Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-01-09 / 2. szám

egyházi javak és javadalmak mind nemzeti eredetűek s országos, vagyis ma már állami jellegűek, tehát mint ilyenek, a hazai összes bevett keresztyén vallásfelekezetek, illetőleg az egész magyar nemzet összes egyházi, iskolai és tanulmányi szükségletének fedezetére, ha és a menynyiben ennek elviselésére az állam máskép már nem képes vagy csak az adófizető népnek még fokozottabb sanyargatása által válhatnék képessé, törvényhozásilag igen is igénybe vehetők. Ebbeli nézetem, sőt meggyőződésem támogatására szükségesnek tartom elébb beható vizsgálat alá venni s megállapítani az ügynevezett egyházi javak és javadalmak eredetét, mikor és mikénti keletkezését s jövédelmeiknek a lefolyt évszázadokban mi módon gyakorolt kezelését és minő célokra történt fordítását. Tóth Lajos, (Folyt, köv.)' ügyvéd, egybáztanácsos. KÜLFÖLD. Németországi egyházi szemle. A testvér gyülekezet theologiai békekötése. Devrient Luthere. A jelenkori Németország a prot. theol. ellentétek hazája. A Lipsius tanár által az »Evang. szövetség« egyik régebbi közgyűlésén annyira hangsúlyozott »közös evangéliumi hitalap« mellőzésével a theol. ellentétek kiszélesítésén fáradoznak úgy a liberális, mind az orthodox körök egyaránt. A pentateuch és a 4-ik evangélium hitelességének kérdése, a Ritschl-féle theológia, Harnack berlini tanár támadása az Apostolicum ellen, a bonni szünidei theol. tanfolyam, s régebben az akad. tanszabadságot sértő Hammerstein, Kleist — Stöcker-féle javaslat s az Agenda revisiójának sokat szellőztetett kérdése egy-egy stádiumát jelzi annak a nagy theol. pártküzdelemnek, a melynek csak a theológia evangéliumi jellege, a vallásos hitélet bensősége és közvetlensége s a tudományos kutatás valódi keresztyén szabadsága fogja vallani kárát. Növelik az ellentétes theol. pártküzdelmek élét az eltérő egyházpolitikai felfogások, a melyek a német prot. egyházi intéző köröknél lépten nyomon észlelhetők. Az akad. tanszabadság ügyét érintő ú. n. professori kérdés már a Hammerstein — Kleist — Stöcker-féle javaslat óta kisért a német protestantismusban. Arról van szó, hogy az egyház nagyobb arányban éljen a maga jogaival a theol. tanszékek betöltésénél, befolyásolja a kultusminiszíer koronkénti kinevezéseit s ellenőrizze a tanárok hitvalláshűségét. Ez jogos és helyes törekvés, s csak sajnálni lehet, hogy a theol. tudomány és az egyházi hitélet között napjainkban oly mély szakadás észlelhető Németországban. Az azonban szintén baj, sőt nagyobb veszedelem volna, ha ez a törekvés a theol. akad. tanszabadság megnyirbálására vezetne. Mert hát a tudományos tbeologiának szüksége van a józan kritikára, mint a szobának a szellőztetésre s az életnek a levegőre. A bibliai és történeti kritikát, mely az evangéliumi igazságok lényegét és alapjait épen nem érinti, nem nélkülözhetjük. A kritikátlanság keservesen bosszulná meg magat úgy tudományos, mint gyakorlati tekintetben egyaránt. Úgy látszik azonban, hogy a német protestantismusnak mély sebe épen az, hogy a theol. tudomány meghasónlásha jutott a hitélettel; míg nálunk nemcsak a tudományosság, hanem sokszor még az igehirdetés is az elvtelenség és iránytalanság forgatagában vergődik. Míg ez a nagy modern theol. vitakérdés a német prot. egyházat bensőleg oly annyira meggyengítette és pártokra osztotta, addig a testvér gyülekezet német ágának szept. 23-tól okt. 21-ig tartott zsinata valódi virtuozitással és igaz evang. szellemben tudta e kérdést megoldani s annak egyházat és vallást bántó veszélyeit elhárítani. A gnadenfeldi theol. szemináriumban négy tanár tanít, kiknek mindegyike az újabb theologia híve, Ritschlhez járt iskolába s különösebben a históriai-kritikai írásmagyarázatnak hódol. Ennek hatása az igehirdetés és a pastoráció terén a gyülekezetekben is volt észlelhető, és bizonyos nyugtalanságot eredményezett a konservaliv körökben, főleg azóta, hogy a lipcsei »Alig. Ev.-Luth. K.-Ztg« a maga theol. eretnek bíróságát s a modern theologia iránti ellenszenvét a békességben élő s theol. pártellentéteket nem ismerő német testvérgyülekezetre is kezdte reá. octroyálni. A testvérgyülekezet jó szelleme azonban ellent állott a theol. kísértéseknek. A zsinaton a négy tanár csudálatraméltó erkölcsi bátorsággal s mégis illő szerénységgel eddigi históriai-kritikai álláspontjához hűnek vallotta magát, megtagadta az orthodox dokétikus christologia hitvallását s kijelentették, hogy »hisznek a bibliai históriai Krisztusban, mint testté lett örök isteni igében, ki megváltásunk végett a halálba ment és feltámadásánál fogva máig is a gyülekezet élő és jelenvaló ura és üdvözítője«. 11 zsinati tag e bátor hitvallásra azzal a javaslattal lépett föl, hogy legalább a bibliai tanszék egy határozott posotiv bibliás hivő theológussal töltessék be, vagy ha az nem. volna lehetséges, úgy a theol. szeminárium koronkénti felfüggesztésével a növendékek a kizárólag gyakorlati egyházi feladatoknak szolgáló papi szemináriumokban képeztessenek ki, vagyis a jövendő papok tudományos képzését a tisztán gyakorlati egyházi képzés váltsa fel. Dicséretére válik a zsinat bölcseségének, hogy a jelzett javaslatok egyikét sem fogadta el, a mit azzal indokolt — s ebből tanulhatnának a német lelkészi zsinati és konzisztoriumi körök — hogy a tudományos theol. kérdésekben való elvi döntés nem az egyházi hatóság vagy a zsinat dolga. A theol. műveltség csak használjon és ne ártson a gyülekezet vallásos egyházi életének. Tisztán elméleti szempontból csak akkor tehetne lépéseket az egyházi elöljáróság, ha olyan theol. felfogásokról, vagy intézetekről volna szó, a melyek a gyülekezet vallásos, hitbeli meggyőződését érintik, a mit a jelen esetben épen nem lehet állítani. S aztán a növendékek nem pusztán tanáraik, hanem egyúttal az illető kor fejlődő össztudományosságának befolyása alatt is állanak. Fenkölt egyházi bölcseségről és igazán evang. ker. felfogásról tanúskodik a zsinatnak álláspontja a 4 tanárral szemben. A zsinatnak 18 tagja elismeréssel adózott a tanároknak, s mindössze 4*