívem hitbuzgóságával, eszem és kezem munkaerejével s a tőlem telhető áldozatkészséggel mindig szívesen és örömest szolgálom anyaszentegyházunkat. Isten engem úgy segéljen ! Isten áldása legyen egyházunkon, annak minden tagján, minden intézményén, hazánkon ós koronás királyunkon! Hegedűs Sándor. Aldozóesütörtöki gondolatok. A -Getsemáné küzdelmei, a Golgotha szenvedései, s e szenvedések által látszólag befejezett élet után, a midőn az istenemberre nem emlékeztetett más, mint az ellenség gúnykacaja s az ártatlan vértől megfestett kereszt, a melyen a szerető szívek könyjei ragyogtak, történik, a mi Jézus életében a legnagyobb: a feltámadás. A feltámadás nélkül Jézusnak tanítása, bölcsesége, e tanításokat ós bölcseséget bizonyító élete nem érne többet egy, a mai korban is élő, a hazáért, egyházért és vallásért küzdő, a józan, felvilágosult értelem, a közjóért áldozatra kész, embertársait igazán szerető ember életénél. Mert, hogy ma is vannak — legalább relatív értelemben véve — igaz és a tökéletes életnek bizonyos fokát elért emberek: én hiszem. Hiszem, hogy vannak emberek, a kiknek lelkéhez nem fór az önzés, a kiket csábítgatnak a kísértők, de azokon nem győzedelmeskednek; a kik érzik és átérzik a köznyomort, s a nélkül, hogy jutalomra, elismerésre számítanának, vagy csak gondolnának is: a közbajok orvoslására szentelik életüket, s a részvét és szeretet olajával járnak szerteszét, hogy az úton-útfélen fetrengő sebesülteket megkenjék, s hogy a sebekbe erősítő cseppeket öntve, őket a legjobb ós legszeretőbb házi gazdához vezéreljék. Hogy ma vannak ilyenek, az a Krisztus feltámadásának következménye. Ha a Krisztus fel