Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-05-08 / 19. szám

össze vannak forrva a magyar nemzet életével, s ép úgy államfentartó egyházak, mint a római katholikus. Fájt s fáj látnia, hogy a magyar állam nem akarja tovább engedni, hogy a míg a túlsó tábor főpapjai százezrekre menő állami javakban duskálkodnak, addig a magyar protestáns papság az önfentartás nehéz harcában emészsze fel ereje legjavát, a helyett, hogy azt egyh aza es hazája hasznára fordíthatná. Fájt s fáj látnia, hogy a magyar prot. papság elvégre mégis némi jutalmát nyeri negyedfélszázados önzetlen s a haza és nemzet javára váló szolgálatainak. Fájt s fáj neki mindez, s miután már ki nem vihette és viheti, hogy a bizony különben nagyon is vékony segítség meg ne történjék: régi szokásához híven legalább azt akarta s akarja elérni, hogy az igaz s méltánylandó okot a világ elől elfedezve meggyalázza s pellengérre állítsa a magyar prot. egyházakat. Calumniare audacter, semper aliquid haeret, ez az ő elve velünk szemben. Rágalmazott s gyanúsított most is; mert előtte a főcél: ártani az eretnek protestánsoknak, a hol s a hogy csak lehet. A szól egyik forrása s célja tehát világosan megállapítható. A másik forrás, melyből a befeketíteni törekvő szelek kiindultak: a személyes politikai gyűlölség. A néppárti sajtó s néppárti képviselők után a gyalázkodó gyanúsítások a függetlenségi párt némely szónokainak szájából hangzottak fel, ós pedig Tisza Kálmán személyével kapcsolatosan. Ez mutatja épen, hogy itt nem elfogulatlan meggyőződéssel s nem az igazság bátor kimondásával van dolgunk, hanem politikai gyülölkedóssel, mely, hogy gyűlölete tárgyát megsemmisítse, kész még az ártatlanon is keresztülgázolni, csak azért, mert az valami összeköttetésben áll azzal, a kit elsöpörni szeretne. A függetlenségi pártnak ama szónokai, a kik Tisza iránti gyűlöletükből kifolyólag a magyar prot. egyházat meggyalázni törekedtek, mind tudják és elismerik, hogy a szegény prot. papság anyagi nyomorúságán égető szükség volt segíteni, s ha ennek dacára mégis megvádolják a protestáns egyházat és annak papságát, annak oka nem lehet más, mint csak az elvakult politikai gyűlölség Tisza Kálmán ellen, a ki történetesen a ref. egyháznak kiváló állású tagj a s a kinek része volt a javaslat megalkotásában. A szél másik forrása ós célja is kimutatható tehát; tudjuk honnan indult s hova megyen. S miután mindkét forrást ismerjük s a célt kimutathatjuk, épen nem nehéz bebizonyítani, hogy az a szemét, a mit a két forrásból kiindult szél felkavart, minket be nem szennyezhet s legfelebb arra alkalmas, hogy a világ szemét idegóráig elvakítsa. De még hogy ezt se tehesse hosszú ideig, bocsássuk reá a történelem tanuságának jótékony esőjét, az majd leveri belőle a szemetet s a szél ártalmatlanul fog elzúgni felettünk s a közvélemény felett is. Ultramontán jóakaróinknak az a ravasz rágalma, hogy a magyar prot. egyházak kortesszolgálataikért nyerik csupán az állami segítséget, teljesen semmivé lesz azzal az elvitázhatatlan történelmi igazsággal szemben, hogy a magyar prot. egyház, immár negyedfélszázados fenállása alatt tett annyi szolgálatot, nem a kormánynak s a kormányoknak, mert hiszen azokkal, egész a legújabb időkig, folytonos küzdelemben kellett állania a saját létfentartása érdekében, hanem a magyar hazának, a magyar nemzetiségnek,a magyar alkotmánynak s a magyar nemzeti kultúrának, hogy azzal méltán érdemet szerzett magának arra, hogy a magyar állam az ő hű szolgálatait legalább annyival jutalmazza, hogy szegény sorsú lelkészeit az óhenhalástól megmentse. Mi bátran merjük hangoztatni e hazában bárkivel szemben is, hogy ha az Árpád által szerzett föld ma a magyaré s hogy ha el nem nyelhette e hazát s abban a magyart semmiféle külső és belső ellenség, ós hogy ha Magyarország ma alkotmányos ós szabad haza: abban oroszlánrésze van a magyar protestantizmusnak; mert a magyar prot. egyházak, alakulásuk első pillanatától kezdve el egész a mai napig, testtel lélekkel összeforrtak a magyar hazával, a magyar nemzettel s a magyar alkotmánynyal. Puritán erkölcsük, szabad intézményeikben megfundált alkotmányos érzésük, haza és nemzet szeretetök, előha ladásra, szabadságra, kulturára törekvésük, isten -tiszteletökben és egyházi közigazgatásukban használt magyar nyelvök hányszor, de hányszor voltak bástyái ós menedék várai a magyar nemzeti alkotmánynak, szabadságnak sa magyarnyelvnek! Ki a történelmet nyitott szemekkel olvassa s ki a legszembetűnőbb igazságot vakmerően tagadni nem akarja, annak ezt igaznak kell elismerni-e s a rágalom ós gyanúsítás helyett kalapot emelnie a magyar prot. egyház előtt, a mely nem kormány ós kortesszolgálatok által, hanem a nemzet alkotmányát, szabadságát ós nyelvét fentartó szerepével szerzett magának örök érdemeket. S nyert-e a magyar protestántizmus ezekért az érdemeiért, vér és anyagi áldozataiért valaha valami jutalmat? ! Adclig, míg szellemével át nem hatotta a nemzet sorsának intézőit, s addig, míg a Rómából kiindult reakció sötét fellegét fényes sugaraival át nem törte: része, sorsa csak az üldöztetés és elnyomatás vala, de jutalmat nem látott soha. A legújabb idő hozott ugyan némi